5.fejezet

Ez igazából egy kiegészítő fejezet lesz,de nagyon fontos a történet szempontjából.Mivel én szoktam húzni az időt ezért csak annyit:Jó olvasást,s sok-sok-sok jó komit!!!

                                 5.fejezet

 /Robert Black szemszöge/

Csak bámultam magam elé,miközben apám leszaggatott a szeretett lányról. Sírni tudtam volna  vérének édes ízétől,amit a számban tudhattam. Az alkohol teljesen a fejembe szállt,egyik végtagomat se éreztem. Csak őt akartam,mindenestül. Jake felkapott és átdobott az oltáron,majd hatalmas csattanással földet értem. Semmim nem fájt,a vér felerősített,még a hangokat sem hallottam. Az anyám éppen a padlóról nyalábolta fel a szeretett emberi lényt,apám valami kötés szerűt tekert Henriett nyakára. Átgondoltam mi történt a nap folyamán…

„Heny-t figyeltem ahogy alszik,majd felkel és nyújtózkodik. Álmosan törölgette szemeit,belebújt a mamuszába és eltűnt a folyosón. Hallottam ahogy engedi a vizet,leveszi a ruháit. Ilyenkor mindig érzem a kísértést,hogy néznem kéne,de nem tettem. Végzett a fürdőben,egy szál törölközőben,csurom vizesen lépett be a szobájába,amit ő az elémúlt napokban „bázisként” emlegetett. Erős vágyat éreztem,de leküzdöttem magamban a vágyat. Elfordítottam a fejem,ahogy minden reggel ilyenkor. A ruhái visszakerültek formás testére,ekkor visszafordítottam a fejem. A hajával szenvedett,nem túl sok sikerrel. Végül feladta és hisztisen vágta földöz a fésűjét. Ezen jót kuncogtam,mire az ablak felé fordított a fejét. Volt néhány ilyen alkalom,amikor gyanút fogott…”Hirtelen a képsor megszakadt és Jake karjai húzódtak a lábamon,a földön húzott. Elernyedt testemet,mintha valami tetem lenne,úgy vonszolta maga után. Már megszoktam,hogy semmibe vesz…Újból észbe kaptam,akkor már a szobámban feküdtem. A fejemben irtózatos fájdalom uralkodott,ami a tegnapi „bulit” idézte elő. Megmozdultam,de erőtlenül zuhantam vissza a párnák közé. Felhorkantam és feltornáztam magam az ágyról. Semmire való próbálkozásnak bizonyult,mert a földre zuhantam. A vér ízé még mindig a számban pihent,a Hold átsütött a függönyön át. Rájöttem,hogy még éjszaka van. Beugrott minden gondolat,tett. Felfordult a gyomrom saját magamtól,amiért ezt tettem. Soha nem fog nekem megbocsátani,az már biztos. A vére egyben megerősített,s gyengített. Komolyan egy szörnyeteg vagyok,ahogy Edward mondta. Ő előre tudta,hogy egyszer pont egy ilyen esetbe fogok keveredni. Azt sem tudom miért kellett bennem a kocsmába…Ja,emlékszem! Összevesztem anyuval és muszáj volt valahogy leöblíteni a fájdalmat. Csak az nem értem,hogy Henriett mit keresett ott a templomnál. Ha nincs ott,ez nem történik meg! Persze,Rob! Hibáztasd csak Henyt,mert te olyan tökéletes vagy.- dorgáltam magam.

/Henriett szemszög/

Egy idegen szobában ébredtem,fájó fejjel. Kelletlenül,de sikerült elfordítanom szememet a plafonról,hogy rá tudjak nézni az ablakra. Fekete éj…- sóhajtottam. Biztos,csak álmodtam mindent. De a fájdalom nagyon igazinak tűnt… Nyakamhoz kaptam,ami erősen be volt kötve. Egy ujjal érintettem meg,mégis iszonyúan fájt. Mindenre emlékeztem,csak arra nem ,hogy kerültem ide. A szoba fala fehér volt,a kanapé –amin feküdtem- barna,a többi bútor is ilyesmi árnyalatokban. Biztos,hogy nem otthon vagyok,mert megláttam egy méregdrága festményt a falon. Felültem a kényelmes kanapén,mintha ezer csontom tört volna el. Fekete koktélruhám még mindig a testemen pihent,a combrészénél fel volt szakadva,ami a combom tövéig tartott. Lábaimon véraláfutások millió csillogtak-villogtak a földfényben,a vállamat meg sem bírtam mozdítani a bele nyilaló fájdalomtól. Bőgnöm kellett a tegnap megtörténtek miatt. Vállaim rázkódtak a könnyektől,melyek marták az arcomat,lábam remegett a félelemtől,vajon hol vagyok. Csilingelő hang törte meg zokogásomat,hirtelen mozdulattal a kanapé mögé bújtam. Az ajtó kinyílt és egy szőke hajú lány lépett be,mogorva arc kíséretében.

-Rosalie Hale.-suttogta alig hallhatóan. Semmit nem mondott nekem ez a két szó,mindössze a nevét tudtam meg.-Rob sajnálja…többet nem megy a közeledbe…-akarta mesélni,de közbevágtam.

-Beszélni akarok vele.-jelentettem ki határozottan,sírástól remegő hanggal. Rosalie hátradobta a haját,mint aki jól végezte dolgát és ott hagyott a nyitott szobában. Szemeim újra megteltek könnyel,de visszafogtam magam és követtem a szőke gyönyörűséget. Lábaim majdnem összecsuklottak súlyom alatt,a kilincsben nyertem támaszomat. Mozgolódás hallottam a földszintről –mivel láttam,hogy van lépcső. Sóhajtottam és futni kezdtem a lépcsőn lefelé. Hangos puffanasással bevertem a lábamat,el kellett fojtanom egy „baszki” vagy egy „kurva életbe” szöveget. Senki sem volt lent,csak Rob. Tartottam a két méter távolságot és beszélni kezdtem.-Miért tetted ezt velem?-mutattam sebzett testemre. Fájdalmasan felém fordította a fejét,de azonnal el is kapta,mikor találkozott az arcommal. Idegesen kezdtem tapogatni magam,mindent rendben találtam. Már nem volt gyilkosan csillogó szeme,csak egy bűntudattal teli kisfiút láttam benne. Nem tudott meghatni a viselkedése,természetes a gyűlöli magát.

-Soha nem fogsz látni…ígérem!-suttogta maga elé szívére tett kézzel. Valamiért újból könnyezni kezdtem,amiket azon nyomban letöröltem.-Előtte…Carlisle szeretne veled beszélni.-itt rám nézett.-Nem tudtam,hogy te vagy AZ a Henriett Call.-mosolyodott el.

-Csak úgy mellékesen…-fogtam meg a vállát,mikor el akart húzni mellőlem.-Soha nem akarlak látni,gyűlöllek!-vágtam a képébe,ami már így is eléggé borzalmas volt. Nem foglalkoztam a lelkiismeretemmel,elnyomtam magamban a hangját. Rob a következő pillanatban már ott sem volt. Tudtam,most láttam utoljára. A Carlisle néven kezdtem gondolkozni…biztos voltam benne,hogy ezt a nevet írtam be még régebben a telefonomba,amikor a levél érkezett. Engedély nélkül leültem a nappaliban fekvő kanapéra és a ruhámat kezdtem igazgatni. „Most láttam utoljára…”-visszhangzott a szó a fejemben. Az emeletről egy szőke hajú,természetellenesen fehér színű bőre megcsillant a holdfényben. Felugrottam az ülőhelyemről,mire lábaim felmondták a szolgálatot,de egy hideg kéz elkapott.

-Szia! Carlisle Cullen vagyok. Aki a levelet küldte…negyed éve.-mosolygott kedvesen. Hiába volt minden próbálkozás,semmi sem nyugtatott meg. Bólintott és vártam a magyarázatot. A torkom száraz volt,egy hangot sem bírtam kinyögni ennek a kimondhatatlan nevű pasasnak.-Az édesanyád az én barátom…

-Elég!-vágtam közbe. Hangom utasítóan csengett.- Nem akarok róla tudni. Meghalt és…

-Az volt az utolsó kívánsága,hogy ne Forks-ban nevelkedj fel.-egészítette ki mondatomat. Értetlenül pislogtam rá.

-Önző. Nem akarta,hogy a családom körében nőjek fel?! Maga szerint ez milyen dolog?-csapkodtam idegesen a kezeimmel.-Őrültek háza…ez itt.-mutattam körbe.-Rob a véremet szívja,egy idegen szobában ébredek,egy szőke nő azt hiszi ő a világ közepe,Carlise nevű férfi meg az anyámról dumál.-soroltam viselkedésem okát.-Ezen kívül,most tudtam meg,hogy soha többet nem fogom látni a legjobb barátomat,s van egy hatalmas seb a nyakamon.-zokogtam.-Csak hagyjanak elmenni.-tettem hozzá. Egyetértően bólintott.

-Tudod hol találsz,ha kellenénk…-azzal egy nevet és a város nevét nyomta a kezembe. „Dr.Carlisle Cullen. Forks” Kiszáguldottam a nappaliból,köszönés nélkül bevágtam az ajtót,s egy útnak hitt ösvényen vágtam ki az őrültek házából. Az úton nem tudtam gondolkozni,végig a cipőm eltűnésén járt az eszem,amiért most mezítláb sétálgatok egy isten tudja hol helyen. Végre megtaláltam egy taxi megállót,majd beszálltam az egyikbe. Kitett a ház előtt,beszaladtam a pénzért és kifizettem. A ház tök üres volt,ezért nyugodtan sírhattam. Ez lettem én…egy csődtömeg,akinek nincs jövője és mindjárt itt a 18. születés napja. Akkor biztosan kirúgnak itthonról és mehetek világgá. Nem fogom megvárni,míg ez bekövetkezik. A lépcsőn felmenet,leráncigáltam magamról a ruhát és a szobába érve a gardróbhoz álltam. Felvettem egy sötétkék pólót,fekete csőnadrágot és DC sportcipőt. A nyakamon való kötést nem bolygattam,inkább hagytam mielőtt meglátnám mi is van alatta. Összes cuccomat egyetlen bőröndbe sóztam,amik ruhából és a telefonomból állt. A tükör előtt állva a hajamat hoztam rendbe,elkenődött sminkemből próbáltam használható arcot csinálni. Mikor úgy éreztem minden kész,elhagytam a legkedvesebb helyet számomra. Vissza se néztem,amint kiléptem az ajtón,az éjszakába. Ahhoz az emberhez mentem,aki Rob után következett a „listámon”,de most az első foglalta el. Ciara Hits volt régebben a legjobb barátnőm. Ekkor még nem tudtam,hogy…