14.fejezet

                                        14.fejezet

Nem mertem semmire sem gondolni.Mindent kizártam,csak az ösztöneimre figyeltem,hogy minél hamarabb „otthon” legyek.Rájöttem,hogy el kell mennem a cuccaimért,ezért irányt váltottam,mire minden gondolat az agyamat szurkálta.Megnyugtattam őket,hogy visszajövök és utána elmegyek a La Push-ba.Több órán keresztül csak mentem,futottam,lihegtem.Valahogy sikerült elérnem a célomat és visszaváltoztam.A ruháim teljesen szétszakadtam –mert ki tudna levetkőzni több vámpír előtt?.Valahogy megkellet oldanom a bejutást.A mászásnál pártoltam,ami nem volt éppen leányálom,főleg meztelenül.Betörtem az ablakot.A szobám érintetlen volt,bár olyan mintha valaki járt volna itt.Jól sejtettem,mert megéreztem Taylor illatát.Felkaptam a köntösömet és pakolni kezdtem.Itt kezdtem új életet,most meg csak úgy lerombolom azt,amit felépítettem.Kikaptam egy táskát –amivel akkoriban idejöttem-,minden cuccomat –ami a kezem ügyébe került-,beledobáltam.Egy táskával jöttem,egy táskával megyek.Elővettem a régi cuccaimat.Beszívtam az illatukat és felvettem.Annyira jó érzés volt buggyos tréning gatyában és trikóban.Megint én lehettem Hulein Loong,a farkaslány.Régi szokásomhoz híven,egy csattal felkötöttem a hajam.Belenéztem  tükörbe.Önmagamat láttam.Az ajtó egyszeriben kinyílt és Tay lépett be rajta.Homlokráncolva figyeltem,hogy mit a fenét képzel.

-Hannah?-hitetlenkedett.Nem bíztam a hangomban,féltem,hogy leüvöltöm a fejét.Bólintottam.-Te vagy?-miért végig.Sietősen újra bólintottam.Döbbent képét látva röhögnöm kellett,de fegyelmeztem magam.-Mi történt az ablakkal?Hol voltál három napig?-kérdezgetett.Megráztam a fejem,hogy valami normális választ ki tudjak nyögni.Biztatásként,beletúrtam a hajamba.

-El kell mennem.-zártam rövidre a dolgot és a táskámért nyúltam.Csak azt nem tudtam elhinni,hogy három napot voltam távol…mondjuk sokat futottam.Taylor ledöbbenve állt előttem,közben a cipőmet erőltettem a lábamra.Közelebb lépett és megragadta az államat.Mérgesen kaptam fel rá a fejem,mire ajkai a számra tapadtak.Annyira leblokkoltam,hogy nem tudtam mit tenni.Embry-n kívül csak Jacob-bal csókolóztam,azt meg is bántam.Most meg Tay?A felismerésre eszméltem fel,majd miden erőmmel lelöktem magamról Taylor-t,aki rajtam feküdt.Éreztem….hogy mit akar…tőlem.Teste a falnak csadpódott és nagyot reccsent.Reméltem,hogy nem öltem meg,de nem is nagyon érdekel.Kihasználva tehetetlenségét,a hátamra dobtam a táskát és elfutottam.Még utoljára hallottam fájdalmas nyögéseit,majd ahogy távolodtam a paneltól,ezek is elhallkultak.Már régóta beakartam húzni Taylor-nak,most viszont sajnáltam.Mindig perverz volt és hülye vicceket mesélt.

                                                                            ***

Itt voltam.Újra.Görcsösen ültem a kanapén,kerültem a pillantását.Nem akartam látni a fájdalmat a szemében,amint lelke egy része meghal.Elég volt magamnak átélnem,de mindkettőnk szenvedése miattam volt,van,lesz.Amikor megjöttem senki sem szólt.Elmormogtam egy hellót és leültem ide,ahol most tartok.Ennek már több mint két órája.Szememet Emily bézs színű függönyein legeltettem,bámultam a cérna fonalát,amely egy öltést volt,kitűnt a többi közül.Valami szakadás lehetett,amit Em egy gyors öltéssel intézett el.Kirázott a hideg,ami elvileg nem fordulhat elő.Megnéztem a kezemet és igazam volt.Nagyot nyeltem és végigpásztázam szeretteim során,akik a nappaliban ültek szótlanul.Miattam vannak,így megkukulva,várják a beszédemet.Szerelmem a konyhából figyelt,hátra sem mertem fordulni,nehogy találkozzon a tekintetünk.Hiába,gyáva nyuszi vagyok.Akár egy vámpír is fenyegethetne,nem tudnék mondani semmit.Torkomon akadt szó,mély lélegzettel próbáltam lenyelni a  hatalmas gombócot,ami fojtogatott.Sok mindenki változott az elmúlt pár hétben.Arcaik elgyötörtek,sajnálkozóak és bánatosak.Az egész falkának elrontottam az életét,mert hallgatniuk kellet ahogy Embry fájdalmasan összetör.Szinte láttam magam előtt az arcát,a szemét,ahogy meghal benne az utolsú reményfoszlány.Pápá remény!Nyakamat behúztam a gondolatra.Azt terveztem pár hete,hogy itt hagyom,most még is itt ülök.Kell,hogy legyen valami megoldás!Egy szemétláda vagyok.-ez kítűnő megoldás.Szerintem meg is tapsolnának érte.Ezen kívűl még magamnak is fájdalmat okozok,az őnmarcangolással.Egy része,de ki tudja mennyire domináns részem,megölne mindenkit és elfutna.Izmaimat kiengedtem,lazultam.Ez a családom arcán is meglátszott,mert halványan mosolyogtak.Ajkaimat beszédre nyitottam,de egy hang sem jött ki rajta.Szép…Újból görcsbe állt a lábam,rájöttem nem tudom mit kéne mondani.Vajon haragszik rám?Jacob-ot miért hagyta életben?Engem is életben hagy,hogy végig nézze a kínlódásomat?-ezek a kérdések cikáztak a fejemben.Ahogy magamat ismerem,nem vagyok egy beszari alak,de ilyen helyzet nem tudok mit tenni.Justin Bieber,Baby c. száma jutott eszembe,amit mellesleg utálok.Nem csak eszembe jutott,de még a tv-be is ez ment.Egy gombnyomással megszabadultam a lenyalt hajú srác,vinnyogó hangjától.Erőt véve új lendületemen,feltrappoltam az emeletre.Sosem voltam béna,most mégis megbotlottam a lépcsőn.Szitkozódva tettem meg a hátralévő néhány lépcsőfokot,majd elbújtam szobám falai közé.Minden cuccom érintetlen volt,még a papír amit itt hagytam nekik,az is.Nem mertem újra elolvasni,mert tudtam,minden egyes betűje a szívemet szúrkálná.Ennyi még belefér,úgy hogy elolvastam  vagy százszor a rongyos papírt.Látszott rajta már vagy ezer ember tarthatta a kezében,hátha eltűnnek a betűk és én mosolyogva megjelenek az ablakban.Persze erre a csodára várniuk kellett.Befeküdtem a hideg ágyba,két másodperc alatt felmelegítettem.”Próbáltam visszafojtani,de kigördült egy könnycsepp.Nem lesz oly’ könnyű,de álarcot kell öltsek…”-hangzottak agyamban a Childen of Distance sorai.Szemeim egy pillanat alatt lecsukódtak,közben Embry mosolyára gondoltam,amit talán sosem látok viszont többé.

Reggel nem keltem ki az ágyból.Az önsajnáltatás tengerét jártam.Segítségért fuldokoltam,nem jöt senki a megmentésemre.Jó lenne megfogni egy pengét,bedöfni a szívem legmélyére,hátha elmúlik ez a fájdalmas érzés.A reményteljes részem hitte,hogy ő is vágyik a csókjaimra,persze egyből elveztettem a feltételezést.Nem érdemlek meg egy ilyen férfit,ő sokkal jobbat érdemel nálam.

-Bejöhetek…?-hallatszott az Ő hangja bizonytalanul.Felkönyököltem az ágyamon,halkan egy igent nyögtem.-Jól vagy?-kérdezte aggódó arccal.Én…ezt nem érdemlem meg!!!!!

-Sajnálom…nem lehet visszaforgatni amit tettem.Soha!-nyöszörögtem erőtlenűl és fájdalmasam.-Azt sem bánom,ha nem bocsátasz meg nekem…csak te legyél boldog!-zokogtam.Leült az ágyam szélére,úgy hallgatta a keserves bocsánatkérésemet.-Érzelmi roncs vagyok nélküled,Embry!Tudod,hogy nem vagyok képes kimutatni a szeretetemet….bocsáss meg!Mostantól még becenevet is adok….csak kérlek!-hadartam két visítás között.

-Időre van szükségem…-meredt maga elé.Na pont ez a válasz nem az volt amit vártam.Vérpiros fejemmel,kurtán bólintottam.-Szeretlek…de ez,így egyenlőre sok!-sajnálkozott.Előttem lepergett az életem,de ott megakadt amikor elhagytam Őt.

-Oké.Ha készen…állsz.Khhhm….beszélünk!-nyeltem hatalmasokat.Bóintott és kiment a szobából.Zokogva rogytam vissza a párnámra.Miért?Biztos van már másik nője…nem kell őt félteni!Hisz bármikor talál egy sokkal szebb lányt,avval a lábremegtető mosolyával.Megint sírni kezdtem,hogy talán tényleg így van.Erre még gondolnom sem kéne!De…Embry egy kanos pasi,akit csak úgy falnának a tüzelő szukák…Talán ez is a baj velem.Nem merek lefeküdni Életem Értelmével.De szeretnék…csak…nincs hozzá elég vér a pucámban.Nem kell több bizonyíték,tényleg egy beszari alak vagyok.Bárcsak kibékülnénk!Akkor biztos megtenném amit csak kér.Kútba ugranék érte,megjárnám a poklot,hogy hozzak neki egy háziördögöt!Eladnám a lelkem,hogy Ő örökké élhessen!Bármit,csak tudjak vele olyan lazán beszélgetni,mint régen!Hulein Loong megalázkodik egy férfinak.Ez is ritka dolog az én életemben!De ha ez az ára,akkor legyen!Mindent megfogok tenni,csak hogy kibéküljek vele és ki tudjam engesztelni!

Komihatár 3!!!!!!!!!!!!!!!!:D