I.M.U.-1 fejezet

I MISS YOU:Ez lenne az új történet. Egy Laura nevű lányról szól,aki egy elég apró kisvárosban nőtt fel,s még mindig ott is lakik. A város neve saját fantáziából bukkant elő:Dead Vill. Laurának sok mindennel meg kell küzdenie az iskolában meg otthon is. Az apja 10 éves korában meghalt,édesanyja neveli Őt és húgát Dolorest. A két legjobb barátnő - Jessica Blame,Kate Boss - mindenben segítenek a családnak,s persze a csajos estékben is profik. Mint minden tinédzsernek neki is vannak ellenségei. A suli királynője,Sofia Rayen minden lében kanál csaj,ott van figyeli Őt,és ha van rá lehetőség egyből beleköp mások levesébe. A többi szereplő kiléte legyen titokban ;D
Az egész történetet sztárokból alkottam,felbukkan majd a varázslat néhány árnyalata...de ez is legyen titok :)
Jó olvasást az 1. fejezethez.

                                                                 Kezdet

Erősen markolásztam a kormányt. Megint Jessicához tartok,mint minden második hétvégén. Lassan már ez is olyan családi szokás lesz,mint a karácsony. Anya jobb szereti,ha nem vagyunk otthon,Doloresszel. A munkája az elmúlt időszakban nagyon leköti minden figyelmét. Húgom ezen csak duzzog,rajtam vezeti le a felesleges energiáit. 14 éves. Most van a legrosszabb korban - Anya szerint. Én gyakorlatilag már nagylánynak számítok,a 18 éves korommal. Belül vszont egy gyenge kis 5 éves bújkál bennem,aki fut az anyja szoknyája alá.
Feltekertem a rádió hangerelyét,nem akartam foglalkozni a gondjaimmal. Már majdnem 9 óra van,de a nap még mindig ugyanúgy égeti fehér bőrömet. Minden nyár ilyen Dead Villben. Felsóhajtottam. Nyár... A lányokkal a nagyvárosban lévő V.O.-ba megyünk,ami egy kollégium. Nevezhetnénk főiskolának,de ez inkább egy olyan hely ahol bulizhatsz és Z.H-at írhatsz.
Bekapcsoltam a légkondit,mire a hideg levegő végigszaladt a hátamon,le egészen a talpamig. Dolores meg sem mukkant mellettem,csak jólesően kortyolgatta a jéghideg ásványvizet. Az elmúlt napokban hozzám se szól. Kihúztam magam,mert egy rendőr jött velem szembe. Dead Vill kis város,mindenki ismer mindekit. Van pár gyors hajtásos cédulám,nem kell még több. Boos rendőrfőnök,Kate apja,a legjobb barátnőmé. Hibái ismert,a törvények rám is vonatkoztak. Húgom hangosan hahotázni kezdett megrettent arckifejezésemet látva,mire engem elöntött düh.
- Fogd be! - rivalltam rá. Elrántott a kormányt és befordultam Jessica Blame luxusvillájának bejáratába. Jess irtó pénzes családból származik,nem irigylem. Neki is meg van a maga "kersztje".
Kiestem az autóból,húgom meg utánam. A forró levegő égette a torkomat,azt hittem mentem összeesek. A hőmérő 39°-ot mutatott. Egyszerű mozdulattal magam után rántottam a hátsó ülésen fekvő táskámat,melyben minden partifelszerelés megtalálható volt. Dolores valami szitkozódást motyogott az orra allatt. Az hiszem kezd megőrülni.
- Muszáj mindig a hülye barátnőiddel lennünk?? - tette fel ezt a gyakori kérdés szemérmetlenül.
- Haza is mehetsz,engem nem zavar. - vontam vállat. - Anya akasztott téged rám,szóval pofa be és befelé! - engedtem előre a márványlépcsőn. Durcásan hátradobta göndör fürtjeit és feltipegett a lépcsőn. Jessica ugrott ki az ajtón egyenesen a nyakamba. Szőke majdnem sikerült lenyelnem,miközben rajtam csimpaszkodott. Kate is visítva ölelt meg. Két hete nem láttam őket,mert nagyinál voltam nyaralni.
- Azt hittem már vissza se jössz a nagymamádtól,Laura! - siránkozott Kate. Ő volt a pesszimista. Mindig mindennek a legrosszabb oldalát látja. Jess leintette és átvette a szót.
- Hogy érezted magad? Ott milyen az idő? - tudakolta érdeklődően. Bementünk az hallba,eldobtam a táskámat,majd megcsodáltam a topázszín bútorokat,amik még két hete nem voltak ott. - Anya vette. A nyári divat. - kacsintott. Nagyot sóhajtottam.
- Köszi lányok az aggodalmat...mármint köszi Kate. Jól éreztem magam...mondjuk. Eléggé hüvös van arra. - válaszoltam unottan a kérdésekre. Miután elpakoltuk a cuccainkat,igyekeztem  nem tudomást venni Dolores mérges arcizmait. Holnap utazunk a nyáritáborba. Szuper. Az egész erről az egy dologról szólt. Mit csomogaljunk,mit csináljunk,stb. Minden energiám odaveszett az Activity közben,lehetetlennek láttam párnacsatázni,amit amúgy is utáltam. Előkaptam a mobilomat és felmentem internetre. Épp' csak 5 perce írtam ki,hogy valaki írjon levelet máris kaptam 4-et. Leginkább iskolatársak írogattak,hogy milyen volt a nyaram. Végül meguntam az egészet és alvást tetettem.
*
Csörömpölés. A szívem majd ki ugrott a helyéről. A többiék nem hallották - győződtem meg inmár felülve. Lépteim visszhangzottak a parkettán. Az erkély ajtaja tágasra volt nyitva az egyik vendégszobában. Lélegzetem szinte megszűnt,amikor egy lángcsovát véltem felfedezni az égen. Merő kíváncsiságomból odafutottam. Legalább 10 méter magason lehettem,ami ebben a helyzetben igen veszélyesnek tűnt. Ugyanis nem volt korlát... A tűz az égen úgy csábított magával,mint egy kövér,diétázó embert a csokisfánk. Ellenálhatatlan. Kezemmel afelé nyúltam,szinte égette a kezemet,mintha nem több millió fényévnyire lenne tőlem hanem 20 centire. Már csak egy ujjnyi távolság hiáyzott...
- Te meg mi a fenét művelsz? - hangzott fel húgom felháborodott hangja a hátam mögül. Kezemet visszarántottam,a fénycsóva eltűnt,a korlát visszatért. Értetlenül néztem körül. Minden olyan normális lett. Egy cserepes virág hevert a földön. Ez lehetett a csörömpölés. De miért csak én hallottam?? A kérdések cikáztak a fejemben.
- Nem vagyok álmos. - húztam ki magam a válaszadás alól. Bele sem néztem húgom gyönyörű barna szemeibe,viszont pillantása égette a hátamat. Hirtelen elkezdtem rágni a körmeimet,mint kiskoromban,amikor valami rosszat csináltam. Dolores léptei elhalkultak. Megkönnyebbülten fújtam a levegőt. Újra egyedül lehetek. Szemeimmel az eget pásztáztam. De semmi. Csalódottan vonultam visza a szobába,ahol barátaim és a tesóm aludt. A rejtély azonban nem hagyott  nyugodni. Az emberrel nem történnek ilyen dolgok. Főleg nem velem! Talán megbolondultam vagy valami ilyesmi...
A reggel nem hozott a kérdéseimre választ. Jesst és Katet féltem megkérdezi,féltem hogy kiröhögnek. A reggelimet csöndben fogyasztottam el a teraszon. Ma indulunk a táborba... - sóhajtottam. Anya csak azért iratott be,hogy lerázzon minket egy kis időre. Majdnem minden évben elmegyünk ebbe a nyavalyás táborba,viszont sosem lesz jó vége. Tavaly már be akarták szüntetni,mert három gyerek eltűnt. Őket azóta sem találta senki. Az egész város tele van agatta az arcképűkkel és evvel a felirattal: NEM LÁTTA EZT A FIÚT? Igen,csak fiuk tűntek el. Az egyik a barátom volt,egy nagyon mély kapcsolatú barátom. A szerelmem. Én lennék a legboldogabb,ha újra láthatnám fekete haját,mosolygó,barna szemeit,amint egy lány fenekét bámulja. Vicces gyerek volt... Imádtam! - ettől a gondolattól felhorkantottam.
- Már megint Adamen rágódsz,igaz? -ült le mellém Kate. Ő vele sokat lehetett erről beszélgetni,rá az ilyenekben nagyon számítottam. Gondterhelten beletúrtam a hajamba. - Laura! Ideje tovább lépned... - kezdte megint a szent beszédet.
- Nem megy,Kate! Egyszerűen...lehetetlen küldetésnek igérkezik ez az egész! - suttogtam. A szavak marták a torkomat,nem is akárhogy. A nevét is féltem kimondani magamban. - Magamat sem értem már...nem volt köztünk semmi,mégis a sajátomnak gondoltam. - magyaráztam. Laura,te eszement idióta! - üvöltötte a benső hangom.
- Mi lennénk a legboldogabbak ha elfelejtenéd az egészet. - csatlakozott Jessica.
- Ha megígérem,hogy kicsit fegyelmezem magam nyáron...vesztek nekem mindennap 3 gombóc fagyit? - mosolyogtam egy picit erőltetten. Erre mindenki nevetni kezdett. Persze bólintottak. Talán ideje egy picit félrerakni ezeket az érzéseket. S mintha egy raktárban találtam volna magam,az agyam raktárában. Az Adames dolgokat egy kupacba fogtak és bedobtam őket az egyik sarokba. Azt hittem nehezebb lesz,de mégsem.
- Ideje elmenni vásárolni még pár dolgot,miellőtt indul a busz! - ugarott fel boldogan Jess. Ali múlt egy reggel nyolc,a busz pedig 4-kor jön.
- Te beteg vagy! - ráztama  fejem. - Most szerintem senkinek nincs kedve elindulnia. -erre mindenki bólogatni kezdett,kivéve persze Jesst. - Induljunk délben... - ekkor azonnal a szavamba vágott.
- Szó sem lehet róla! Akkor,csak négy óránk marad vásárlásra. - háborgott. - Azonkívül még be is pakolnom és nektek is! - ellentmondást nem tűrő hangja volt. Itt a vég! - mártírkodtam magamban. - Laura,Kate,Dolly! - mosolygott húgomra,aki utálta,ha Jess Dollynak hívta. - Indulás! Egy óra múlva mindenki tettre készen álljon a kocsimnál! Vigyázz,kész,rajt! - erre mindenki futni kezdett készülődni. Jess vásárlás mániája feltöltött energiával,új erőt adott a nap túléléséhez...
***
-Anya!Haza jöttem a cuccaimért! - rontottam be a házunkba. Az előszoba ajtó csukva volt,ez az jelentette,hogy nincs itthon senki. Gyorsan benyitottam a nappaliba. Csalódottan tapasztaltam,hogy anya nem kíváncsi rám,főleg hogy egy hétig nem fog látni. A házunktól mindig is kirázott a hideg. A festmények,az ereklyék,a város régi könyvei... Egyáltalán nem volt otthonos. A régi bútorok a 18. századi Dead Vill-t tükrözték. Az illatosító pedig erdő illatú volt. A nagymamáké volt a ház,ők is itt laktak régen,de hirtelen költözésük során hozzánk került a ház. Azóta sem mondták,hogy miért költöztek el ilyen hirtelen és gyorsan. Engem különösebben nem érdekel. A nagyi mindig furcsán néz rám,amikor meglátogatjuk őket,meg nagyapa is.
Mondják,hogy ez a város ijesztő,ezért kevés a turista. Engem csak az eltűnések zavarnak,meg a régimódi stílus.
Besasszéstam a konyhába,inni egy kis narancs levet. Ahogy benyittotam megcsapott a szokásos fa illat,mely a bútorokból áradt. Minden fából van. Kitöltöttem a levet,meghúztam majd felszaladtam a szobámba. Egyedüli hely ahol otthon érzem magam. Tökéletes. Selyemszínű tapéta,topázszínű parketta,apró két személyes ágy,íróasztal meg a többi. Mindig átrendezem,hogy ne legyen unalmas. Elégedetten néztem körül. A könyvespolcomon akadt meg a szemem. A könyvek ledobálva széttépve.
- Mi a franc? - suttogtam ijedten. Anya nem szokta széttépkedni a könyveimet. Elkezdtem összeszedni a lapokat,közben észrevettem,hogy a naplóm eltűnt. Idegességemben még jobban szétszedtem a könyveket,az
ágyamat feltúrtam szinte már üvöltttem.
- Mi tart már ennyi ideig,Laura! - üvöltöttek fel barátnőim,akiknek a kocsiban lenne a helyük. - Elvieg már összecsomagoltál,nem igaz? - kérdezte Jess felháborodottan.
- Azonnal megyek. - szúrtem a fogaim közt. Megkerestem a szobám kulcsát,a bőröndömet erősen megragadtam. Bezártam a szobámat és lefutottam a lányokhoz. Émelyítő parfüm illat betöltötte az egész házat,melyet Jess francia parfüme fejtett ki. - Mehetünk! - erőltettem magam egy fancsali vigyort.

5 komit legalább pls!!! :DD

I'm sorry !!! :'(

ÓÓÓÓÓ gyerekek....sajnálom! utálom magam ezért de muszáj...egyszerűn:ami jön,az el is megy :/ nem tudom h ebből mennyit értettetek,de bízom benne  h nem kell leírnom... a történet vége. egyszerűen nincs ihletem!!! ezért le k*rvaanyázhattok de sajnos EZ VAN. ha lehet akkor don't worry,ne aggódjatok! Holnap,vagy ma felrakom az új dizit,s egy picit összeszedettebb történet veszi kezdetét. a suli miatt vmi rendszert kellett bevezetnem ezért:minden második szombaton friss.ezen a szombaton  már fent lesz az első fejezet. :DDD köszönöm a figyelmet,remélem nem utáltok!! :(

puszi:*babey vampire*

Díj Vivitől!

Köszönöm a díjat Vivinek! Eddig is imádtam a csajt és most még jobban 

imádom! <3 Köszönöm neked csajszi!!!! :D majd ha lesz időm dumálunk msn-nen....:) köszönöm a komikat drága olvasóim!

10.fejezet

Sziasztok!Nos:sokszor megfordult a fejemben,hogy ez legyen e az utolsó fejezet s ezzel le is zárulni ez a történet.De helyette mégis a folytatás mellett döntöttem.Mivel én vagyok "író",én írom meg a történetet.27 rendszeres olvasóm van.Azonban én csak 5 kommentet kérek. Szerintem két nap alatt összejöhetne az az öt komi,viszont erre 2 hetet kellett várnom :/ Azért megkérdezném:HOL VAN AZ A 27 R.O.??? Megkérem őket/titeket,hogy adjatok valami jelet a létezésetekről,mert már ez nagyon idegesít.Jöjjön a fejezet:

         

Sohasem voltam még ennél izgatottabb. Megismerni egy új idegent itt Forksban. Legszívesebben futottam volna,de a hasam nem engedte. A fekete Lexus nagyon szemet szúrt,mivel elég drága autó. S ahogy Mike Newton mondaná ez már tiszta szellemváros,kinek van pénze egy ilyen járgányra? Végre elértem azt a retkes verandát,a kocsiban nem ült senki. Kirázott a hideg. Az ajtó be volt törve. Az ajkaim megremegtek,a csomagok kihulltak a kezeim közül,majd hangos puffanás földet értek. Az izgatottság elmúlt,helyét a félelem vette át.

-          Te vagy Hulein Loong?- olyan hirtelen termett előttem egy pöttöm lány,azt hittem elájulok ijedtemben. De mégis miféle Hulein Loong? A kiscsaj végignézett rajtam,ajkait elnyújtotta,mire egy hatalmas,győzedelmes mosoly kerekedett ki belőle.- A lánya vagy…- suttogta még mindig mosolyogva. A szívem a torkomban verdesett,idegesített ez az alig 15 éves csajszi,aki azt hiszi mindent tud. Valahogy nem jött a szó a számra,köpni-nyelni nem tudtam.- Jane Volturi vagyok. Bizonyára nem tudsz semmit. Nem is baj,Drágám!- mosolygott ördögien.- Ne aggódj! Az édesanyád tehet mindenről,a te halálod áldás,ebben a fanyarú életben.- nevetett most már hangosan,diadalittasan.

-          Henriett,fuss!- ordította teli torokból egy ismerős,velőtrázó hang. Ahelyett,hogy teljesítettem volna az utasítást,hátrakaptam a fejemet. A szemeim ütköztek egy mélybarna szempárral,ami után már majdnem egy éve áhítozok. Megfagytam. Valami megváltozott bennem,minden porcikámmal Őt akartam,AKAROM! A testem hőfoka majdnem 40-re ugrott,összezavarodottan ingattam a fejemet,hátha csak álmodom. De nem! Tényleg Ő volt az. Abban a másodpercben egy világomlott szét,majd épült fel. Észre sem vettem,hogy már nem is azt a bizonyos személyt nézem,hanem egy farkast. A szem nem változott,csak a külső,de a vonzás ugyanúgy megmaradt.

Hirtelen akadt el a lélegzetem,a mellkasomba nyilaló fájdalomtól. Az egész testem előrecsuklott,mint egy rongybaba,küzdeni sem volt érdemes. Valahogy mindig erre a napra vártam,erre a fájdalomra,de nem pont ilyenkor. Hihetetlen,hogy most végre találkoznék vele,beszélhetnénk…pont MOST! Az esés közben eltörhetett a karom,de nem éreztem a fájdalmat,csak a hangos reccsenést hallottam. Egy krémes süti jutott eszembe,amit nagyon megkívántam. Ez megmosolyogtatott. Kizártam a külvilágot,az érzelmeket,a fájdalmat,csak én,a szempár meg a krémes maradtunk ott. Annyi rossz dolog van a feltételes módban:-na,-ne,-ná,né a jele. A szeretném szóban is ott van a jele…életben nem kívántam még ennyire a szeretném szót. Kiállhatatlanul idegesített,hogy nem volt alkalmam megismerni életem szerelmét,gyáva voltam neki bevalani! Egy gyáva kutya!- üvöltöttem magamban. A halál pont a legrosszabbkor jön el,amikor semmi keresnivalója nincs itt. Amikor akartam,hogy jöjjön értem,akkor nem jött. Kellemetlen. Nem tudok a múltamról,nem ismerhetem meg Robert-et,tudatlanul halok meg. Talán jobb is így. Lehet,hogy múlt annyira bonyodalmat szülne,amire nincs szó. Végülis,mit számít?! Előbb utóbb belehaltam volna,ha nem később. Szerintem már meg is haltam,csak nem vettem észre. Hangokat próbáltam kiszűrni az édes,fájdalmas,szúró csendben. Furcsa. Csak az én nyögéseim visszhangzottak egyfolytában. Bolond ember,nem vén ember!- nevettem magamon,pedig ez a mondás egyáltalán nem ide tartozik. Unalmamban felsorakoztattam egy listát arról,hogy kik szeretnek. Charlie áll az első helyen,mert befogadott. Ciara a másodikon,mert 8 hónapig a gondomat viselte,meg persze a legjobb barátnőm a halál után is. A harmadik helyen-még dobogón- Robert áll. Vele sok szép élményem van,meg egy rossz. Erről a nyakamon lévő heg jutott eszembe,aminek rejtelmeit még sem tudom,nem is akarom. Egyesek már rég elújságolták volna mindenkinek,hogy van egy bazinagy harapás a nyakán,én inkább kusba maradtam. Próbáltam elfelejteni azt amit nem lehet. Az a harapás minden rosszat felidézett,ami valaha életemben átéltem. De kit érdekel az én életem? Már úgy is halott vagyok,szóval mindegy. Most látnom kéne a fényt,nem igaz? Remélem egyszer csak feltűnik az a rohadt fény.

-          Ha megmersz halni én esküszöm lemegyek az alvilágba és még egyszer kinyírlak!- dühöngött „valaki”. Elgondolkoztam a mondat jelentésén. Bizonyára ismerem,de a gondolataim annyira össze vannak a kuszálódva,nem ismerem ki magam benne. Utálom ezt az egészet…vajon mi van a gyerekemmel? Arról miért nem beszél? Hol van? Furcsa,hogy csak most jön rám a pánik. Én hülye! Hisz leestem a lépcsőn…

-          Nem halok meg…- ezt én mondtam?! Szemeim kipattantak,amit azon nyomban meg is bántam. Vakító fényáradat majdnem megvakított. A hirtelen jött fájdalomtól muszáj volt sikítanom. Ugrottam egyet,mire erős kezek szorítása vett körül.

-          Ssss! Nyugalom! – csitított egy női hang. Idegesen rángatózott a testem,jobbra-balra. Az oldalamból folyt a vér,a hasam tüzelt,egyszerűen lehetetlennek tűnt megnyugodnom. Enyhe szúrást éreztem a karomban,majd minden elsötétült…

3 nappal később:

Suttogás. Csak kevés értelmes szót tudtam kiszúrni belőlük. Szerettem volna válaszolni néhány olyan kérdésre,mint például a ki bírod nyitni a szemed?,megmozdítanád az ujjad?,meg  a többi. Soha nem éreztem magam még ennyire elveszettnek. A gondolatim nem maradtak meg egyhelyben,mindig csak dolog körül forogtak. A gyerekemen. A női megérzések állítólag nem csalnak,ami nekem most nagyon rosszat sugall. Ki vigyáz rá,ha én most nem vagyok ott vele? Ki öleli,amikor én nem? Senki. – csak ez az egy válasz jutott eszembe. Szívesen üvöltöttem volna a világnak,hogy fogadják be,ő nem olyan mint én… Mit számit már? Lényegtelen. Segítségért kiáltani olyan,mint a kútba dobni a 25 centest. Azt hiszed valami történni fog,de helyette csak a szokásos ürességet hallod. Hihetetlen,hogy egy másfél évalatt,hogy meg tud változni az ember élete. Azt hiszed most sikerülni fog,aztán mégis elszúrod. Hiányzok egyáltalán valakinek?! – tettem fel a legfájóbb kérdésemet. A választ már nem is gondoltam hozzá,felesleges. Most jönne jól egy szál cigi. Kár,hogy már rég leszoktam,valószínuleg undorodnék tőle.

Hirtelen támadt érzéstől,ébredezni kezdtem. Lehet nem is aludtam. Mi ez? Emberek. Ahhoz túl fehérek. Van köztük pár barnább bőrű. Ijesztőek. Fájdalmas szeretet jelei az arcokon. Mi  a fene? Ki halt meg? Ökölbe szorult a kezem,idegesítettek a kérdéseim. S akkor jött a barna szempár. Aggódó,ideges,fájdalmas,szerelmes,megértő,idegen… Természetesen nem volt annyira „idegen”,mégis evvel a szemmel annak tartottam. Lehetetlen volt elhinni,hogy ő itt van. De kik a többiek? Váratlanul megszólalt…

                                                

ÚJ BLOG !!!!!! Benézni kötelező ˇ-ˇ

Hello everybody...csak szólok h csináltam egy olyan blogot ami...szerintem pöppett rémisztő ^^ jól esne néhány r.o. (rendszeres olvasó),de ehhez meg kéne vizsgálnotok az oldalamat...:D remélem nem fog gondot okozni egy kattintás!! :P sok sikert az olvasáshoz :)