ÚJ BLOG!

Sziasztok!

Mivel ide nincs ötletem,kárpótollak titeket egy új történettel!Tartalmáról nem nagyon beszélnék,legyen meglepetés.Prológus olvasható,hamarosan az első fejezet is.

Köszönöm a megértéseteket.Új blog:http://bestlife-bybaba.blogspot.com

Kis szünet :S

Szóval....ez elég kellemetlen,ilyet még egyszer se csináltam,egyik blogommal sem!De sajnos muszáj pár hét szünetet tartanom.Nem tudnék rá elfogadható okot mondani,csak a sulira meg az ihlet hiányra tudok hivatkozni.Mindenkivel szívesen megbeszélem a dolgot msn-en,vagy e-mailben.Ha tudtok ötletet mondani,hogy mi legyen a fejezetben,akkor lehet lefújom a szünetet,s egy ezerwattos mosollyal kezdem írni a kövi részt.;DDD 
Remélem azért nem haragszotok rám nagyon!:$
Pusssz,*babey vampire*
msn:barbiegirl@windowslive.com
e-mail:bhdt@freemail.hu

8.fejezet

                          8.fejezet

/Robert Black szemszög/

A napok csak úgy rohantak életem futópadján.Minden percben gondoltam rá,de azon nyomban igyekeztem kiűzni őt.Ennyi lett volna?Mit is vártam…De neki is ott a vére,mármint ő egyenes ági leszármazottja az alakváltóknak.Én már két hete farkas vagyok,ez egyet jelentett azzal,hogy nem öregszem.Ez van.Így legalább örökké gondolhatok baba arcára,barna szemeire,ragyogó mosolyára,réz barna bőrére,s a varázslatos csillogásra a szemében…sosem tudtam,hogy csak halucinálok,vagy tényleg ott van.Ott kell,hogy legyen,mert vámpírszemeim elől semmit nem lehet elrejteni!Amikor a kocsmában láttam,nem volt meg benne a csillogás,csak színtiszta üresség.Anya azt mondta,bennem is ezt látja,ürességet…A hiánya olyan volt,mint a drogosnak a heroin.Nem tudok nélküle élni!Mindig elképzelem,mi lenne ha…ha nem teszem meg azt este.Akkor biztosan belém szeretne,ahogy én ő belé.Kiderülne a titkom,ő is farkassá változna,aztán egymást csókolva halunk meg a naplementében…olyan nyálas ez az egész,én mégis erre vágytam,vágyok,vágyni fogok.Csak egy csók,vagy szájra puszi és engem utána meg is ölhetnek!Bárcsak vele lehetnék!Már sok mindent próbáltam elelejtésére.Vissza akartam térni régi,elavult szokásomhoz,a nők szédítéséhez.Sosem jött össze…a randi végén már majdnem üvöltöttem a fájdalomtól.Ma is egy kedves lánnyal találkozok,Veronica-val.A lány sacsogott az elmúlt randiairól,a csalódásairól.Engedelmesen bólogattam,mintha tényleg figyelnék a lelkes kislányra.Alig lehetett több 16-nál,de látszott rajta,hogy nem egy angyalka.Kicsit rock-os beütése volt,a fehér tincsekkel fekete hajában,s a fekete rúzzsal.Végig dumálta az egész vacsorát,észre sem vette,hogy én egy falatot sem ettem.Éppen hazakísértem,dzsekimet a vállára hajtottam,nehogy megfázzon a drága.Az ajtónál rám mosolygott és megpuszilta az arcomat.

-Nem jössz be?-húzta csábos mosolyra ajkait.Elgondolkoztam egy pillanatra,majd beléptem a ksi lakásba.-Anyám…khhm…már szerintem hétkor kiütötte magát.-magyarázta az ágyon fekvő anyját látva.-Ja,biztos.-vette ki kezéből a whisky-s üveget.Cipőmet ledobtam az ajtóban,becsuktam magam után és a lány után sétáltam.Megragadta a karomat,kicsit sem leplezte ámulatát az izomat láttán,behúzott a szobájába.-Bocs,hogy kupi van….Rossz szokás.-szabadkozott.

-Semmi baj…-suttogtam.Bekapcsolta a magnót,amiből csendesen zene szólt.Ugyanaz a forgatókönyv minden áldott este.Amikor egy pillanatra elragad a mámor,s elfelejtem őt.Utána bűntudatom lesz,megvárom amíg a lány elalszik és lelépek.Veronica megadta a kezdő lökést egy tüzes csókkal a nyakamra.Férfi ösztöneim azonnal kapcsoltak és megszűnt a külvilág…

                                                         <><>

Hajnalban kiosontam az ajtón,gyorsan felöltöztem és elhagytam a lakást.Megint ő járt az eszemben,sosem tudom arcát kiűzni majd a fejemből.Beletapostam a gázba és hazahajtottam.Apa már a verandán várt rám,karba tett résszel.Sóhajtva még a kocsiban meggyújtottam egy cigit,majd kiszálltam.Látványosan kikerültem a fatert,de ő vállba lökött.

-Hol voltál?-kérdezte flegmán.Lezserül felé fordultam,füstöt véletlenül az arcába fújtam.

-Csajnál.-zártam rövidre a dolgot.Sóhajtotta és belökött a bejárati ajtón.

-Meddig akarod ezt csinálni?Ahelyett,hogy az igazit keresnéd…-prédikált.

-Én nem vagyok olyan,mint Te!Cseszd meg apa!-üvöltöttem.Ökle az arcom felé indult,de én kikerültem.-Az egész család az igaz szerelmet papolja nekem.Tele van vele a faszom!Menjetek ma geciba a rohadt igaz szerelmetekkel együtt!-vágtam a képébe.Kezeim remegtek,de leküzdöttem.Felfutottam a szobámba,nem törődve Rose néni megvető pillantásával.Beledőltem az ágyba,ahol majdnem kiégettem a lepedőt a cigivel.Egymás után húsz szálat elszívtam,de ez sem nyugtatott le.XBOX360-nal kezdtem játszani,meg sem néztem melyik játékot rakom be.Csak nyomkodtam össze-vissza a gombokat.Amikor felkelt a nap,abbahagytam a játékot.Már az időt sem számolom,hogy mióta nem láttam…Talán egy hónapja?Kettő,három,négy,öt?Kitudja…már magával az idővel sem törődök.

/Henriett Call szemszög/

-Francba,francba,francba!-rúgdostam a gázpedált.-Ne most,kérlek ne most!-ütöttem a kormányt.Az utat hatalmas füst felső takarta szemeim elől,amit a kocsim motorja okozott.-Ez nem lehet igaz!-hitetlenkedtem.Hirtelen akartam kiszállni a kocsiból,mire a hasamban élő lény nagyot rúgott az egyik bordámra.Tettem még egy próbálkozást,ezúttal sikerült.-Megnehezíted az életem…-suttogtam a hasamnak.Baseballsapkámból kilógott egy tincs a hajamból,ezért visszadugtam a sapka alá.Felnyitottam a motorháztetőt,mire a füst eltömítette a légcsövemet.Örökké tartó köhögésbe kezdtem,kb. tíz percig fülladoztam,míg végül sikerült újra levegőhöz jutnom.Káromkodva kerestem a szelepet,ami minden bizonnyal a eresztett.Annyira forró volt,hogy egyszerűen még megközelíteni se tudtam.Megint sírni kezdtem,ezen a napon már tízedszerre.Visszaültem a kocsiba,ami semmi közepén.-Hogy a fenébe lehet megtalálni azt a rohadt Forks-ot?!-dőltem hátra az ülésen.Kellemetlen volt,így az erdő mellett parkolni,kitudja hol.Dühösen haraptam bele a csokimba,ami csak még jobban hízlalt.Furcsa módon,csak kilenc kilót híztam az a hét hónap alatt,azt a hasamra.Azért mégis figyelek,hogy mit eszek,de most csokin kívül nem volt nálam más.Ráhajtottam fejemet a kormányra,az ajtókat lezártam,a fűtést felkapcsoltam.A kocsiban hamar 30 fokos hőség keletkezett,aminek nagyon örültem.Mit keresek én itt?Miért nem volt jó nekem Ciara-nál?Minden emlékem rossz amit ott töltöttem.Kivéve egyet…Rob.-sóhajtottam.Remélhetőleg ő is itt lesz a Cullen családnál.Nem akarok találkozni megvető pillantásával,amint meglátja a hasamat.Szememet újra ellepték a sós könnyek,majd végig gurultak az arcomon.Tényleg nem kéne itt lennem…Beleharaptam az ajkamba,mire feltűnt a rendőrautó.Megállt előttem és intett,hogy szálljak ki.Már csak ez hiányzott!!!

-Hölgyem!-köszöntött egy biccentéssel.Megtámaszkodtam a kocsim ajtajában,úgy néztem végig a kb. 55-60 éves férfin.

-A kocsim lerobbant…-magyaráztam.-Henriett Call vagyok!-nyújtottam kezet a bajszos férfi felé.Erősen megrázta,majd ő bemutatkozott.

-Charlie Swan…-motyogta.Bólintottam.-Hova tart?

-Forks.Gőzöm sincs merre kéne mennem…-sóhajtottam.

-Call….miért olyan ismerős nekem ez a név…-motyogta magának,majd észrevette,hogy válaszoltam a kérdésére.-Én onnan jövök…Ha gondolja elvihetem,a kocsiját meg majd elvontatjuk.-ajánlotta.Mégis van Isten!Boldogan bólintottam és a táskámért nyúltam,ami a kocsi hátsó ülésén pihent.Jobb vállamra akasztottam,majd bezártam a kocsit.Beültem a rendőr kocsijába,aki telefonált.Szívem a torkomban dobogott…Hogyan tovább?-Hova vihetem?-ült mellém fáradtan Charlie.

-Tudja Mr.Swan…-kezdtem.

-Charlie.-javított ki.Bólintottam és elölről kezdtem a mondandómat.

-Tudod Charlie…nekem nincs hova mennem.Egy ismerősömet keresem,de nem hiszem,hogy ők befogadnának.Kérdésekre kell válasz,meg hát alig ismerem őket…-megint könnyezni kezdtem a szerencsétlenségem miatt.

-Semmi baj!Addig nyugodtan jöjjön hozzám.-ajánlotta.Ez a pasas nagyon kedves.Mosolyogva bólintottam.Az út további részében nem beszéltem Charlie-val,pedig lett volna mit megköszönni neki.

/Robert Black szemszög/

Nem ez lehet igaz!Tényleg a ő lett volna?De ő nem…nem lehet itt!Charlie vitte el…de!Ez nem eleht igaz!Mit keresne itt?Szívem a torkomban dobogott,hogy újra láthattam és hallhattam a hangját.De ő nem…TERHES!Őt mint anyaként elképzelni,lehetetlen.Nem szabadott volna úgy ott hagyni szegényt!Tudhattam volna előre…Látnom,hogy tényleg ő e!Még ma elmegyek megnézni…

Tudom,hogy rövid…Csak azért,mert sietnem kellett vagy apum kinyír.xD remélem meg lesz az öt komment!!!!Láw:*babey vampire*

7.fejezet

Sok találgatás érkezett,hogy mi is lesz Heny-vel…vámpír,halott?Csak annyit mondok:egyiksem.A többit olvasás árán tudhatjátok meg.Na de ennyi duma bőven elég J jó olvasást!

/Henriett Call szemszög/

Csipogó hangra ébredtem.A fejem irtózatosan fájt,kitudja mitől.Egyszerűen minden kiesett,amit eddig tudtam az életről,magamról.Hogy hívnak?Hol vagyok?Mi történt?Annyi kérdés cikázott a fejemben,meg sem bírtam őket számolni.Ezer tű csípte a számat,teljesen kiszáradtam.Üvöltöttem volna,hogy adjanak egy kis vizet,mert nem bírom ki.Egy hang sem jött ki a torkomon,csak a ziháló levegővételem.Arcom égett,kezeimet nem tudtam megmozdítani.A jobb kezemet sikerült megmozdítani,de mintha le lett volna kötözve,egyszerűen nem emelkedett.Erőltettem,de egy anyag valami megakadályozott.Hideg kezek szorítását éreztem az arcomon,majd egy férfihang.

-Henriett?!Hallassz?-kérdezte egy ismerős hang.Megráztam a fejem,ami nemnek tűnt,de közbe igen akart lenni.-Ki tudod nyitni a szemed?-kérdezett újra.A sötétség mindent elborított,nem volt egy rés sem,amin ki tudtam volna kukucskálni a külvilágra.Szívem őrült tempóban kezdett verni a felismerésre,nem tudok mozogni sem látni.Végül –nagy erőlködés után-a szemeim kipattantak,s egy ideges,aggódó arccal találtam szembe magam.Annyi információ tódult az agyamba,hogy megfájdult,már ha ennél jobban fájhat.Igazam volt,tényleg le voltam kötözve.-Sajnálom…-suttogta Nick,amint észrevette mit tanulmányozok.Értetlenül pislogtam rá.-Csak a legjobbat akarom neked!-tette hozzá.Megráztam a fejem,hogy ez aztán nem a legjobb.Egy nővér sétált be,mappát tanulmányozva.Felnézett rám és kedvesen elmosolyodott.Egy fintort erőltettem arcomra,látszott rajta,nem sikerült az alakításom.Kitessékelte Nick-et,megfogott egy tűt és felém közelített.

-Ne!-sikítottam és kapálódzni kezdtem össze-vissza.-Segítség!!!-ordítottam torokszakadtából.A tű végül helyet talált magának,a lábamban.A nyugtató azonnal hatott,minden hangom elszállt,csak a kiszáradt torkom maradt.Sajnálkozó arcú doktor,magyarázott valamit,hogy át kell szállítani.Miért nem haltam meg?Akkor most nem kéne elviselnem ezeket a kínokat.Két órával később-miután vagy ezerszer megvizsgált az orvos-egyedül maradtam.Egy ágyhoz voltam kötve,még a vállamat sem tudtam megmozdítani.Kopott,kék falak vettek körbe,az ágyamat pedig csipogó gépek,amik a testemre voltak kötve.Bal csuklóm szorosan be volt kötve,egyáltalán nem éreztem.Az összes vér az arcomba tódult,örök pirosságot tükrözve a világ felé.Abbahagytam a tanulmányozást,inkább az ajtón lévő üvegen próbáltam átlátni.Nick valami papírokat írt alá.Remélem kivisz erről a borzalmas helyről.Fél óra elteltével sem történt semmi.Monoton ürességet éreztem a mellkasomban.Semmi érzelem.Éreztem,hogy elfelejtettem valami fontosat,ami most semmiképpen nem akar az eszembe jutni.Már az abc betűit is átnéztem,hátha azt felejtettem el,de az tökéletesen ment.Unaloműzöőként használtam a szorzótáblát,s az is úgy ment,mint a karikacsapás.Ismerősök nevét kezdtem számolgatni,de ötnél abba kellet hagynom,mert egy csapat ápoló lépett be.Az egyik éles tűvel a kezében,amit belenyomott a combomba.Az egész testem elernyedt,lebénított.Nem sokkal később el is szundítottam.

Most is fejfájásra ébredtem.Ezúttal egy keményebb ágyon,kopott,szürke falakkal,csak egy íróasztal díszelgett a rácsos ablak alatt.Valami szörnyű az egész hely!Felültem az ágyn,majd hamar visszacsapódtam.Bőrszíj tartott fogságában,pontosabban a karomat.Rá kellet jönnöm hol vagyok.Diliházban!!!Könnyeim patakozni kezdtek a szememből,lecsöppentek a fehér lepedőre,szép kis foltot hagyva.Sejtettem miért vagyok itt.Nick nem akármilyen papírokat írt alá.Hát,így jár aki 18 évesen meg akarja ölni magát.A pokol tüze helyett,még rosszabb helyre kerül.beolvasnék Istennek,hogy miért pont velem kell ezt csinálni.(?)Az ajtó kicsapódott és leszedték rólam a szíjat.Kérdeztek pár dolgot,amire csak vagy bólogattam,ráztam a fejem.Hallgatási fogadalmat tettem.Ha ők nem szóltak,hogy ide hoznak,én sem fogok beszélni.Sikerült igazodnom a nappalokhoz és az éjszakákhoz,mivel az ablakomon jól kiláttam az égre.Ruhám csak egy hipó szagú lepel volt,ami inkább hálóingre hasonlított,mindennap újat kaptunk belőle.Vagy kimosták…ilyen piti dolgokkal foglalkoztam.Párszor,éjszaka mások sikítására ébredtem,vagy éppen üvöltésére.Szerettem volna én is sikítani vagy ordítani,de fogadalmam kötött.Egy porcicával játszottam,mikor az ápoló lépett be mosolygó arccal.Óvatosan felnyalábolt a földről,a saját lábamra kényszerített.Kiléptünk a folyosóra,ahol végig ajtók álltak egymás mellett.Megjegyeztem a sajátomat,amin egy hatalmas 213-as állt.A csempe néha nyikorgott a talpam alatt,a sok horpadástól és töréstől.Mogorva arcot vágtam,pedig sírni lett volna kedvem.Egy póker játékban biztosan én nyernék evvel az arccal.Megállított egy fa ajtó előtt,kinyitotta és valami Dr.ízét mormogott az orra alatt.Beléptem Dr.izé szobájába,ott ült egy nagy asztal mögött,fotelben.Keretes szemüvege alól engem kémlelt,alaposan tanulmányozta az arcomat.

-Kérem,Henriett!Foglaljon helyet!-mutatott az asztal előtt álló székre.Sietve bólintottam,s leültem a kemény székbe.Kényelmesen elhelyezkedtem.-Jól érzi magát?-kérdezte.Megráztam a fejem.-Mi a problémája?-erre nem tudtam mit csinálni.-Nem szeret beszélni?-bólintottam.-Leírná?-tolt elém papírt meg ceruzát.Felkaptam a ceruzát és csúnya betűkkel körmölni kezdtem.

„Az életem szívás…Egyszer csak itt ébredek.Valamit elfelejtettem,nem tudom mit…”Az írás végeztével az orvos elvette a papírt és homlok ráncolva elolvasta.Lehajtottam a fejem,ajkaim önkéntelenül elnyíltak egymástól és sóhajtottam.-Fontos dolgot felejtett el?Úgy érzi nem tud élni nélküle?-köntörfalazott a doki.Elgondolkoztam.Elég fontosnak tartottam a dolgot,ezért igent bólintottam.-Mivel,vagy kivel kapcsolatos?Ezért lett öngyilkos?-kérdezett rá.Egy szőke férfi jutott eszembe,barna szemekkel.Az emléktől összerezzentem.Valami rémlett,de nem voltam benne biztos.Megint körmölni kezdtem.

„Szörnyű volt…fájdalmas!Megkérdezte kell e fuvar…aztán nem emlékszem.Azt hiszem innen indul az egész…”Elvette a papírt és elolvasta.-Bántotta magát?-kérdezte gondolkodás nélkül.Bólintottam.-Mit csinált?-erre elgondolkoztam.

„Megcsinálta…aztán kirakott az utcára,s megfenyegetett,ha elmondom valaki akkor megöl.”Az orvos helyeslően bólogatott.-Ki volt ő?-erre megráztam a fejem.Nem emlékeztem.Szomorúan hajtottam le a fejem,az arca ott lebegett előttem,de a neve egyszerűen kiesett.-Fáj valami?-megráztam a fejem.Valaki vagy valami,még nagyon fontos.Két dolog is…Annyira nem jut eszembe,jó lenne visszakapni a memóriámat.A doki még hozzám beszélt de máshol jártam.Aznap este,mikor megtörtént a „baleset”…A teszt és Rob!Felordítottam és az ajtóhoz futottam.Az kinyílt,de erős kezekbe ütköztem,ami az ápoló volt.Bőgtem a karjaiban,nem akartam elhinni.Belökött a szobámba,és én az ablakhoz mentem.A rácsokat veszítgettem,nem sok sikerrel.Valahogy el kell tűnnöm innen!Ez a nap kifárasztott,túl sok az infó….Ráborultam az ágyamra,mint egy halott.El kell tűnnöm!Párnámba fojtottam a sikolyomat,nehogy bejöjjenek egy adag nyugtatóval.Beültem a szobám jobb sarkába,figyeltem az ablakom üvegén lecsorgó esőcseppeket.Magamban számolgattam a másodperceket,hátha elalszok.A vas ajtó mögül halk beszélgetés jött,amire én azonnal felugrottam.

-Miss Call!Látogatója van.-jött be a Richard nevű ápoló.Bólintottam,majd bejött az ajtón legjobb barátom,Nick.Szörnyű bűntudat tükröződött a szemében,amint meglátott.Már több napja nem néztem tükörbe,szóval nem nagyon tudtam mire hasonlíthatok.Beletúrtam a hajamba,Nick leguggolt mellém.

-Annyira sajnálom…-suttogta.Gondosan kerültem a pillantását,nem akartam megsajnálni.-Beszéltem az orvosoddal…Velem sem fogsz beszélgetni?-kérdezte elgyötört hanggal.Megráztam a fejem.Felsóhajtott.-Csak a legjobbat akarom neked.-biztosított.Halk morgás tört elő a torkomból,azt hittem nekiugrok Nick-nek.-Mennem kell.Majd még jövök.Rendben?-bólintottam.Elhagyta a szobát,vele együtt a remény erejét.Kezem automatikusan a hasamra csúszott.Senki sem tudja,hogy gyereket várok.Ez a tény kicsit megnyugtatott,mert biztosan elvennék tőlem.De ha több hónapot maradok itt,akkor….észre fogják venni!A gondolatra könnyeim előbújtak,eláztatták az arcomat.Az ajtóhoz kúsztam,ahol éppen belökték a kaját,köztük a gyógyszereimet.A bogyókat kihajítottam az ablakon,az ételt óvatosan megrágcsáltam.Két kanállal később elment a kedvem az evéstől.Érdekes módon az ajtóm felnyikordult,mikor kezemmel magam felé húztam.Ezek szerint elfelejtették bezárni…Kellemes hideg csapott az arcomba.Póker arccal másztam ki a folyosóra,ahol egy lány ült.Ugyanolyan ruhája volt mint nekem,csak sokkal-sokkal rosszabb állapotban lévő arca.Nem engem nézett,hanem az ujjait,közben halkan énekelt.

-Jég dupla whisky-vel…-dúdolta,majd a basszus gitár hangját próbálta utánozni.Négykézláb elfutottam előle,mielőtt észrevesz.Sehol nem volt senki.Elértem egy termet,ahol szekrények voltak.A 213-ashoz mentem.Veszítgettem,csavargattam,nem nyílt ki.Utolsó próbálkozásként berúgtam a lábammal.A zár felsikított,kinyitottam a szekrény mini ajtaját.Mindössze csak ruha,papírok és hivatalos adatok voltak benne.Nekem nem is kellett több.Abban a pillanatban levettem a lepelt,s felkapkodtam magamra a ruháimat.Csúnya vérfolt égtelenkedett a felsőmön,ami arra a végzetes éjszakára emlékeztetett amikor öngyilkos próbáltam lenni.Az iratokat zsebre vágtam.A csempében visszatükröződött az arcom,ami mint egy zombi olyan volt.Ujjaimmal próbáltam kifésülni a hajamat,több kevesebb sikerrel.Leszarom,hogy nézek ki!Az órák,percek,másodpercek az elmúlt napok,hónapokban,években jelentésüket vesztették.Ezért felsikítottam,mikor megláttam a naptárt.Április 12.-ét mutatott.Vagyis….egy hónapja poshadok ezen a lepra telepen.Mocorgás jött az ajtó felől.Idegesen kapkodtam ide-oda a fejem,hátha van menekülés.Csak egy ablak állt tőlem fél méterre.Kitártam az ablakot,majd ugrottam.Szerencsére még időben észrevettem,hogy két emelet magason vagyok.Megkapaszkodtam a téglafalban,lábamat is ahhoz illesztettem.Alig választott el a föltől két méter,amikor elvesztettem az egyensúlyomat és leestem.Fejem nagyot koppant a fűben,viszont felnevettem.ez legyen a legkisebb gondom!Felugrottam a földről és a kovácsoltvas kapu kapu felé futottam.Átmásztam felette,most már rutinosan ugrottam le az utolsó pár méternél...

5 komiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!! Új blogom:www.igaziszelrem.blogspot.com

Új blog!!!!!

Sziasztok!tudom már van egy csomó blogom...de majdnem mindegyik a Twilight-tal foglalkozik.Ezért csináltam egy Vámpír Naplók változatot.Remélem megnézitek!!!*könyörgő szemek*
Csak annyit kell tenni,hogy rákattintasz erre:www.igaziszerelem.blogspot.com
Fent van az első fejezet ;) Kommentet hagyni KÖTELEZŐ!!!!!!
Szép napot:*babey vampire*

6.fejezet

                               6.fejezet
/Henriett Call szemszög/

David Teers-nek pont akkor volt jó napja.Már majdnem a Ciara háza előtt volta,amikor egy autó állt meg mellettem.Fekete szín,sötétített ablakok,kecses forma.Elaléltam az autó láttán,de tovább sétáltam mini bőröndömmel a kikopott,macskaköves járdán.Karomon végigfutott a borzongás,mire az ajtó kicsapódott.David állt előttem teljes életnagyságban,szemével jól megnézett.Kikerültem a hatalmas testű férfit,de ő finoman megragadta a karomat.Másik kezével az államat fogta,s lágyan megcirógatta ujjbegyével az felső ajkamat.Kibújtam az ölelésféléből,de ő makacsul ragaszkodott hozzám.A nyakamon lévő kötést vizsgálta,majd hamar túltette magát rajta,s újból az én szemeimbe nézett.

-Neked is szia,David.-törtem meg a kínosnak nem éppen mondható csendet.Elmosolyodott és a kocsija felé intett.

-Fuvart…?Úgy látom készülsz valahova.-mutatott a bőröndömre.Sietve bólintott,utána beszálltam az anyósülésre.Elégedetten dobta be magát ő is az autóba,majd rátaposott a gázpedálra.Dav elég tisztának tűnt,nem láttam semmi hátsószándékot még a tetteiben.Néha-néha felém pislantott,én mindig máshova néztem.Nem értettem,hogy most miért ilyen kedves velem,aztán megszólalt.-A Rob fiú elköltözött.-jegyezte meg.Bólintottam és a rádió után kezdtem nyúlni.Az övé előbb ért oda,ezért benyomta és rátette „mancsát” a kezemre.Óvatosan elhúztam a kezem és ráfektettem a combomra.Leparkolt.A sötétben alig láttam valamit,pedig igyekeztem kivenni valamit az ablakon keresztül.

-Hova hoztál?-kérdeztem gyerekes hangon.Elnevette magát és lezárta az ajtókat.Nagyot nyeltem és taszigálni kezdtem az ajtómat.-Dav!-sikítottam rá.

-Ssss!Itt hiába sikítasz bébi!-biztosított.Gondolhattam volna…Olyan hülye vagyok!Védekezően fontam körbe magamon a kezeimet,nehogy hozzám érjen.Hirtelen az ülésem kidőlt,a fejem nekicsapódott a műbőr ülésnek.Felnyögtem,s mire észbe kaptam David már teljesen rám mászott.

-Szállj le rólam!-taszigáltam izmos mellkasát,amiről a szemem láttára került le a póló.Befogta a számat és utána visítozhattam…

/Robert Black szemszöge/

El sem hiszem,hogy már két hete elmentünk otthonról.Henriett hiánya semmin sem könnyített,minden percben róla járt az eszem.Mit csinálhat?Jól éri magát?Biztos meg van egyedül…Ma van a szülinapja,de nem mertem neki SMS-t küldeni.Paramore együttes Decode c. számát hallgattam teljes hangerővel,ami egy cseppet megnyugtatott.Apa már vagy százszor felszólt,hogy halkítsam le a zenét,nagyban tojok rá mit akar.Átkellet gondolnom az akkor történteket.Egyszerűen képtelen voltam nem elfelejteni az arcát,amikor kijelenti,hogy gyűlöl.Arcomat a párnába fúrtam,de nem a könnyek miatt…elnyomtam egy kiáltást,amiért ilyen barom vagyok.Nélkülem az a lány nagyon elveszett,emlékeztem David Teers szavaira,amikor kihallgattam mit beszél a barátaival.”A csaj úgy is az enyém lesz…”-idéztem magamban szavait.Fogaimmal kettéharaptam a párnát,utána levágtam az ágyról.Most már biztos behálózta az a szemétláda,de nem tudok közbeavatkozni.Szégyellem magam,amiért az vagyok ami.Korcs…Ő egy tiszta lélek,nem érdemel egy ilyet mint én.Belerúgtam az ágyba.

-Rob,fiam!Ha befejezted a szobád rongálását,gyere le vacsorázni!-kiáltotta túl Jake a zenét.

-Pump it…-mondtam és leültem az asztalhoz.Anyu mosolyogva rakta elém a rántott húst.Elnyomtam egy fintort..amióta megkostóltam Henriett vérét,azóta inkább a vért kívánom.Lábammal a ritmust ütöttem,ami a Black Eyed Peas számára ment,mivel a fülemben fülhallgató díszelgett.Nessie elém rakta az ételt,de én eltoltam.

-Rob,drágám!Már két hete egy falatot sem ettél…-emlékeztetett anya.Megvontam vállam.A székem hangosan felnyikordult és én elhagytam a szobát.Jacob még mormogott valamit utánam,de rohadtul nem érdekel mit gondol rólam.Ledőltem hatalmas franciaágyamra,az életemen merengtem.Valamiért nagyon rossz előérzetem volt,de már késő.Az érzés elhatalmasodott rajtam,kezeim remegtek,mintha sokkolóval ráznák.Mindennél jobban akartam látni a lányt,akit szeretet.Félek,hogy ő nem úgy érez mint én,persze gyűlöl,így semmi esélyem.Feladtam az önmarcongolást,feltéptem az ablakot és szeretett városom felé vettem az irányt.Senki/semmi meg nem állíthat,amíg nem látom,hogy az élete teljes nélkülem.Őrületes sebességgel száguldottam át a forksi erdőn,ahol gyerekké futkároztam apuval.

                                       *******************************************

Elértem úti célomat,New York-ot.Megálltam az egyik hotel mellett,átvettem a ruháimat,mert elég piszkosak voltak.Miután végeztem az apróságokkal,a háza felé indultam.Senki nem találtam ott,csak egy üres,kihalt szobát.A nevelőszülők vígan ittak valami szeszes italt,a gyerek meg ezerrel nyomta a rock zenét.Hát persze…18 éves lett.Mesélte,hogy azonnal elhúz innen.De ilyen gyorsan?Beleszippantottam a levegőbe,de nem találtam az illatát.Elfelejtettem volna?Az egész várost körbemászkáltam őt keresve,míg nem egy kocsmánál felerősödött a szag.Láthatatlanul benyitottam és beültem az egyik boxba.Tényleg ott volt,a pultnál ült,lehajtott fejjel,szomorú szemekkel.Whisky kólát iszogatott,egy úr társaságában aki valami hajóútról mesélt neki.Heny néha elsóhajtott egy „aha,érdekes”,”oh,tényleg?” közbeszólást.Látszott rajta,hogy egyáltalán nem figyel a csávóra,csak hogy a poharában mindig legyen ital.A pasi lelépett és ő egyedül maradt.Lehúzta az italt,majd újra töltött.Rossz volt nézni az egészet.A ruhái kicsit szakadtak,arca –emberi szemmel nem lehetett látni-piszkos,ajkai lefelé konyúltak.Megint kért a csapostól egy újabb kört,most ízlelgette is a piát.Bizonytalanul beletúrt a hajába,sóhajtott és elnyúlt a pulton.Fejét az üveglapra hajtotta,úgy bámulta a zenegépet.Egy részeg férfi rácsapott a fenekére,ő mintha észre sem vette volna.Belemarkolt a pohárba és szétzúzta a kezével.A szilánkok felszántották a bőrét,friss vércseppek leszáguldottak a tenyerén.

-Heny!Ne már!-méltatlankodott a csapos.-A héten ez a negyedik.-rázta a fejét.Szóval nem most van itt először.Heny megvonta a vállát és kiszedte a szilánkokat.Lélegzet visszafojtva figyeltem a „műsort”.Bárcsak tudnék segíteni!Keze a hasára csúszott,majd kirohant a női mosdóba hányni.Hangos köhécselése megtörte a zenegép okozta zajt.Végül kisétált az ajtón,ledobott egy tízest a pultra,felvette a kabátját és elhagyta a kocsmát.Az ajtónál egy bőrönd díszelgett,amit magával húzott.Gondolkodás nélkül utána mentem,hátha bajba kerül.Amit láttam az megrémített.A csizmája szárába egy 38-as revolver volt dugva,amit mindenki tökéletesen láthatott.Leült a járdaszegélyre,s várta a taxit.A falak árnyékába bújva,néztem elkeseredett arcát.Előkapta a régi mobilját és bepötyögte a számot.

-Értem jönnél?-szólt bele rekedtes hangon.Jó volt újra hallani a hangját,de a csilingelés hiányzott belőle.-Szerinted?-kérdezett vissza egy férfi hangot.-Kösz,Nick.-hálálkodott és lecsapta a telót.Egyáltalán nem ismertem semmilyen Nick-et…ekkor egy fekete Mercedes állt meg a lány mellett.

-Elvihetlek?-húzta le az ablakot egy…vámpír.A szemüvege alól sütöttek aranybarna szemei,amiket a lányra meresztett.

-Mintha nem azért hívtalak volna…-sóhajtott Heny.Értetlenül figyeltem a jelenetet,amint Heny beszáll a kocsiba semmi kétely nélkül.Szomorúan fordultam haza.Bármi is történt vele ebben az életben,amíg távol voltam,nem segíthetek semmiben.

/Henriett Call szemszög/

-Hogy érzed magad?-kérdezte Nick.Nem válaszoltam semmit,pedig lett volna mit.Legszívesebben elsüllyedtem volna a bőrülésben,mert rossz emlékem támadt.Ő most a legjobb barátom,s ez megnyugtatott.A fejem irtózatosan fájt,hála whisky kólának.Nem panaszkodok,csak magamnak köszönhetem.Izzadt kezeimmel megtöröltem a homlokomat,az elhaladó házakat figyeltem.-Mikor akarod abbahagyni?-tért egy régen lezárt témára.

-Kuss.-vágtam oda.-Nincs szükségem a tanácsaidra.Igazán megérthetnél…-kezdtem.

-Befogod fejezni!Világos?Hoztam neked amit kértél…-terelte másra a témát.Az előbbi kérdésére bólintottam.Nick-et egy barban ismertem meg,azután hogy David kedvére eljátszhatott velem.Felvitt magához Nick,de a húgaként tekint rám,sosem bántana vagy rosszabb.

-Szeretlek.-öleltem át a hideg testet.Fél kézzel magához húzott,csókot lehelt a fejem búbjára,aztán elengedett.Könnyeim pattogni kezdte a szememben,letöröltem őket.

-Hova akarsz menni?.kérdezett rá.Ha tudná milyen tervet eszeltem ki,ő maga ölne meg.

-Majd meglátom…de egyelőre csak a kocsi kell.-zártam rövidre témát.Megálltunk a háza előtt,kiszálltam és bementem a jó meleg lakásba.Elégedetten dobtam magam a kanapéra,miközben Nick a csomagomat hozta be.Nagyon erős,s okos meg hát olyan régiesen beszél,mintha a nagypapám lenne.Ezért is szerettem,mert mindig tudott valamit a rossz időkben.Szokásához híven,kotorászni kezdett a hűtőben valami kaja után,de ezúttal szóltam neki,hogy nem vagyok éhes.Nincs senkije,pedig szívdöglesztő pasas.Párszor megjegyeztem,hogy kéne neki csaj,de ő azt mondta jó magányosan.Nekem is jobb lenne úgy,de akkor elvesznék,mint szürke szamár a ködben.Óvatosság kedvéért,leraktam pisztolyomat az asztalra,nehogy véletlenül elsüljön.Benyomtam a házi mozit,ami a magnóra volt kötve.Kesha,Tik tok száma ment,mire én ujjongani kezdtem.

-Tik tok…-dúdoltam a szöveget.Nick ezen jót nevetett,mert rohadt hamis hangom van.Mellette nem törődtem ilyen hülyeségekkel,csak önmagamat adtam,mint Rob mellett.Ő már nincs…jobb is így!Vele kezdődött minden,amiért most itt vagyok.Az emlékemet csak a zene tudta elnyomni,s a jókedv.A szám végeztével,fáradtan borultam be az ágyamba.-Holnap itt leszel!-kötöttem Nick lelkére.Bólintott és eltűnt az ajtóban.Nem akarok egyedül maradni ebben a világban,soha!Minden bizonnyal nem élném túl.Annyi minden történt velem,olyan kevés idő alatt.Talán nem minden történik véletlenül,lehet megérdemlem ezeket a szörnyű dolgokat.Ma van a szülinapom,de senki sem köszöntött fel.Mert nem szóltam senkinek,hogy kéne.A teszt dobozját szorongattam idegesen,nem akartam hogy pozitív legyen.Nem tudnám elviselni,hogyha attól a seggfejtől lenne gyerekem.Elmormogtam egy imát,ami persze pont hogy nem sült el jól.Ott volt…a megváltozhatatlan tény.Ez lett belőlem…Felordítottam és minden ami a kezem ügyébe került szétdobáltam.-A francba is!-bőgtem.-Miért kell ezt csinálni velem,bazd meg!-ordítottam az ég felé.-Fogadjunk élvezed a szenvedésemet.-sírtam erőtlenül.Kezemmel a szemeimet törölgettem.-Nincs mit tagadni…Rob nélkül csak EGY ember vagyok…-zokogtam.-Minek tagadni,hogy SZERETEM?-kiáltottam.Kint esett az eső…Milyen drámai!Átváltottam ordító,síró,hisztis módba.A fiókban kezdtem kotorászni egy éles tárgy után,amit meg is találtam.A hentes késsel a kezemben távoztam a házból,ki az esőbe.Ahogy kiléptem a ruhám egyből átázott.A szomszéd házból üvöltött a zene,aminek nagyon örültem.Leültem egy fa tövébe és a kést szorongattam.Viszlát világ,viszlát Nick,viszlát szerelem,ami reménytelen!Minden fájdalom eltűnik,s csak a nagy semmi marad.Ennyi lenne az életem?!Ennyi.Megéltem a fénykoromat,innentől nincs dolgom ezen a kibaszott bolygón.Egy szántással elvégeztem a dolgomat,átadtam magam a fájdalomnak.Csak bámultam,ahogy a vér belefojlyk a mellettem lévő tócsába,s megszínezi a poshadt vizet.Senki sem tökéletes,ahogy én sem.Nekem elég gondom volt,aminek most végleg vége.Szemhélyaim lecsúkódtak,csak a gyengülő szívdobogásomat hallgattam.

Tiszta depi  ez a rész!Remélem várjátok a következőt!5 komit kérek…

You are PERFECT!!!!! 

5.fejezet

Ez igazából egy kiegészítő fejezet lesz,de nagyon fontos a történet szempontjából.Mivel én szoktam húzni az időt ezért csak annyit:Jó olvasást,s sok-sok-sok jó komit!!!

                                 5.fejezet

 /Robert Black szemszöge/

Csak bámultam magam elé,miközben apám leszaggatott a szeretett lányról. Sírni tudtam volna  vérének édes ízétől,amit a számban tudhattam. Az alkohol teljesen a fejembe szállt,egyik végtagomat se éreztem. Csak őt akartam,mindenestül. Jake felkapott és átdobott az oltáron,majd hatalmas csattanással földet értem. Semmim nem fájt,a vér felerősített,még a hangokat sem hallottam. Az anyám éppen a padlóról nyalábolta fel a szeretett emberi lényt,apám valami kötés szerűt tekert Henriett nyakára. Átgondoltam mi történt a nap folyamán…

„Heny-t figyeltem ahogy alszik,majd felkel és nyújtózkodik. Álmosan törölgette szemeit,belebújt a mamuszába és eltűnt a folyosón. Hallottam ahogy engedi a vizet,leveszi a ruháit. Ilyenkor mindig érzem a kísértést,hogy néznem kéne,de nem tettem. Végzett a fürdőben,egy szál törölközőben,csurom vizesen lépett be a szobájába,amit ő az elémúlt napokban „bázisként” emlegetett. Erős vágyat éreztem,de leküzdöttem magamban a vágyat. Elfordítottam a fejem,ahogy minden reggel ilyenkor. A ruhái visszakerültek formás testére,ekkor visszafordítottam a fejem. A hajával szenvedett,nem túl sok sikerrel. Végül feladta és hisztisen vágta földöz a fésűjét. Ezen jót kuncogtam,mire az ablak felé fordított a fejét. Volt néhány ilyen alkalom,amikor gyanút fogott…”Hirtelen a képsor megszakadt és Jake karjai húzódtak a lábamon,a földön húzott. Elernyedt testemet,mintha valami tetem lenne,úgy vonszolta maga után. Már megszoktam,hogy semmibe vesz…Újból észbe kaptam,akkor már a szobámban feküdtem. A fejemben irtózatos fájdalom uralkodott,ami a tegnapi „bulit” idézte elő. Megmozdultam,de erőtlenül zuhantam vissza a párnák közé. Felhorkantam és feltornáztam magam az ágyról. Semmire való próbálkozásnak bizonyult,mert a földre zuhantam. A vér ízé még mindig a számban pihent,a Hold átsütött a függönyön át. Rájöttem,hogy még éjszaka van. Beugrott minden gondolat,tett. Felfordult a gyomrom saját magamtól,amiért ezt tettem. Soha nem fog nekem megbocsátani,az már biztos. A vére egyben megerősített,s gyengített. Komolyan egy szörnyeteg vagyok,ahogy Edward mondta. Ő előre tudta,hogy egyszer pont egy ilyen esetbe fogok keveredni. Azt sem tudom miért kellett bennem a kocsmába…Ja,emlékszem! Összevesztem anyuval és muszáj volt valahogy leöblíteni a fájdalmat. Csak az nem értem,hogy Henriett mit keresett ott a templomnál. Ha nincs ott,ez nem történik meg! Persze,Rob! Hibáztasd csak Henyt,mert te olyan tökéletes vagy.- dorgáltam magam.

/Henriett szemszög/

Egy idegen szobában ébredtem,fájó fejjel. Kelletlenül,de sikerült elfordítanom szememet a plafonról,hogy rá tudjak nézni az ablakra. Fekete éj…- sóhajtottam. Biztos,csak álmodtam mindent. De a fájdalom nagyon igazinak tűnt… Nyakamhoz kaptam,ami erősen be volt kötve. Egy ujjal érintettem meg,mégis iszonyúan fájt. Mindenre emlékeztem,csak arra nem ,hogy kerültem ide. A szoba fala fehér volt,a kanapé –amin feküdtem- barna,a többi bútor is ilyesmi árnyalatokban. Biztos,hogy nem otthon vagyok,mert megláttam egy méregdrága festményt a falon. Felültem a kényelmes kanapén,mintha ezer csontom tört volna el. Fekete koktélruhám még mindig a testemen pihent,a combrészénél fel volt szakadva,ami a combom tövéig tartott. Lábaimon véraláfutások millió csillogtak-villogtak a földfényben,a vállamat meg sem bírtam mozdítani a bele nyilaló fájdalomtól. Bőgnöm kellett a tegnap megtörténtek miatt. Vállaim rázkódtak a könnyektől,melyek marták az arcomat,lábam remegett a félelemtől,vajon hol vagyok. Csilingelő hang törte meg zokogásomat,hirtelen mozdulattal a kanapé mögé bújtam. Az ajtó kinyílt és egy szőke hajú lány lépett be,mogorva arc kíséretében.

-Rosalie Hale.-suttogta alig hallhatóan. Semmit nem mondott nekem ez a két szó,mindössze a nevét tudtam meg.-Rob sajnálja…többet nem megy a közeledbe…-akarta mesélni,de közbevágtam.

-Beszélni akarok vele.-jelentettem ki határozottan,sírástól remegő hanggal. Rosalie hátradobta a haját,mint aki jól végezte dolgát és ott hagyott a nyitott szobában. Szemeim újra megteltek könnyel,de visszafogtam magam és követtem a szőke gyönyörűséget. Lábaim majdnem összecsuklottak súlyom alatt,a kilincsben nyertem támaszomat. Mozgolódás hallottam a földszintről –mivel láttam,hogy van lépcső. Sóhajtottam és futni kezdtem a lépcsőn lefelé. Hangos puffanasással bevertem a lábamat,el kellett fojtanom egy „baszki” vagy egy „kurva életbe” szöveget. Senki sem volt lent,csak Rob. Tartottam a két méter távolságot és beszélni kezdtem.-Miért tetted ezt velem?-mutattam sebzett testemre. Fájdalmasan felém fordította a fejét,de azonnal el is kapta,mikor találkozott az arcommal. Idegesen kezdtem tapogatni magam,mindent rendben találtam. Már nem volt gyilkosan csillogó szeme,csak egy bűntudattal teli kisfiút láttam benne. Nem tudott meghatni a viselkedése,természetes a gyűlöli magát.

-Soha nem fogsz látni…ígérem!-suttogta maga elé szívére tett kézzel. Valamiért újból könnyezni kezdtem,amiket azon nyomban letöröltem.-Előtte…Carlisle szeretne veled beszélni.-itt rám nézett.-Nem tudtam,hogy te vagy AZ a Henriett Call.-mosolyodott el.

-Csak úgy mellékesen…-fogtam meg a vállát,mikor el akart húzni mellőlem.-Soha nem akarlak látni,gyűlöllek!-vágtam a képébe,ami már így is eléggé borzalmas volt. Nem foglalkoztam a lelkiismeretemmel,elnyomtam magamban a hangját. Rob a következő pillanatban már ott sem volt. Tudtam,most láttam utoljára. A Carlisle néven kezdtem gondolkozni…biztos voltam benne,hogy ezt a nevet írtam be még régebben a telefonomba,amikor a levél érkezett. Engedély nélkül leültem a nappaliban fekvő kanapéra és a ruhámat kezdtem igazgatni. „Most láttam utoljára…”-visszhangzott a szó a fejemben. Az emeletről egy szőke hajú,természetellenesen fehér színű bőre megcsillant a holdfényben. Felugrottam az ülőhelyemről,mire lábaim felmondták a szolgálatot,de egy hideg kéz elkapott.

-Szia! Carlisle Cullen vagyok. Aki a levelet küldte…negyed éve.-mosolygott kedvesen. Hiába volt minden próbálkozás,semmi sem nyugtatott meg. Bólintott és vártam a magyarázatot. A torkom száraz volt,egy hangot sem bírtam kinyögni ennek a kimondhatatlan nevű pasasnak.-Az édesanyád az én barátom…

-Elég!-vágtam közbe. Hangom utasítóan csengett.- Nem akarok róla tudni. Meghalt és…

-Az volt az utolsó kívánsága,hogy ne Forks-ban nevelkedj fel.-egészítette ki mondatomat. Értetlenül pislogtam rá.

-Önző. Nem akarta,hogy a családom körében nőjek fel?! Maga szerint ez milyen dolog?-csapkodtam idegesen a kezeimmel.-Őrültek háza…ez itt.-mutattam körbe.-Rob a véremet szívja,egy idegen szobában ébredek,egy szőke nő azt hiszi ő a világ közepe,Carlise nevű férfi meg az anyámról dumál.-soroltam viselkedésem okát.-Ezen kívül,most tudtam meg,hogy soha többet nem fogom látni a legjobb barátomat,s van egy hatalmas seb a nyakamon.-zokogtam.-Csak hagyjanak elmenni.-tettem hozzá. Egyetértően bólintott.

-Tudod hol találsz,ha kellenénk…-azzal egy nevet és a város nevét nyomta a kezembe. „Dr.Carlisle Cullen. Forks” Kiszáguldottam a nappaliból,köszönés nélkül bevágtam az ajtót,s egy útnak hitt ösvényen vágtam ki az őrültek házából. Az úton nem tudtam gondolkozni,végig a cipőm eltűnésén járt az eszem,amiért most mezítláb sétálgatok egy isten tudja hol helyen. Végre megtaláltam egy taxi megállót,majd beszálltam az egyikbe. Kitett a ház előtt,beszaladtam a pénzért és kifizettem. A ház tök üres volt,ezért nyugodtan sírhattam. Ez lettem én…egy csődtömeg,akinek nincs jövője és mindjárt itt a 18. születés napja. Akkor biztosan kirúgnak itthonról és mehetek világgá. Nem fogom megvárni,míg ez bekövetkezik. A lépcsőn felmenet,leráncigáltam magamról a ruhát és a szobába érve a gardróbhoz álltam. Felvettem egy sötétkék pólót,fekete csőnadrágot és DC sportcipőt. A nyakamon való kötést nem bolygattam,inkább hagytam mielőtt meglátnám mi is van alatta. Összes cuccomat egyetlen bőröndbe sóztam,amik ruhából és a telefonomból állt. A tükör előtt állva a hajamat hoztam rendbe,elkenődött sminkemből próbáltam használható arcot csinálni. Mikor úgy éreztem minden kész,elhagytam a legkedvesebb helyet számomra. Vissza se néztem,amint kiléptem az ajtón,az éjszakába. Ahhoz az emberhez mentem,aki Rob után következett a „listámon”,de most az első foglalta el. Ciara Hits volt régebben a legjobb barátnőm. Ekkor még nem tudtam,hogy…

4.fejezet

Sziasztok!Most kivételesen Henriett szemszögéből írom a fejezetet.Remélem azért elnyeri a tetszéseteket.       


                                  4.fejezet
/Henriett Call szemszög/

3 hónappal később...
Azt elmúlt hónapok gyorsan elteltek.Végig hülyéskedtünk Rob-bal az egész sulit.Mindenkinek könnyebb volt így,hogy nem gondoltam a gondjaimra.Néha úgy éreztem megfulladok a gondjaimtól,de ott volt az örökké mosolygó barátom,akit ma már a legjobbnak mondhatom.Még a nevelő szüleim büntetése sem tudta elvenni a kedvemet,mert tényleg a nap minden percében boldog voltam.Igaz,az első pár hétben még csak egy puszit sem tudtam adni neki,mert túlságosan feszült voltam.Sokat beszélgettünk,hogy melyikünknek milyen problémái vannak.Én kb. mindent elmondtam neki az idekerülésemről,de a levélről egyáltalán nem beszéltem,ezért bűntudatom is van.Ő is beszélt a családjáról,de nagyon felszínes dolgokat mondott,amik egyáltalán nem nyugtattak meg.A bátyjával és annak barátnőjével él,néha beugranak látogatóba a rokonaik.A szülei valahol Alaszkában dolgoznak,de nem mondta miért hagyták a bátyjával.Kicsit felzaklatott a zárkózottsága,de hamar túltettem magam rajta.A suliban már majdnem mindenki nevét tudtam,igazából csak a lényegesebb személyek nevét,pl:akivel matekra járok,vagyis Dan.Sok ember "szeret" állítólag,de ez amolyan:legyünk jóba mert így helyes barátság.Nem firtatom,megelégszek Robert Black barátságával.Neki sincsenek különösebben kedves haverjai,csak akikkel régebben eljárt bulizni.
A szobámban ültünk barátommal,valami földrajz házit próbáltunk megcsinálni.Legtöbb időt itt töltöttük vagy a kedvenc kávézónkba.Bambán bámultam a házi feladatot,mintha kínaiul lenne írva.Sóhajtottam,mire Rob megbökte a homlokomat.
-Hallottad,amit mondtam?-kérdezte sértődötten.Felnéztem rá és megráztam a fejem.Tök mással voltam elfoglalva,de már én sem tudom mivel.-Ma...el kell halasztanunk...a találkozót.-itt a bulira gondolt,ahol csak beszélgetni szoktunk.
-Hogy,hogy?-döbbentem meg.-De már vagy két hete el akarunk oda jutni!-emlékeztettem.Szomorkásan rázta a fejét.Nem értettem ezt a reakciót,mert nagyon sokat kellett járkálnunk,hogy kaphassunk egy meghívót erre a partira.
-Van egy gond otthon...sajnálom!-sütötte le szemeit.-De te nyugodtan elmehetsz!-vágta rá azonnal határozottan.Elfintorodtam és majszolni kezdtem a krémest.Imádom az édességeket,ezt Rob is jól tudja,ezért hozott nekem sütit.Kézzel etettem,egyáltalán nem zavart,hogy néz közben.-Csupa maszat a képed...-nevetett és letörölte kezével az arcomon maradt krémet.Ami zavarba hozott,hogy lenyelte ujjairól.Arcom elvörösödött,úgy csinált mintha nem venné észre.
-Nem hiszem,hogy elmegyek...-hoztam szóba az előbbi témát.-Majd máskor.-mosolyogtam.A mobilja rezegni kezdett a zsebében.Megnézte a kijelzőt,majd kinyomta.-Menned kell...-sóhajtottam.Apró puszit lehelt a homlokomra és leszáguldott a lépcsőn.Ezekkel a kis mozdulatokkal,gesztussal,annyi remegést váltott belőlem.De ő csak a barátom,se több se kevesebb.Hisztisen csaptam össze a földrajz könyvet.Kint már a Hold igyekezte leverni a napot az égről,ami két perc múlva be is következett.A félig nyitott ablakom már bekúszott a hideg,engem megborzongatva.Sidney,Jason és Charlie elmentek meglátogatni Jason anyját,ezért két napig egyedül lehetek a házban.Összeszorított fogakkal álltam a ruhásszekrényem előtt.Kikaptam egy fekete koktélruhát,hozzáillő csipkeharisnyával.Óvatosan magamra akadtam a ruhadarabokat,majd egy cipő után keresgéltem.Nem tartottam magassarkút,ami illet volna ehhez a bájos ruhához,amit Rob-tól kaptam erre az alkalomra.Átfutottam Sidney-ék szobájába,ott pokolászni kezdtem,mire megtaláltam egy kevésbé feltűnő,5 centis sarokkal rendelkező szandált.Elégedetten állapítottam meg,hogy a cipő még hordható állapotba van,ezért gyorsan fel is húztam őket.Szépen illet sovány,hosszú lábaimra.A tükör előtt megcsináltam a hajam,laza kontya kötöttem és tettem bele egy kék csatot.A sminkkel nem különösebben foglalkoztam,csak egy kis szájfényt erőltettem magamra.Laza léptekkel sétáltam le a lépcsőn,arcomon az erőlködés minden jelével,nehogy elessek.Amikor az utolsó lépcsőfokra értem,sóhajtottam,amit azonnal megbántam,mert hasra estem.Rob ezen biztos jót röhögött volna,áldom a sorsot hogy nem látta szerencsétlenségemet.Megfogtam a fekete bőrdzsekimet és kitántorogtam az ajtón.A hideget meg sem érezve fogtam a jegyet és a parti felé vettem az irányt.Lábaimat próbáltam kecsesen mozgatni,mint a filmben lévő színésznők,de ez annyira mint egy malacnak csirke hangot kiadni.Utána feladtam a próbálkozást,körbenéztem az utcán hátha lát valaki,lekaptam a cipőt a lábamról és futni kezdtem a szálloda felé.Mikor odaértem,már hallatszott a lágy zene.Igazából.csak azért akartam ide eljönni,mert itt lesz a világ legnagyobb gyémántja és nekem mindenképpen látnom kell.Felkaptam a szandált,"kecsesen" betáncikáltam a hatalmas előtérbe,ahol a jegyeket kérték,én pedig készségesen az őr kezébe nyomtam.Gyönyörű,kristálycsillár lógott a mennyezeten,bézs színű kanapék és fotelek díszelegtek a fal mellett,varázslatos képet lógtak felettük.Megbabonázva lépkedtem a mintás,perzsa szőnyegen,míg el nem értem az egyik asztalt,ahol finomabbnál finomabb koktélok sorakoztak.Az egyiket megragadtam és szívószálat dobtam bele,aztán lassan sétálgatni kezdtem a bámészkodók között.Ha itt lenne Rob,biztos tudna mondani valamit erről a helyről,hisz ő olyan okos.Tanácstalanul bolyongtam,amíg meg nem találtam egy nagyobb embertömeget.A hatalmas,csillogó-villogó,színtelen gyémántot csodálták.Nagyobb volt,mint a régi számítógépen monitora,körülötte ezernyi piros csík,ami a biztonsági berendezést jelezte.Észre sem vettem,hogy már vagy 10 perce bámulom a gyönyörűséget,mire valaki megkocogtatta a vállamat.
-Szép.Igaz?-kérdezte a mély férfihang.Kelletlenül fordítottam el fejemet a gyémántról.David állt előttem,akivel együtt járok földrajzra.
-Gyönyörű.-helyeseltem.-Te mit keresel itt?-kérdeztem végigmértem.Elegáns,fekete öltönyt viselt,haját most elsimította és mélyen a szemembe nézett.Ő is végigmért és elmosolyodott.
-Ritkán látlak estélyiben...Hol hagytad a testőrödet?-csipkelődött.Értetlenül ráztam a fejem.
-Rob?-suttogtam.Ajkába harapott és újra az alakomat méregette.
-Mindig vele vagy...csodálom,hogy most nem jött veled.-kuncogott és kihúzott a kíváncsi tömegből.
-Sajnálom.De most mennem kell.Eddig éreztem jól magam.-szabadultam ki erős karjaiból.Éppen a dzsekimet akartam felvenni,de utánam kapott és behúzott az egyik kihalt folyosóra.Teljes erőből a falhoz nyomott,becsukta maga után az ajtót.Amennyire béna vagyok magassarkúban,a földre estem,az 5 centis sarok meg kitört.Zihálva járta át testemet a félelem,hátra felé kezdtem csúszni a földön.
-Bocsáss meg.Ma láttam a haverod.Teljesen kifeküdt az  egyik kocsmában...biztos jobb időtöltés iszogatni,nem pedig egy ilyen hölgy társáságát élvezni ezen a csodás partin.-nyalta meg szája szélét.Rob...ivott?A félelem elszállt,helyette az aggódás.
-Meg kell keresnem!-pattantam fel a földről,mire David a falhoz szorított.-Eressz!-sziszegtem.
-Mi van meg benne,ami bennem nincs...?-kérdezte,de mintha nem is tőlem hanem magától.A gyomrom remegni kezdett a felismeréstől,kezeimet a mellkasára szorítottam,úgy próbáltam eltolni magamtól.Pont akkor nyitott be egy őr,amikor David meg akart csókolni.Az őr ránk kiáltott,hogy nekünk nem szabadna itt lennünk,jóformán kirúgott minket a partiról.Még időben tudtam szabadulni elrablómtól és sétálni kezdtem a téren.Fel alá,aztán megláttam a Szent Vince templomot.Leültem a lépcsőjére,s hallgattam New York zajait.Kocsik,dübörgő zene,nevető fiatalok,és még sorolhatnám.Sidney cipőjét lerúgtam a lábamról és elhajítottam messzire,ahol hatalmas pufanással földet ért.De vajon mit akart tőlem David?Mit csinált volna,ha nem jön az őr?Bele sem mertem gondolni,inkább későbbre hagytam ezt a témát.Egy emo lány ment előttem és rám morgott.Felkaptam a fejem,egy lány volt a suliból.Ő is felismert,aztán elfutott,amikor hátranézett.Követtem pillantását,ami egy részeg férficsapat volt.Már nagyon közel jártak,ahogy elnéztem ki is szúrtak minket.Az egyik megtorpant és összesúgott valamit a többieknek.A Katy nevű lány a suliból,elfutott a főútra,itt hagyva engem a félelemmel.Felugrottam a lépcsőről,ki akartam a nyitni a templom ajtaját,de az persze pechemre nem nyílt.Megkerültem a templomot,át a hamvas pázsiton.Négyen voltak,hárman Katy után eredtek,egy pedig utánam.Már-már hisztérikusan lökdöstem a hátsóajtót,ami egyszer csak kidőlt,én meg beestem rajta.Egy szálka beleállt a tenyerem,nem cicóztam gyorsan kihúztam,s meghallottam a közeledő gyors lépteket.Mezítláb futkostam az oltárnál,megkerültem és elbújtam az egyik gyónófülke mögé.Ziháló lélegzetemet próbáltam elfojtani,de nem nagyon sikerült.Szívem a torkomban dobogott,eszeveszett gyorsan.A férfi léptei felnyikorogtak,mikor a kidőlt ajtón lépkedett.Sikítani akartam,majd gyorsan befogtam a számat. Szinte éreztem az alkoholt a számban,amit a férfi árasztott magából.Telefonom után kezdtem tapogatózni,aztán rájöttem:OTTHON HAGYTAM!!!!A pánik elemi erővel tört rám,felkúszott a gerincemet majd elérte az agyamat,ahol tudatosult bennem,hogy lehet meghalok vagy még rosszabb.
-Tudom,hogy itt vagy...Henriett.-suttogta gúnyosan a jól ismert hang.Nem hittem a fülemnek,ezért óvatosan kidugtam a fejemet a fülke mögül.Háttal állt nekem,de még így feltudtam ismerni.Felnyögtem,mire megpördült tengelye körül és meglátta az arcomat.Most már sikítottam és hátraestem,majd a földre pottyantam.Kúszni kezdtem,hogy teljesen a fülkék mögött legyek,de túl gyorsan ért oda hozzám.El sem tudtam képzelni,hogy tudott ilyen gyorsan leküzdeni,csak úgy 100 métert.Két lépésnyire állt tőlem,kajánul vigyorgott.Nem csak piás volt,a szeme alatti karikák drogról árulkodtak.A torkomnál fogva ráncigált fel a padlóról,s a falhoz vágott,mint egy rongybabát.Felnyögtem a fal és az én testem találkozására,fejemet erősen bevertem.Már épp csúsztam volna vissza a földre,amikor erősen megragadta a vállamat.Azt hittem szétzúzza a kezei közt,de szerencsére nem így lett.-Sajnálom...de nem tudok uralkodni magamon.-suttogta a hajamba.Minden szót gúnyosan ejtette ki,egyre szorosabban ölelt magához,mélyen beszívta hajam illatát.Egy hirtelen mozdulattal kirántotta hajamból a kontyot tartó csatot,mit sem törődve hogy ez mennyire fájt.Újabban felnyögtem,mire ő jót nevetett.Eltolt magától,hüvelykujjával az alsó ajkamat simogatta,a szemében gyilkos fény csillogott.
-Rob...kérlek!-suttogtam sírástól remegő hangon.Könnyeim lekúsztak az arcomon,rácsöppentek a kezére.Gondosan kerülte a tekintetemet,sosem nézett rám.Felzokogtam,mikor kezét a derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához.Könnyeimtől nem láttam semmit,de még így is ki tudtam venni a gyilkos szempárt.Éreztem,hogy azt fontolgatja most mit is kezdjen velem.Kezemet az arcához szorítottam és erősen próbáltam eltolni magamtól.Megrángatott,mint egy hisztis gyereket,aki az anyjával szegül szembe.Szorosan körbefonta a testemet,teljességgel lehetetlenné téve a szabadulásomat.Olyan erős volt...Arcomat csókolgatta,gondosan kerülve a számat,mintha az egy megközelíthetetlen hely lenne.Tüzes ajkai bizsergést váltottak ki belőlem,de elnyomtam magamban az érzést tudva,hogy ezek nem igazi csókok.
-Sikítsd a nevem!-utasított.A torkomon egy hang sem jött ki.Megráztam a fejem,hogy bizony ebből nem eszik.-Gyerünk!-ordította és nekivágott a falnak.
-Rob!-kiáltottam fájdalmasan.Elégedetten húzta ki magát,majd újra magához rántott.Testünk egymásnak simult,fejét a nyakamba temette,amit mohón csókolgatott.Minden egyes pillanat fájt,amit így kellett töltenem vele.Folyamatosan zokogtam,míg ő a nyakammal volt elfoglalva.A templomban csak az én ziháló légzésem,meg a néha-néha előtörő zokogásom visszhangzott.Durván belemarkolt a fenekembe,amit egy sikollyal nyugtáztam.Ördögien felkacagott.-Részeg vagy!-vádoltam,mire még jobban nevetett.
-Csak előtört belőlem a...szörnyeteg.Hidd el,Heny...rosszabb vagyok,mint az ördög!-suttogta sátáni hangon.Ő nem az a Rob,akit szeretek,hanem ő csak rossz kiadásban.
-Miért csinálod ezt?-kérdeztem.Abbahagyta testem pesztrálását,s a szemembe nézett.Annyi minden nem volt meg benne,mint amit még délután láttam.
-Kívánlak.-felelte nemes egyszerűséggel.-Mindenedet.-tette hozzá suttogva.Újból felzokogtam,szabadulni akartam gyilkos karjaiból,ami hatalmas fájdalommal járt,mert megpofozott nem akárhogy.-Maradj már nyugton!-dörrent rám.
-Vedd le rólam a kezed!-utasítottam határozottan.Kinevetett.Most ajkai megállapodtak nyakam ütőérénél,hűvös leheletét éreztem a bőrömön,majd a pengeéles fogait.Óvatosan felszántotta szemfogával a nyakamat,hosszú vér csíkot húzva maga után.Ijedten kapálóztam a karjai között,amire egy újabb rázás volt a válasz.Nem tudtam elképzeli,hogy lehet valakinek ilyen éles foga,hogy felsérti az emberi bőrt.
-Csak egy cseppet...-kérlelt könyörgő szemekkel,s ajkait a vérző nyakamra tapasztotta.Felnyögtem,mikor éhesen szívni kezdtem a véremet,nagyokat kortyolva éreztem mindjárt elvesztem az eszméletemet.Kezemmel a mellkasát paskoltam erőtlenül,jobb kezével durván összefogta hatalmas tenyerébe mindkét kezem,ballal pedig a tarkómat fogta.Szívverésem lassult,a levegővételeimből már csak szuszogás maradt.Hirtelen kicsapódott a templom hatalmas ajtaja és jó páran futottak hozzánk.
-Rob,ne!-ordította egy nő.Aztán minden elsötétült a szemem előtt.


Akár hiszitek,akár nem én elsírtam magam írás közben!Kérek öt komit,ami biztos felvidít majd engem!:(

3.fejezet

                                   3.fejezet
/Henriett Call szemszöge/

Szempilláim kinyílni készültek a szoba fényére.Amit magam előtt láttam az lehet,hogy csak álom...Rob volt az,méghozzá elég közel az arcomhoz.Pislognom kellett,mire eltűnt a szemem elől.Az ablakom meglepő módon nyitva volt,behallatszott a kintiek zaja.Csontjaim ropogtak,miközben nyújtózkodtam.Az óra hajnali hármat mutatott.Oldalra gurultam,mire a földön landoltam.Jajgatva nyugtáztam ügyetlenségemet,mire mintha valaki nevetett volna.Felkaptam a fejem és körbenéztem a szobában.Sehol egy árva lélek.Ez valamennyire megnyugtatott,de amit az előbb láttam kevésbé.Olyan bolond vagyok...Mit keresett volna itt Rob?Azt sem tudja hol lakom.Feltápászkodtam a földről,egy határozott mozdulattal bevágtam az ablakot,ami majdnem kiesett a keretéből.A húzat belecsapott az arcomba,átjárt a hideg érzés,majd a takaró után kaptam.Lent a nappaliban még szólt a tv,de Jason szerintem elaludt előtte.Összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccaimat és elhagytam a bázisomat.A folyosón minden nagyon kihalt volt,még a légy zümmögése sem törte meg a csendet.Ez olyan horrorfilmekbe illő csend volt,engem meg kirázott a hideg a gondolatra.Elhessegettem a rossz dolgokat és beugrottam a zuhany alá.Több mint egy órát áztattam a testemet,mire arra ébredtem,hogy valami megkoppan az ablakon.Kimásztam a zuhany alól és elzártam a vizet,az ablakot vizsgálgattam.Semmi és senki nem volt ott.Lehet,hogy csak képzelődtem.Megvontam a vállam és visszavonultam a megnyugtató helyiségbe.Törülközőben dobtam le magam az ágyra,majd magamra húztam a takarót.Az első napomon merengtem,amit az MSA-ben töltöttem.Kellemesen szar volt.Egy barátom lett,az is kicsit fura.Ami még furább,hogy vele "álmodtam".Lehet,hogy nem csak álom volt...Ez most már tényleg hülyeség!!!Fejezd be Henriett Call!!!-dorgáltam magam.Mi a fenét képzelek?!Ez a suli hatással van az agyi működésemre.Vizes hajamat kezdtem rágcsálni,közben Robert Black személyiségén kezdtem gondolkodni.Vajon milyen lehet igazából???Gonosz,kedves,nyálas,romantikus,bunkó,sznob?Ezt csak úgy tudhatom meg,ha ma is elmegyek a suliba,amihez semmi kedvem.Energikusan pattantam ki az ágyból és kutatni kezdtem a cuccaim közt.Sosem voltam egy nőies lány,most sem leszek az.Csőszárú farmer akadt a kezem ügyébe,egy vérpiros,kihívő ujjatlan felső.Felkapkodtam magamra a ruhadarabokat,a tükör előtt méregettem alakomat.Ezt is rég csináltam...Vajon Rob miatt teszem ezeket a hülyeségeket?Bámultam a fenekemet,ami enyhén szólva szar,a melleimet,amik kevésbé szépek...Sóhajtottam.Egy csúnya lány vagyok,honnan veszem,hogy bármelyik fiúnak bejönnék?Álomvilágban élek,mindig is ott.Ahol tündérek mászkálni,a zene eléri a kobold kis füleiket,vidáman nevetnek aztán engem is megragadnak,majd táncolni kezdünk a füves réten.Megfogadtam,hogy mostantól a valóvilágban élek.Nézzünk szembe a tényekkel...Csúnya vagyok,visszataszító és még a humorom sem jó.A szüleim valahol a föld alatt korhadnak már 17 éve,a nevelő szüleim seggfejek,az "öcsém" utál,a barátaim se nagyon lógnak velem.Magányos farkasként éltem le egész eddigi életemet.Ez mind a gyerekkorommal kezdődött,melyben teljesen elveszítettem az önbecsülésemet.Aztán a suliban,ahol voltak barátaim,de aztán a népszerűségüket féltve,elhagytak.Kemény álarc mögé bújva élem a életem,s így mindenkinek jobb.Gimi sem kecsegtet változásokkal,vagy mégis?A remény hal meg utoljára...mi van,ha már nekem meghalt végleg?Úr Isten!Itt lelkizek fél hatkor...Sírva borultam az ágyamra.Meg kell nyugodnom,ha nem szeretnék a suliban teljesen leégni mindenki előtt.Feladtam a próbálkozást,utat engedtem a bőgésnek.
-Hülye,hülye,hülye,hülye!-markoltam bele vizes hajamba.A könnyeim elapadtak,maguk után csak a fájdalom maradt.Ennyire szerencsétlen volnék?Tegnap még olyan jól indult a napom...most meg itt fekszek és a múltan merengek.Semmi sem hiányzik jobban,mint egy jó ölelés.A barátaim hülyének néznének,ha ilyet kérnék tőlük.Átkaroltam az ágyon fekvő macimat,de ő nem adott olyan melegséget,mint egy emberi test.Megtörültem kisírt szemeimet,arcomat rendbe szedtem szájfény és szemceruza segítségével.Utoljára néztem bele a tükörbe,ahonnan egy szomorú arc nézett vissza rám nagyra nyílt szemekkel.Tudtam,hogy még nincsenek fent az ősök,max Jason fekszik lent valahol a nappaliban.A konyhába érve,egy almát kezdtem rágcsálni,ami szép fehérré varázsolta a fogaimat.Valaki csöngetett és én már rohantam is az ajtóhoz.Csak a postás volt és a kezembe nyomott egy levelet.
-Henriett Call?-kérdezte.Sietve bólintottam,a kezembe nyomott egy tollat és elém rakott egy papírt.-Azt mondták,hogy csak maga veheti át a levelet.-magyarázta látva értetlenségemet.Nem vagyok még 18...aláfirkantottam a papírt és köszönés nélkül bevágta az ajtót.Leültem az alvó Jason mellé a kanapéra,s a levelet bámultam.Egy bizonyos Dr.Cullen küldte,gyönyörű kézírással volt ráírva a név.Nagyot nyeltem,mert nem ismerek semmilyen Cullen-t.Egy határozott mozdulattal feltéptem a levelet és kivettem a benne fekvő halványsárga papírt.Kettéhajtottam és olvasni kezdtem a sorokat.
Kedves Henriett!
Az én nevem Dr.Carlisle Cullen.Sok levelet küldtünk már az elmúlt tizenhét év alatt,egyikre sem kaptunk választ.Mivel úgy hiszem ezt Te olvasod elmondom,hogy miért fontos ez.Akkoriban mi vittünk téged oda,ahol most jelenleg laksz.-erre ökölbe szorult a kezem.-Ha választ szeretnél kapni a kérdéseidre,hívj fel!05673945 
Üdv,Carlisle
Kikerekedett szemekkel olvastam a levelet.Alig volt pár sor,mégis a szívem eszeveszett tempóban kezdett verni a tartalmától.Tudtam,hogy a remény hal meg utoljára...Beírtam a telefonszámot a mobilomba,de féltem megnyomni a kis,zöld gombot.És ha ez egy vicc?Gyorsan elmentettem a telefonszámot,elraktam a telefont és energikusan futottam ki az ajtón.Úgy gondoltam nem baj,ha előbb érek be a suliba.Egész úton a telefonkönyvben lévő számot bámultam.Elértem a suliig,ahol még senki nem volt.Áldottam a sorsot,hogy nincs itt senki,csak a portás.Az első órám színhelyére futottam,de megcsúsztam a folyosón.Felsikoltottam és találkoztam a linoleummal.Ami még plusz ráadás volt,hogy a fejemet bevertem a kupa tartó vitrinbe.Bal kezemmel a fejemet tapogattam,jobbal pedig próbáltam felülni.Hülye takarító!Kiírhatná,hogy VIGYÁZZZZZZ CSÚSZIK!Apránként szivárgott fejemből a vér,majd gyorsabban és gyorsabban.Megszédültem és visszaestem a padlóra.Szép kis tócsa díszelgett körülettem,amibe beleolvadt piros színű pólóm.Hányinger kerülgetett a szagtól,ami a padlóról szivárgott.Erős vagy.-mondogattam magamnak.Felkeltem a földről és megtámaszkodtam a korlátba.Akaratlanul is lenéztem,s megláttam a tekergő lépcsősorokat.Itt simán meghalhat az ember...Tuti ez a helyet fogom választani,ha eldöntöm,hogy öngyilkos leszek.
-Kisasszony?!Úr Isten!Jól van?-visongott egy nő halálra ijedve.Kómás fejemet felé fordítottam,a takarítónő volt az.
-Legközelebb,ha lehet...kirakhatna egy táblát vagy valamit!-nyögtem keservesen.Durcás fejet vágva közeledett és elkezdte felmosni a vértócsát,amit magam után hagytam.Női mosdóban megmosakodtam és sapkát húztam vizes hajamra.A táskámból előkotortam a pulcsimat és felvettem.Kellemesen hideg levegő járta át a földrajz termet,ami a bal oldali ablakból jött.Telefonommal játszadoztam,de később meguntam.Még csak fél hét volt,egyesek ilyenkor kelnek.Két perccel később egy fiú lépett be a terembe.Nem volt rajta felső...és én zavartan kaptam le róla a szemem.Szőkés barna,égnek álló haja,fehér bőre,telt ajkai voltak.Csak egy pillanatra láttam,de arca az agyamba égett.Sapkámat jóformán ráhúztam az egész arcomra,nehogy meglássa mennyire elpirultam,Igaz,ami igaz nem mindig lát félmeztelen pasikat az ember.Ezen még sosem gondolkodtam,de most mégis az eszembe jutott.Milyen lehetnek a pasik meztelenül??Ez is egy olyan hülyeségem,amit nem osztok meg a külvilággal.Bár tudom milyen egy fiú meztelenül...de úgy életnagyságban még nem láttam.Lányok milliói gondolkodhatnak erről,nekem pedig csak most jut eszembe.De akkor is!Tekintetemet a füzetemre szegeztem,mire ő közelebb lépett és leült az előttem lévő padba.Ő mit keres itt ilyen korán?Mindegy,úgy sem fogom megkérdezni.Unalomból úgy csináltam,mintha SMS-t írnék.Szerelmes idézeteket írogattam,képeket néztem.A fiú rám emelte barna szemeit és csak nem akarta máshova tenni.Pulcsimat védelemként húztam teljesen magamra,mintha fáznék.Megfordította a székét és hintázni kezdett rajta.Végig engem bámult.
-Szia!David vagyok.-törte meg a fulladozó csöndet.Sikeresen félrenyeltem a vizet,amit épp ittam.Tökéletesen lepleztem,hogy mindjárt megfulladok.
-Póló nélküli David?-fintorogtam.Erre felvonta a szemöldökét,aztán vette a lapot és előhalászta a pólóját.Utána kivillantotta rám a fogsorát,szerencsére sikerült nem elpirulnom.
-Mi a neved?-kérdezősködött.Megvontam a vállam.Ez a csávó nagy nőcsábásznak tűnik...inkább kihagyom a vele való barátkozást.-Én is elmondtam.-győzködött.Durcás fejet vágva halkan megjegyeztem.
-Póló nélkül....-köhécseltem.Felkuncogott és közelebb hajolt.Hatalmas tenyerét a padomra csapta.-Henriett Call.-mondtam gyorsan és majdnem hátraestem a székemen.Vigyorgó képe még jobban beleégett az agyamba.Hosszú karjával utánam kapott,megragadta a sapkámat.Félig száraz hajam,leomlott a vállamra.-Héj!-nyafogtam.Megpróbáltam átmászni a padon nem sok sikerrel.
-Ez DC?-tette fel a legalapvetőbb kérdést.Ez tényleg ennyire sík hülye,vagy nem látja a hatalmas DC feliratot.
-Igen,az.Visszakaphatom?-nyújtottam kezem.Úgy adta vissza a sapkát,hogy kezünk DIREKT összeérjen.Visszacsúsztattam fejemre a sapkát,többet nem terveztem,hogy ránézek.Szerencsémre hirtelen özönleni kezdtek a diákok a terembe.Köztük volt egy nagyon fontos személy,akit alig ismerek.Robert Black.Tökéletesen mozgott a padok között,de nem ült le mellém.Fejével biccentett én meg integettem.Egész órán őt néztem,néha ő is hátra pillantott.Fájt,hogy nem beszélgetünk,pedig alig ismerem.Legszívesebben odarohantam volna,hogy megölelhessem,mert vele álmodtam.Mondjuk még mindig kétlem,hogy álom lett volna.Az óra többi részében felelés kellett figyelnem,nehogy az én nevemet mondják és én meg csak bámuljam Rob-ot.A szívem minden másodperccel amit nekem szentelt gyönyörű szemeivel,lassabban vert.Az óra végeztével megvárt a terem ajtaja előtt.Kikerekedett szemekkel néztem miért várt meg.
-Milyen volt a tegnapod?-kérdezte sejtelmesen.Megvontam a vállam.Amúgy rohadt szar volt a tegnapon...Folyton a múltamon agyaltam,de amúgy okés.
-Király.-fejeztem ki magam csöndesen.Erre savanyú pofát vágott.-Mi az?-kérdeztem homlok ráncolva.
-Semmi.Te tudod...
-Várjunk!Mit tudok?
-Lényegtelen...-sóhajtott.Lemondóan sóhajtottam én is.Félek,hogy ebből az ismerkedésből nem lesz semmi.Vállaimra újra ránehezedett a fájdalom ólom súlya,alig bírtam tovább sétálni.Ha ez a remény,akkor engem rohadtul átbasztak.Szarul éreztem magam,mert Rob még csak rám se néz.Mint mondtam:Visszataszító vagyok.Abba kéne hagynom az önmarcangolást.Ezek után nem hiszem,hogy menne.Kiértünk az udvarra,kitudja miért.Én jó formán futottam a fák rejtekébe,ahol senki sem láthat.Rob készségesen követett.Ezek szerint mégis szeretne velem lenni?Hitetlenkedve néztem rá,mire mosolyogni kezdett.Mintha fejbe vágtak volna,úgy dobtam le magam a poros földre,ahol a helyemet éreztem.Megint rám tört a régi sérelmek vegyes asztala,nem tudtam még csak tetetett jókedvet sem színlelni.Fejemet két térdem közé hajtottam,kezeim fáradtan feküdtek a talajon.A könnyek utat kértek maguknak,amit nagyon is elleneztem.Egy hideg kéz fogta meg a vállamat.-Héj...minden rendbe jön...-suttogta a hajamba.Nem tudtam,hogy evvel mire akar utalni,de belebújtam karjaiba.Mindkét kezével szorosan átölelt,állát a fejem búbján nyugtatta,miután leszedte róla a sapkát.Egyesek félreértenék a helyzetet.Nem szerelemből tettük ezt,hanem mert nekem szükségem van rá,ahogy elnézem neki is.Egy könnycseppet útjára engedtem.Végigsiklott az arcomon,elidőzött az államon,végül lecsöppen a földre.Behunytam a szemem,mire többen követték társukat.Rob erősebben ölelt  magához,úgy tűnt nem esik nehezére a közelemben lenni.Miután elengedtem a könnyeimet,feleszméltem hogy milyen helyzetben vagyok éppen.Lassan elhúzódtam és nekidőltem a fa törzsének.Kikerekedett szemekkel figyeltem,ahogy előhúz egy cigit a zsebéből és meggyújtja.Hosszan beleszívott,majd kifújta.-Kérsz?-nyújtotta felém a dobozt.Meglepetten néztem rá,de mosolyogva elvettem egy szálat.Meggyújtottam és én is élveztem a nyugtatóan,beáramló füstöt.Nem most dohányoztam először,régebben -vagyis a nagyon lázadó korszakomban- sokat szívtam,de azóta leszoktam,most viszont mégis itt ülök és szívom a kék Bondot.
-Neked sem lehet fényes az életed...-mutattam rá.Megrázta a fejét.
-Hát nem nagyon.-nevetett.-De legalább van egy sorstársam...-suttogta.Halványan mosolyogva,bólintottam.Legalább van még egy ember,akinek ennyire szar az élete.Eszembe jutott a bizonyos Dr.Cullen telefonszáma és levele.Félek felhívni...Talán várok még egy két napot,ha majd készen állok akkor felhívom.-Leszel....-nyögte.-...a barátom?-kérdeztem fájdalommal teli hangon.Nekem csak egy barátnőm van,Ciara.Ő se nagyon lóg velem most már.De,hogy pont Robert legyen a barátom...az egyetlen.
-Nincsenek barátaid?-kérdeztem vissza.
-Amint látod...-nevetett.-Senkinek se kellek.-tette hozzá.Hirtelen ötlettől vezérelve,megfogtam szabad kezét.
-Most már van akinek kellesz.-néztem mélyen a szemeibe.Elakadt a lélegzete,az enyém egyre szaporább lett.
-Köszönöm.-hálálkodott és megölelt.Pont egy ilyen ölelés hiányzott nekem.-Bocsi!-kért bocsánatot a közvetlenségért.
-Nem baj..szokj hozzá...én is folyton ölelgetni foglak.-nevettem keservesen.
-Remélem!-mosolygott.Furcsa érzés járta át a testemet....Ez volna....a...szerelem???Nem biztos,lehet csak egy kötődésféle.De remélem ő is érzi ezt.


Hello olvasóim!!!Megint kérném az öt komit és egyből elkezdem lázasan írni a fejezetet!Rendben?Én is így gondoltam :DD

A blog első díja!!!!!!Juppppíííí

Köszönöm Vivi-nek!!!!!!!!!
Nem tudom mivel érdemeltem ki *ártatlan fej*.De ez egy kicsit növelte az egómat és a fejikbe most még jobban belefogok adni mindent!Még nem tudom kinek küldöm tovább,mert Vivi nem küldött a díjról képet.-.-"
Szóval addig még várni kell,amíg kiosztom a blogolók jól megérdemelt díját!:DDMivel az az egész lényege,hogy többet tudjatok meg rólam...íme 5 dolog erről az elmebetegről :PPP
1.Team Jacob mindenek felett.
2.Rock,pop,rapp zene imádó
3.Senki sem kért rá,hogy írjak...Ez egy ilyen hobbi,de lehet belőle több is ;D
4.Imádom az állatokat...Dog 4ever
5.Kedvenc ételem a tojásrántotta,kukoricával és csokiskolbásszal!!!!!Nyam-nyam!
Na ennyit rólam :)Hamarosan fel lesz rakva a díj...

2.fejezet

                                                                2.fejezet


/Robert Black szemszög/

Csak figyeltem az elhaló,csodás,Heny nevű lányt.A fius öltözéke kicsit sem vett el gyönyörű arcából és alakjából.Reménykedően néztem utána,hátha megfordul és visszaül a velem szemben lévő helyre.Sajnos erre várhattam,mert már kint is volt az ajtón.Kíváncsi pillantások fürkésztek,majd egy lány hisztisen futott el.Vajon mi a fene bajuk van ezeknek?Azt vágom,hogy helyesnek talál –ami kicsit növeli az egomat-,de akkor is!Nem is ismernek,erre a szegény csajra meg féltékenyek?Komolyan nem értem az embereket…Még mindig gyönyörű,barna szemei jártak a fejemben,kerek,baba arca és a tökéletes illata.Ennél finomabbat még életem nem éreztem.Anyámtól örököltema a vér iránti vágyat,de a vámpír génet nem rondítottak bele az ember „ideálba”.Apám nagyon nem büszke rám,amiért nem változtam eddig farkassá.Szerinte ez a férfiasság beteljesülése.Mostanában egyik szülőmet sem szeretem,ez nagyon is sok minden váltotta ki.A család,a szigorúság,a féltés,a lenézés,a megvetés és a nagyapám,Edward.Talán nagyapa és a család a legfőbb tényező,amiért most ennyire nem kedvelem őket.Edward folyton lehurrog a,ha valami nem illemes dolgot csinálok,amiben Emmet bácsi mindig benne van.Engem nem érdekel a savanyú pofája,a hülye gondolatolvasó feje.Jó a neveltetésem,de a tomboló hormonok engem is elértek.Szerintem ezt apámtól örököltem,viszont én sokkal-sokkal másabb vagyik mint ő.Egyáltalán nem hasonlítunk belsőre,külsőre viszont annál inkább.Nekem csak egy árnyalattal sötétebb bőröm van,a szemem nem olyan fekete mint az övé,amit anyu „mélybarnának” hív.Szerintem csak egy fekete pont ami a  két szemhélya alatt van. Felvettem a táskámat,majd elhagytam az épületet.A lány illata egészen beleívódott a levegő,nem szünt nyugodni.Ízlelőbimbóimat csiklandozta az mármor keltő „köd”.Kicsit savanyú képet vágtam,amikor megláttam azt a lányt,aki először szólt hozzám és randit kért,de én csúnya szavakkal visszautasítottam.Azóta úgy néz rám,mint egy darab szarra,talán jobb is így…Viszont Heny-t meg kell ismernem.Sosem voltam még szerelmes…ez lehet,hogy az?Az eddigi lányok iránt csak testi vágyat éreztem,de Ő több mint egy gyors menet.Engem eddig nem érdekelt semmi,csak hogy nekem jó legyen.Ez a lány,csak a puszta jelenlétével megváltoztatott.Az nem tudom,hogyan és mivel,de hatalmas vonzalmat érzek iránta.Beszálltam az autóba melyben apám,Jacob ült és engem várt.Szó nélkül ültem a bőrülésen,ő sem mondott semmit.A barátaim miatt a bátyámnak mondom őt,Nessie-t pedig a barátnőjének.Egyesek örülnének,ha vámpír és vérfarkas családban élehetnék,azt hiszik izgalmas és varázslatos.Pedig ez nem igaz!Egyáltalá nem érzem magam boldognak és nem varázslatos az egész.Inkább kellemetlen,ha te vagy az egyetlen „normális” köztük.Én annyira emberi vagyok,kivéve néhány apróbb dolgot.Természetfelletti gyorsaság,tökéletes hallás,emberi aromák –vagyis másik illata-megkülönböztetése.Ezek mind apróságok,cseppet sem érzem magam különlegesnek tőle.Talán én vagyok az egyetlen félig ember félig vámpír és vérfarkas gyereke.Egyértelműen korcs vagyok,minden féle kütyülék keveréke.Renesmee büszke rám,apa is az volt.Most is engem fixíroz félszemmel,a másikkal az utat nézi.Sóhajtottam és elővettem a cigis dobozt.Meggyújtottam a kék Bondot,lehúztam az ablakot és lazán szívni kezdtem a megnyugtató nikotin szálat.A füst ki-be áramlott a tüdőmben,semmi kárt nem hagyott maga után,csak a szagát.

-Hányszor mondjam még el:Nem gyújtasz rá a kocsimban!-morgott Jake és kikapta kezemből a cigit.Puszta kézzel összemorzsolta és kivágta az ablakon.Püffogva figyeltem a jól megszokott műsort,majd feladtam és a telefonommal kezdtem babrálni.-Milyen napod volt?-törte meg a már tíz perce tartó csendet.Kelletlenül fordítottam arcomat el a képernyőről,hogy a  szemébe nézhessek.-Megismertem egy lányt.-zártam rövidre a témát.Felhorkant és leparkolt az útszélén.-Most meg a fasz bajod van?-háborogtam,amikor bevágtam fejemet a műszerfalba.-Egy:Nem beszélhetsz így velem.Kettő:Megérdemelted.Három:Megint egy lány,aki sírva fut ki másnap a házamból,mert a szemét fiam lefeküdt és elküldte.-sorolta a vádakat.Ha tudná mennyire mást tervezek ezzel a lánnyal.Egy dolog,hogy mindenki  falu bikájának nevez,de ugyan!Senki nem hajlondó kinézni belőlem egy cseppnyi tapintatot?Nem csak egy kanos tinédzser vagyok!Jó,voltak hibáim,de mindenkinek lehet második esélyt adni.

-Jól van.De ő más lesz….

-Rob!Annyiszor hallottam már ezt tőled.Most miért venném be?-szakította félbe a mondandómat.Leintett és inkább ráhagytam.Nem érti,mert még nem látta.

-Nem nekem lesz más…hanem Ő maga más mint a többi.-suttogtam fél perccel később.Megrázta a fejét,majd beindította a kocsit.Persze,mit tudhatok én a 17 éves kamasz?Semmit.Már  senki sem  tart annak a cuki kisfiúnak,aki öt évesen fára mászott a bácsikáival.Egy szélhámos,szoknyaleső vagyok,akit a saját nagyapja megtagad a tettei miatt.Már nem is érdekelnek…Jacob befordult a kisutcánkon és megállt a ház előtt.Egy lendülettel már bent álltam az előszobában és a kabátomat akasztottam a fogasra.Nessie odajött hozzám és megölelt,mintha ezer éve nem látott volna.Kibontakoztam karjaiból és felmentem a szobámba.A hányinger kerülgetett,nem tudom miért.Szívem mint a dobszó úgy vert,mikor eszemben jutottak csodás színű szemei.Citromsavat öntöttek megsavanyodott szívemre,amit utálattal fűszereztem.Szép vagyok mondhatom!-dorgáltam magam.Sosem sírtam még azelőtt,egy lány miatt sem.Vagy csak a felgyülemlett stressz okozta.Könnyeim a homokszín parkettán koppantak,megadva sorsom drámai hatását.Önző alak vagyok,aki kihasználja a nőket.Nem is tudom honnan vettem,hogy Vele másként lesz…Levetettem testemet az ágyra és a fehér plafont bámultam.Kemény érzelmeken mentem át,amit nem tudtam hova rakni.Szörnyű életem van,mit ne mondjak.A család utál,a suliban utálnak,saját magamat is utálom.Szép jövő.Ha csak annyit kéne tennem,hogy szépen mosolyogjak,már rég szeretettúltengásben szenvednék.Apának bejött.Szépen mosolygottés anyja hozzáment feleségül.Keservesen pattogtak bennem a régi gyötrelmek,amik csak most készültek a felszínre törni folyékony formában.A talpon alól kicsúszik a talaj,nekem meg tűrnöm kell.Azt mondják utolsőkból lesz az első.Belerúgtam az ágy rácsába,ami hangos reccsenéssel felelt a kifejtett erőre.Ki szeretne egy ilyet,mint én?A nagy lóf*sz.Halk kopogás zavart a szoba csendjébe,majd Emmet bácsi dúgta be rajta a fejét.Sóhajtottam.-Mit akarsz?-kérdeztem és fejemmel kelletlenül biccentettem,hogy jöjjön beljebb.

-Lehetnél lekesebb,ha bevásároltam már helyetted!-kuncogott és a kezembe nyomott egy karton cigit.Bólintottam és beraktam az éjjeliszekrényembe.-Hogy vagy?

-Pffff….mindenki az én életemmel van elfoglalva?-a házban erre a kérdésemre síri csönd lett.-Nézzetek valami szappanoperát,s engem hagyjatok a francba!-keltem ki magamból.Emmet bácsi a másik pillanatban már az ajtót csukta és eltűnt a szeme elől.Bezártam az ajtómat,úgy láttam neki az önsajnáltatásnak.Nem jutottam messzire,csak a lány csilligó szeméig.Amikor először megláttam,csak annyit jelentett,mint a többi.Teljesen ki voltam akadva,mikor már előttem ült és halványan rám mosolygott.Szívem abban a pillanatban hevesebben kezdett verni,utána már ki is ugrott a helyéről.Szememmel akkor nem a testét fedeztem fel,hanem az arca különböző részeit.Ívelt ajkai csillogtak a napfényben,állára réz bőr tapadt,nyaka ütőere idegesen ugrált össze-vissza.Ezen most keserűen mosolyogtam,majd a vére ízén kezdtem agyalni.Biztos az lehet a legfinomabb csemege a világon.Egyelőre nem tervezem kipróbálni,de ha emléke még jobban megkeseríti az életemet,akkor muszáj lesz eltűntetnem a zavaró tényezőt.Késztetést éreztem,hogy a közelében legyek ennek a fenséges illatnak.Kipattantam az ágyból és kiugrottam az ablakon.Elfutottam jó messzire a háztól,majd  a levegőt kezdtem elemezni,merre találhatom meg.New York nagy város,mégis az ő illata kitűnt a többi közül.Szívem idegesen kezdett verni a gondolatra,hogy újra láthatom.Az ábrándozást feladtam,a szag irányába futottam.Próbáltam feltűnés nélkül mozogni,de mindenki észrevette a futó fiút az utcán.Kelletlenül lassítottam a tempómon.Egy Night nevű klub előtt álltam meg,ahonnan a legerősebben jött a lány illata.Adtam beugrót az őrnek és láthatatlanul besétáltam az ujjongó tömegbe.Szemeimmel megtaláltam a pöttön lánykát,aki az egyik boxban ült,egyedül.Figyelte a táncoló tömeget,az elhaladó fütyölő férfiakat,majd lenézett az italára és beleszűrcsölt.Nekidőltem a falnak,úgy bámultam a nem nagyon mozgó lánykát.Semmit nem csinált,csak néha elmosolyodott,mintha valaki viccet mesélne neki.Aztán rájöttem,hogy biztos a gondolataiba van merülve.Egy résznél sokáig elidőzött,melyet egy szenvedő arc követett.Szinte elbújt az asztal alá,nehogy valaki meglássa fájdalmasan mutatkozó arcocskáját.Rossz volt nézni a szenvedését,tudni akartam mi tudja ezt a szép arcot ilyen torz grimaszba csúfítani.Sóhajtott egy nagyot,megfogta a kabatját és elhagyta a táncoló tömeget,a pia szagú levegőt.Pár perccel később utána eredtem.Lazán mozgott a sötét éjszakában,mintha ez egy fajta rutin lenne.Ugyanaz a ruha volt rajta,mint a suliban,csak most sokkal lengébben.Büggyos tréning nadrágjából kilógott a bugyija,hasa engedély kérés nélkül tólta fel a trikóját,haja cikázott a hideg,esti szélben.Lemondó sóhajt hallatott,majd befordult egy kis sikátorba.Homlokráncolva követtem,természetesen lemaradtam jó pár lépésnyit.Egyáltalán nem akartam a frászt hozni rá,hogy követik,de ő mégis meghallotta lépteim zaját.Gyorsabb tempóra váltott,én meg szinte már a a föld felett lebegtem,hogy ne hallja sétálásomat.Kapkodó szíve megnyugodott és a normál tempóban fojtatta az utat.Megállt egy kisebb ház előtt,benyitott az ajtón utána teljesen szem elől vesztettem.Gyorsan mozgó testem nem látszódhatott a járó-kelők számára,fekete szerelésem még inkább elbújtatott az éjszakában.Beálltam az ablak alá és bámultam a vastag üvegen túl lévő szobára.Borzas,szőke hajú kisfiú cukkolni kezdte Heny-t,mire ő lekevert neki egy hatalmas pofont.Már az én fülem is sípolt tőle.Megjelent egy magas,szőke nő és ordítozni kezdett a lánnyal.Ittas,borostás,fekete hajú,igénytelen pasas felállt a fotelból és ő is prédikálni kezdett.

-Menjetek a francba!-üvöltött bele Henriett az őt dorgáló tömegbe.Bevágta előttük a nappali ajtaját,otthagyba a megdöbbent arcokat.Csodálkozva elemeztem egy ideig az előbbi jelentet,majd arra jutottam,hogy Heny nem szereti a szüleit.Dühös léptei viszhangzottak a lépcsőn,egy ajtó csapodásra lettem figyelmes,ami visszarántott a valóságba.Felmásztam a ház falán és elhelyezkedtem az ablakban.A síró lány zokogva borult ágyára az aprócska szobában.Arcát a párnába temette,hátha meglátja valaki.Össze-vissza dobálta pici,törékeny testét,sikolyokat fojtott a párnába.Végül felemelte a fejét levegőért és kotorászni kezdett a cuccai között.Egy telefon került a keze ügyébe,aminek a háttérképe egy sarokban gugoló lány volt.Egy ideig bámulta a képet,aztán elrakta a telefont párnája alá.Nagyon megsajnáltam,legszívesebben átölelném és nyugtató szavakat suttognék neki.Verejtékes arcához tapadt barna haja,szemei nem csillogtak,kifejezetten üresnek mondható volt.Erőletnül dőlt vissza a párnára,de felkelt és bezárta az ajtót.Érzései engem is átjártak,amitől megborzongtam.Sokáig állt egy helyben.Három másodperccel később visszadőlt az ágyra,szemhélyai lecsúkódtak és ő az igazak álmát aludta.Megirigyeltem amiért ő tud aludni és én nem.Ez is csak egy átok az életemben.Olyan édesen aludt,mint egy kisbaba.Megkísértettem a sortot,s bemásztam az ablakon.Édes illata az egész szobát betöltötte,azt hittem megfulladok.Nagyon halkan tettem meg két lépést az ágyáig.Legugóltam mellé,úgy figyeltem a békés arcot.

Öt komit kérek és írom az új fejezetet!!!!!!!!!! Legyetek jók! J