I.M.U.-1 fejezet

I MISS YOU:Ez lenne az új történet. Egy Laura nevű lányról szól,aki egy elég apró kisvárosban nőtt fel,s még mindig ott is lakik. A város neve saját fantáziából bukkant elő:Dead Vill. Laurának sok mindennel meg kell küzdenie az iskolában meg otthon is. Az apja 10 éves korában meghalt,édesanyja neveli Őt és húgát Dolorest. A két legjobb barátnő - Jessica Blame,Kate Boss - mindenben segítenek a családnak,s persze a csajos estékben is profik. Mint minden tinédzsernek neki is vannak ellenségei. A suli királynője,Sofia Rayen minden lében kanál csaj,ott van figyeli Őt,és ha van rá lehetőség egyből beleköp mások levesébe. A többi szereplő kiléte legyen titokban ;D
Az egész történetet sztárokból alkottam,felbukkan majd a varázslat néhány árnyalata...de ez is legyen titok :)
Jó olvasást az 1. fejezethez.

                                                                 Kezdet

Erősen markolásztam a kormányt. Megint Jessicához tartok,mint minden második hétvégén. Lassan már ez is olyan családi szokás lesz,mint a karácsony. Anya jobb szereti,ha nem vagyunk otthon,Doloresszel. A munkája az elmúlt időszakban nagyon leköti minden figyelmét. Húgom ezen csak duzzog,rajtam vezeti le a felesleges energiáit. 14 éves. Most van a legrosszabb korban - Anya szerint. Én gyakorlatilag már nagylánynak számítok,a 18 éves korommal. Belül vszont egy gyenge kis 5 éves bújkál bennem,aki fut az anyja szoknyája alá.
Feltekertem a rádió hangerelyét,nem akartam foglalkozni a gondjaimmal. Már majdnem 9 óra van,de a nap még mindig ugyanúgy égeti fehér bőrömet. Minden nyár ilyen Dead Villben. Felsóhajtottam. Nyár... A lányokkal a nagyvárosban lévő V.O.-ba megyünk,ami egy kollégium. Nevezhetnénk főiskolának,de ez inkább egy olyan hely ahol bulizhatsz és Z.H-at írhatsz.
Bekapcsoltam a légkondit,mire a hideg levegő végigszaladt a hátamon,le egészen a talpamig. Dolores meg sem mukkant mellettem,csak jólesően kortyolgatta a jéghideg ásványvizet. Az elmúlt napokban hozzám se szól. Kihúztam magam,mert egy rendőr jött velem szembe. Dead Vill kis város,mindenki ismer mindekit. Van pár gyors hajtásos cédulám,nem kell még több. Boos rendőrfőnök,Kate apja,a legjobb barátnőmé. Hibái ismert,a törvények rám is vonatkoztak. Húgom hangosan hahotázni kezdett megrettent arckifejezésemet látva,mire engem elöntött düh.
- Fogd be! - rivalltam rá. Elrántott a kormányt és befordultam Jessica Blame luxusvillájának bejáratába. Jess irtó pénzes családból származik,nem irigylem. Neki is meg van a maga "kersztje".
Kiestem az autóból,húgom meg utánam. A forró levegő égette a torkomat,azt hittem mentem összeesek. A hőmérő 39°-ot mutatott. Egyszerű mozdulattal magam után rántottam a hátsó ülésen fekvő táskámat,melyben minden partifelszerelés megtalálható volt. Dolores valami szitkozódást motyogott az orra allatt. Az hiszem kezd megőrülni.
- Muszáj mindig a hülye barátnőiddel lennünk?? - tette fel ezt a gyakori kérdés szemérmetlenül.
- Haza is mehetsz,engem nem zavar. - vontam vállat. - Anya akasztott téged rám,szóval pofa be és befelé! - engedtem előre a márványlépcsőn. Durcásan hátradobta göndör fürtjeit és feltipegett a lépcsőn. Jessica ugrott ki az ajtón egyenesen a nyakamba. Szőke majdnem sikerült lenyelnem,miközben rajtam csimpaszkodott. Kate is visítva ölelt meg. Két hete nem láttam őket,mert nagyinál voltam nyaralni.
- Azt hittem már vissza se jössz a nagymamádtól,Laura! - siránkozott Kate. Ő volt a pesszimista. Mindig mindennek a legrosszabb oldalát látja. Jess leintette és átvette a szót.
- Hogy érezted magad? Ott milyen az idő? - tudakolta érdeklődően. Bementünk az hallba,eldobtam a táskámat,majd megcsodáltam a topázszín bútorokat,amik még két hete nem voltak ott. - Anya vette. A nyári divat. - kacsintott. Nagyot sóhajtottam.
- Köszi lányok az aggodalmat...mármint köszi Kate. Jól éreztem magam...mondjuk. Eléggé hüvös van arra. - válaszoltam unottan a kérdésekre. Miután elpakoltuk a cuccainkat,igyekeztem  nem tudomást venni Dolores mérges arcizmait. Holnap utazunk a nyáritáborba. Szuper. Az egész erről az egy dologról szólt. Mit csomogaljunk,mit csináljunk,stb. Minden energiám odaveszett az Activity közben,lehetetlennek láttam párnacsatázni,amit amúgy is utáltam. Előkaptam a mobilomat és felmentem internetre. Épp' csak 5 perce írtam ki,hogy valaki írjon levelet máris kaptam 4-et. Leginkább iskolatársak írogattak,hogy milyen volt a nyaram. Végül meguntam az egészet és alvást tetettem.
*
Csörömpölés. A szívem majd ki ugrott a helyéről. A többiék nem hallották - győződtem meg inmár felülve. Lépteim visszhangzottak a parkettán. Az erkély ajtaja tágasra volt nyitva az egyik vendégszobában. Lélegzetem szinte megszűnt,amikor egy lángcsovát véltem felfedezni az égen. Merő kíváncsiságomból odafutottam. Legalább 10 méter magason lehettem,ami ebben a helyzetben igen veszélyesnek tűnt. Ugyanis nem volt korlát... A tűz az égen úgy csábított magával,mint egy kövér,diétázó embert a csokisfánk. Ellenálhatatlan. Kezemmel afelé nyúltam,szinte égette a kezemet,mintha nem több millió fényévnyire lenne tőlem hanem 20 centire. Már csak egy ujjnyi távolság hiáyzott...
- Te meg mi a fenét művelsz? - hangzott fel húgom felháborodott hangja a hátam mögül. Kezemet visszarántottam,a fénycsóva eltűnt,a korlát visszatért. Értetlenül néztem körül. Minden olyan normális lett. Egy cserepes virág hevert a földön. Ez lehetett a csörömpölés. De miért csak én hallottam?? A kérdések cikáztak a fejemben.
- Nem vagyok álmos. - húztam ki magam a válaszadás alól. Bele sem néztem húgom gyönyörű barna szemeibe,viszont pillantása égette a hátamat. Hirtelen elkezdtem rágni a körmeimet,mint kiskoromban,amikor valami rosszat csináltam. Dolores léptei elhalkultak. Megkönnyebbülten fújtam a levegőt. Újra egyedül lehetek. Szemeimmel az eget pásztáztam. De semmi. Csalódottan vonultam visza a szobába,ahol barátaim és a tesóm aludt. A rejtély azonban nem hagyott  nyugodni. Az emberrel nem történnek ilyen dolgok. Főleg nem velem! Talán megbolondultam vagy valami ilyesmi...
A reggel nem hozott a kérdéseimre választ. Jesst és Katet féltem megkérdezi,féltem hogy kiröhögnek. A reggelimet csöndben fogyasztottam el a teraszon. Ma indulunk a táborba... - sóhajtottam. Anya csak azért iratott be,hogy lerázzon minket egy kis időre. Majdnem minden évben elmegyünk ebbe a nyavalyás táborba,viszont sosem lesz jó vége. Tavaly már be akarták szüntetni,mert három gyerek eltűnt. Őket azóta sem találta senki. Az egész város tele van agatta az arcképűkkel és evvel a felirattal: NEM LÁTTA EZT A FIÚT? Igen,csak fiuk tűntek el. Az egyik a barátom volt,egy nagyon mély kapcsolatú barátom. A szerelmem. Én lennék a legboldogabb,ha újra láthatnám fekete haját,mosolygó,barna szemeit,amint egy lány fenekét bámulja. Vicces gyerek volt... Imádtam! - ettől a gondolattól felhorkantottam.
- Már megint Adamen rágódsz,igaz? -ült le mellém Kate. Ő vele sokat lehetett erről beszélgetni,rá az ilyenekben nagyon számítottam. Gondterhelten beletúrtam a hajamba. - Laura! Ideje tovább lépned... - kezdte megint a szent beszédet.
- Nem megy,Kate! Egyszerűen...lehetetlen küldetésnek igérkezik ez az egész! - suttogtam. A szavak marták a torkomat,nem is akárhogy. A nevét is féltem kimondani magamban. - Magamat sem értem már...nem volt köztünk semmi,mégis a sajátomnak gondoltam. - magyaráztam. Laura,te eszement idióta! - üvöltötte a benső hangom.
- Mi lennénk a legboldogabbak ha elfelejtenéd az egészet. - csatlakozott Jessica.
- Ha megígérem,hogy kicsit fegyelmezem magam nyáron...vesztek nekem mindennap 3 gombóc fagyit? - mosolyogtam egy picit erőltetten. Erre mindenki nevetni kezdett. Persze bólintottak. Talán ideje egy picit félrerakni ezeket az érzéseket. S mintha egy raktárban találtam volna magam,az agyam raktárában. Az Adames dolgokat egy kupacba fogtak és bedobtam őket az egyik sarokba. Azt hittem nehezebb lesz,de mégsem.
- Ideje elmenni vásárolni még pár dolgot,miellőtt indul a busz! - ugarott fel boldogan Jess. Ali múlt egy reggel nyolc,a busz pedig 4-kor jön.
- Te beteg vagy! - ráztama  fejem. - Most szerintem senkinek nincs kedve elindulnia. -erre mindenki bólogatni kezdett,kivéve persze Jesst. - Induljunk délben... - ekkor azonnal a szavamba vágott.
- Szó sem lehet róla! Akkor,csak négy óránk marad vásárlásra. - háborgott. - Azonkívül még be is pakolnom és nektek is! - ellentmondást nem tűrő hangja volt. Itt a vég! - mártírkodtam magamban. - Laura,Kate,Dolly! - mosolygott húgomra,aki utálta,ha Jess Dollynak hívta. - Indulás! Egy óra múlva mindenki tettre készen álljon a kocsimnál! Vigyázz,kész,rajt! - erre mindenki futni kezdett készülődni. Jess vásárlás mániája feltöltött energiával,új erőt adott a nap túléléséhez...
***
-Anya!Haza jöttem a cuccaimért! - rontottam be a házunkba. Az előszoba ajtó csukva volt,ez az jelentette,hogy nincs itthon senki. Gyorsan benyitottam a nappaliba. Csalódottan tapasztaltam,hogy anya nem kíváncsi rám,főleg hogy egy hétig nem fog látni. A házunktól mindig is kirázott a hideg. A festmények,az ereklyék,a város régi könyvei... Egyáltalán nem volt otthonos. A régi bútorok a 18. századi Dead Vill-t tükrözték. Az illatosító pedig erdő illatú volt. A nagymamáké volt a ház,ők is itt laktak régen,de hirtelen költözésük során hozzánk került a ház. Azóta sem mondták,hogy miért költöztek el ilyen hirtelen és gyorsan. Engem különösebben nem érdekel. A nagyi mindig furcsán néz rám,amikor meglátogatjuk őket,meg nagyapa is.
Mondják,hogy ez a város ijesztő,ezért kevés a turista. Engem csak az eltűnések zavarnak,meg a régimódi stílus.
Besasszéstam a konyhába,inni egy kis narancs levet. Ahogy benyittotam megcsapott a szokásos fa illat,mely a bútorokból áradt. Minden fából van. Kitöltöttem a levet,meghúztam majd felszaladtam a szobámba. Egyedüli hely ahol otthon érzem magam. Tökéletes. Selyemszínű tapéta,topázszínű parketta,apró két személyes ágy,íróasztal meg a többi. Mindig átrendezem,hogy ne legyen unalmas. Elégedetten néztem körül. A könyvespolcomon akadt meg a szemem. A könyvek ledobálva széttépve.
- Mi a franc? - suttogtam ijedten. Anya nem szokta széttépkedni a könyveimet. Elkezdtem összeszedni a lapokat,közben észrevettem,hogy a naplóm eltűnt. Idegességemben még jobban szétszedtem a könyveket,az
ágyamat feltúrtam szinte már üvöltttem.
- Mi tart már ennyi ideig,Laura! - üvöltöttek fel barátnőim,akiknek a kocsiban lenne a helyük. - Elvieg már összecsomagoltál,nem igaz? - kérdezte Jess felháborodottan.
- Azonnal megyek. - szúrtem a fogaim közt. Megkerestem a szobám kulcsát,a bőröndömet erősen megragadtam. Bezártam a szobámat és lefutottam a lányokhoz. Émelyítő parfüm illat betöltötte az egész házat,melyet Jess francia parfüme fejtett ki. - Mehetünk! - erőltettem magam egy fancsali vigyort.

5 komit legalább pls!!! :DD

I'm sorry !!! :'(

ÓÓÓÓÓ gyerekek....sajnálom! utálom magam ezért de muszáj...egyszerűn:ami jön,az el is megy :/ nem tudom h ebből mennyit értettetek,de bízom benne  h nem kell leírnom... a történet vége. egyszerűen nincs ihletem!!! ezért le k*rvaanyázhattok de sajnos EZ VAN. ha lehet akkor don't worry,ne aggódjatok! Holnap,vagy ma felrakom az új dizit,s egy picit összeszedettebb történet veszi kezdetét. a suli miatt vmi rendszert kellett bevezetnem ezért:minden második szombaton friss.ezen a szombaton  már fent lesz az első fejezet. :DDD köszönöm a figyelmet,remélem nem utáltok!! :(

puszi:*babey vampire*

Díj Vivitől!

Köszönöm a díjat Vivinek! Eddig is imádtam a csajt és most még jobban 

imádom! <3 Köszönöm neked csajszi!!!! :D majd ha lesz időm dumálunk msn-nen....:) köszönöm a komikat drága olvasóim!

10.fejezet

Sziasztok!Nos:sokszor megfordult a fejemben,hogy ez legyen e az utolsó fejezet s ezzel le is zárulni ez a történet.De helyette mégis a folytatás mellett döntöttem.Mivel én vagyok "író",én írom meg a történetet.27 rendszeres olvasóm van.Azonban én csak 5 kommentet kérek. Szerintem két nap alatt összejöhetne az az öt komi,viszont erre 2 hetet kellett várnom :/ Azért megkérdezném:HOL VAN AZ A 27 R.O.??? Megkérem őket/titeket,hogy adjatok valami jelet a létezésetekről,mert már ez nagyon idegesít.Jöjjön a fejezet:

         

Sohasem voltam még ennél izgatottabb. Megismerni egy új idegent itt Forksban. Legszívesebben futottam volna,de a hasam nem engedte. A fekete Lexus nagyon szemet szúrt,mivel elég drága autó. S ahogy Mike Newton mondaná ez már tiszta szellemváros,kinek van pénze egy ilyen járgányra? Végre elértem azt a retkes verandát,a kocsiban nem ült senki. Kirázott a hideg. Az ajtó be volt törve. Az ajkaim megremegtek,a csomagok kihulltak a kezeim közül,majd hangos puffanás földet értek. Az izgatottság elmúlt,helyét a félelem vette át.

-          Te vagy Hulein Loong?- olyan hirtelen termett előttem egy pöttöm lány,azt hittem elájulok ijedtemben. De mégis miféle Hulein Loong? A kiscsaj végignézett rajtam,ajkait elnyújtotta,mire egy hatalmas,győzedelmes mosoly kerekedett ki belőle.- A lánya vagy…- suttogta még mindig mosolyogva. A szívem a torkomban verdesett,idegesített ez az alig 15 éves csajszi,aki azt hiszi mindent tud. Valahogy nem jött a szó a számra,köpni-nyelni nem tudtam.- Jane Volturi vagyok. Bizonyára nem tudsz semmit. Nem is baj,Drágám!- mosolygott ördögien.- Ne aggódj! Az édesanyád tehet mindenről,a te halálod áldás,ebben a fanyarú életben.- nevetett most már hangosan,diadalittasan.

-          Henriett,fuss!- ordította teli torokból egy ismerős,velőtrázó hang. Ahelyett,hogy teljesítettem volna az utasítást,hátrakaptam a fejemet. A szemeim ütköztek egy mélybarna szempárral,ami után már majdnem egy éve áhítozok. Megfagytam. Valami megváltozott bennem,minden porcikámmal Őt akartam,AKAROM! A testem hőfoka majdnem 40-re ugrott,összezavarodottan ingattam a fejemet,hátha csak álmodom. De nem! Tényleg Ő volt az. Abban a másodpercben egy világomlott szét,majd épült fel. Észre sem vettem,hogy már nem is azt a bizonyos személyt nézem,hanem egy farkast. A szem nem változott,csak a külső,de a vonzás ugyanúgy megmaradt.

Hirtelen akadt el a lélegzetem,a mellkasomba nyilaló fájdalomtól. Az egész testem előrecsuklott,mint egy rongybaba,küzdeni sem volt érdemes. Valahogy mindig erre a napra vártam,erre a fájdalomra,de nem pont ilyenkor. Hihetetlen,hogy most végre találkoznék vele,beszélhetnénk…pont MOST! Az esés közben eltörhetett a karom,de nem éreztem a fájdalmat,csak a hangos reccsenést hallottam. Egy krémes süti jutott eszembe,amit nagyon megkívántam. Ez megmosolyogtatott. Kizártam a külvilágot,az érzelmeket,a fájdalmat,csak én,a szempár meg a krémes maradtunk ott. Annyi rossz dolog van a feltételes módban:-na,-ne,-ná,né a jele. A szeretném szóban is ott van a jele…életben nem kívántam még ennyire a szeretném szót. Kiállhatatlanul idegesített,hogy nem volt alkalmam megismerni életem szerelmét,gyáva voltam neki bevalani! Egy gyáva kutya!- üvöltöttem magamban. A halál pont a legrosszabbkor jön el,amikor semmi keresnivalója nincs itt. Amikor akartam,hogy jöjjön értem,akkor nem jött. Kellemetlen. Nem tudok a múltamról,nem ismerhetem meg Robert-et,tudatlanul halok meg. Talán jobb is így. Lehet,hogy múlt annyira bonyodalmat szülne,amire nincs szó. Végülis,mit számít?! Előbb utóbb belehaltam volna,ha nem később. Szerintem már meg is haltam,csak nem vettem észre. Hangokat próbáltam kiszűrni az édes,fájdalmas,szúró csendben. Furcsa. Csak az én nyögéseim visszhangzottak egyfolytában. Bolond ember,nem vén ember!- nevettem magamon,pedig ez a mondás egyáltalán nem ide tartozik. Unalmamban felsorakoztattam egy listát arról,hogy kik szeretnek. Charlie áll az első helyen,mert befogadott. Ciara a másodikon,mert 8 hónapig a gondomat viselte,meg persze a legjobb barátnőm a halál után is. A harmadik helyen-még dobogón- Robert áll. Vele sok szép élményem van,meg egy rossz. Erről a nyakamon lévő heg jutott eszembe,aminek rejtelmeit még sem tudom,nem is akarom. Egyesek már rég elújságolták volna mindenkinek,hogy van egy bazinagy harapás a nyakán,én inkább kusba maradtam. Próbáltam elfelejteni azt amit nem lehet. Az a harapás minden rosszat felidézett,ami valaha életemben átéltem. De kit érdekel az én életem? Már úgy is halott vagyok,szóval mindegy. Most látnom kéne a fényt,nem igaz? Remélem egyszer csak feltűnik az a rohadt fény.

-          Ha megmersz halni én esküszöm lemegyek az alvilágba és még egyszer kinyírlak!- dühöngött „valaki”. Elgondolkoztam a mondat jelentésén. Bizonyára ismerem,de a gondolataim annyira össze vannak a kuszálódva,nem ismerem ki magam benne. Utálom ezt az egészet…vajon mi van a gyerekemmel? Arról miért nem beszél? Hol van? Furcsa,hogy csak most jön rám a pánik. Én hülye! Hisz leestem a lépcsőn…

-          Nem halok meg…- ezt én mondtam?! Szemeim kipattantak,amit azon nyomban meg is bántam. Vakító fényáradat majdnem megvakított. A hirtelen jött fájdalomtól muszáj volt sikítanom. Ugrottam egyet,mire erős kezek szorítása vett körül.

-          Ssss! Nyugalom! – csitított egy női hang. Idegesen rángatózott a testem,jobbra-balra. Az oldalamból folyt a vér,a hasam tüzelt,egyszerűen lehetetlennek tűnt megnyugodnom. Enyhe szúrást éreztem a karomban,majd minden elsötétült…

3 nappal később:

Suttogás. Csak kevés értelmes szót tudtam kiszúrni belőlük. Szerettem volna válaszolni néhány olyan kérdésre,mint például a ki bírod nyitni a szemed?,megmozdítanád az ujjad?,meg  a többi. Soha nem éreztem magam még ennyire elveszettnek. A gondolatim nem maradtak meg egyhelyben,mindig csak dolog körül forogtak. A gyerekemen. A női megérzések állítólag nem csalnak,ami nekem most nagyon rosszat sugall. Ki vigyáz rá,ha én most nem vagyok ott vele? Ki öleli,amikor én nem? Senki. – csak ez az egy válasz jutott eszembe. Szívesen üvöltöttem volna a világnak,hogy fogadják be,ő nem olyan mint én… Mit számit már? Lényegtelen. Segítségért kiáltani olyan,mint a kútba dobni a 25 centest. Azt hiszed valami történni fog,de helyette csak a szokásos ürességet hallod. Hihetetlen,hogy egy másfél évalatt,hogy meg tud változni az ember élete. Azt hiszed most sikerülni fog,aztán mégis elszúrod. Hiányzok egyáltalán valakinek?! – tettem fel a legfájóbb kérdésemet. A választ már nem is gondoltam hozzá,felesleges. Most jönne jól egy szál cigi. Kár,hogy már rég leszoktam,valószínuleg undorodnék tőle.

Hirtelen támadt érzéstől,ébredezni kezdtem. Lehet nem is aludtam. Mi ez? Emberek. Ahhoz túl fehérek. Van köztük pár barnább bőrű. Ijesztőek. Fájdalmas szeretet jelei az arcokon. Mi  a fene? Ki halt meg? Ökölbe szorult a kezem,idegesítettek a kérdéseim. S akkor jött a barna szempár. Aggódó,ideges,fájdalmas,szerelmes,megértő,idegen… Természetesen nem volt annyira „idegen”,mégis evvel a szemmel annak tartottam. Lehetetlen volt elhinni,hogy ő itt van. De kik a többiek? Váratlanul megszólalt…

                                                

ÚJ BLOG !!!!!! Benézni kötelező ˇ-ˇ

Hello everybody...csak szólok h csináltam egy olyan blogot ami...szerintem pöppett rémisztő ^^ jól esne néhány r.o. (rendszeres olvasó),de ehhez meg kéne vizsgálnotok az oldalamat...:D remélem nem fog gondot okozni egy kattintás!! :P sok sikert az olvasáshoz :)

9.fejezet

/Henriett Call szemszög/
Kedvtelenül ébredtem.Hasamat szorosan átkaroltam,úgy battyogtam le a lépcsőn.Charlie elment,megbízik bennem.Tanácstalanul járkáltam fel,s alá a házban.Szóra nyitottam a számat,suttogni akartam valamit a szobának,illetve a nappalinak.Nem mertem felmenni a titokzatos,eltűnt Bella szobájába.Félek,hogy elsírom magam,s eltalálok én is tűnni.Szegény Charli-nak már 20 éve eltűnt a gyermeke.Erre a gondolatra ökölbe szorult a kezem.Mesélte,hogy volt egy fiúja a lányának.Edward Cullen.Valamiért ismerősen csengett ez a név...Talán rokona lett volna Carlisle Cullen-nek?A lényeg mégis az,hogy összeházasodtak,elég korán.Aztán furcsa dolgok történtek,azt mondta Charlie.Bella megváltozott,örökbe fogadtak egy gyermeket,aztán pár évvel később eltűntek.Bármi is történt ezután,senki sem beszél róla többet.Próbáltam megemészteni a forksi életet,de nem igazán megy.Mindenki ismer mindenkit,mindenki tud mindent,kivéve én.Nekik én csak egy vakfolt vagyok a tökéletes városi idillben.Miért vagyok itt?-tettem fel magamban a költői kérdést.Erre még én sem tudtam a választ.Ciara folyton,csak panaszkodott,hogy nem tudja majd eltartani a gyereket és engem.Ezért inkább eljöttem,csak a kocsiját magammal hoztam.Remélem nem haragszik...Régen annyira vak voltam!18 évesen megakartam szökni otthonról,bejárni America-t és jókat bulizni.Most meg itt ülök "tök" terhesen,egy idegen pasas házában,s halványlila gőzöm sincs mit kezdjek magammal.Egyedül nem megyek sok mindenre,segítség kell.Ugrottam egyet,s máris a fürdőben voltam öltözködni.Igaz,még nem tudom hova megyek...Miután elkészültem,kirohantam a ház elé.Egy nő állt Bella régi furgonja mellett.Csak a ruhájából tudtam megállapítani,hogy tényleg nő,mert az arcát sál,szemüveg,sapka takarta.Hirtelen hátrakapta a fejét.
-Jó napot...-nyögtem.-Segíthetek...?-tettem fel egy nagyon hülye kérdést.Senkit se ismerek.
-Nem köszönöm.-felelt kellemesen csengő hanggal a lány.-Charlie esetleg...nincs itthon?-kérdezte rejtélyesen.Nem tetszett nekem ez az itthon szó.Lehet csak képzelődök.
-Nincs.-feleltem tömören és kikerültem a nőt.-Viszlát.-köszöntem,meg sem várva mit mond.Most biztos bunkónak tart,s az egész városban ezt foglya vagy terjeszteni.Nem is baj!Legalább majd elkerülnek az emberek.Össze-vissza bolyongtam az utcákon,egy boltot keresve.Szerencsémre fél órával később meg is találtam.Érdekes nevére egy pillanatra megtoppantam."Newton üzletlánc"-ez lengett a bolt tetején.Az üzletláncot kicsit ízlelgettem,mert még sosem hallottam erről.Megfogtam egy kocsit,majd besétáltam a középnagyságú épületbe.Nem mondanám,hogy sokan mászkáltak,csak néhány ember csoszogott kómásan a sorok között.Egyből a gyümölcsök felé indultam,ahol az epret kerestem.Ráfáztam,mert epernek nyoma sem volt.Felsóhajtottam,bedobtam egy almát a kosárba.A vásárlás lekötötte a figyelmemet,szinte mindent elfelejtettem.A hentes pulthoz értem,gondoltam összeütök valami vacsorát Charlie-nak és nekem.Enyhén őszes,borostás férfi állt a pult mögött.Eredeti hajszíne szőke lehetett,de az ősz szálak és a kopaszodás nem segített ennek megfejtésében.
-Jó reggelt!Mit adhatok?-szólalt meg jól begyakorolt monoton hangon.Szemei tágra nyíltak,mikor meglátott.-Nem idevalósi?-kérdezte nagyobb érdeklődéssel.Megráztam a fejemet.
-Most költöztem ide.Henriett Call vagyok.-nyújtottam kezet.
-Embry Call lánya?-nyújtott ő is kezet.Összevontam a szemöldököm.Embry Call???-kérdeztem magamban.
-Nem....én...New York-ból jöttem.-magyaráztam.Bólintott.
-New York.-ízlelgette a szót.-Én a maga helyében nem jöttem volna,ebbe a kihalt,veszélyes városba.
-Veszélyes?-döbbentem meg.Erőltetetten felnevetett és megint bólintott.
-Folyamatos eltűnések,gyilkosságok.Már a gimnáziumot is bezárták,ahova én gyerekként jártam.Csak az idősek maradtak,a fiatalok álmokat kergetve,félve elmenekültek.De még azóta is fogyóban a város.Hamarosan már szellemváros leszünk.-magyarázta rémhangon suttogva.Egy picit megrémített ez a tény,de mégsem tántorodtam vissza attól,hogy itt éljek.
-Én nem félek.-jelentettem ki.Felnevetett.
-Majd fog.-nevetett.-Miért jött?-kérdezte,közben egy bárddal szeletelt valamilyen marhahúst.Ez a beszélgetés kezdett ijesztővé válni,de azért válaszoltam.
-Keresem....-kerestem a szavakat.-A múltamat.-akaratlanul is lepillantottam a hasamra.Abban az egy másodpercben lepergett előttem az életem,van miért küzdeni.
-Pontosabban?-kérdezgetett a már-már idegesítő férfi.
-Mit mondott?Hogy is hívják?-semmi kedvem nem volt udvariaskodni,de muszáj picit jobb benyomást kelteni.A férfi komor arcot vágott,kisfiús vonásai viszont azonnal visszatértek.
-Mike Newton.-ez a két szó mindent megmagyarázott.Ő az üzletvezető,régóta él itt,ismeri az embereket.
-Én...Dr.Cullen-t keresem.-tértem a lényegre.Miie felpillantott a húsok közül,mélyen a szemembe nézett,majd elnevette magát.
-Az a pasas már 10 éve halott.-nevetett.Értetlenül pislogtam rá.10 éve???De én alig egy éve beszéltem vele.Képkockák villóztak az elmémben,sehogy sem fért be az a tíz év.Valakit biztosan ismerhet közülük.egy olyan személy nevét vettem a számra,akit el akartam volna felejteni.
-Robert Black?Ő biztosan nem halott...-ez volt reményem utolsó szikrája,de nagy fájdalmat okozott kimondani a nevét.Erősebben kezdtem szorítani a bevásárló kocsit,a fájdalom ostorcsapásként ért.Legszívesebben elfutottam volna,jó messzire,hogy Mike-nak ne kelljen válaszolnia a kérdésemre.Ő viszont már nyitotta a száját,arcán lágy mosollyal.
-Itt lakik nem messze.A bátyjával és annak a barátnőjével.Kedves emberek...-magyarázta,s én minden szavát szinte ittam.Nem akartam hinni a fülemnek,hogy tényleg itt van.De ha meglát...-az örömképek máris elillantak.Biztosan nem a régi ént látná,hanem egy elhanyagolt és morcos kinézetű terhes lányt.Féltem a végzettől,a megvetéstől,meg még kitudja mitől.Órámra pillantottam,mely fél 4-et mutatott.Elköszöntem Mike-tól,kifizettem az árut és egyből indultam "haza".Szemem akaratlanul is megragadt egy utcatáblán.Pontosan az volt,amit Mike leírt nekem.Vaciláltam néhány percig a dologról,de tovább mentem,bár nem igazán akartam.Olyan hülye vagyok!addig halogatom a dolgokat,míg végül már...-nem találtam a megfelelő szavakat.Befordultam Charlie házának utcájába,a hasam görcsbe rándult,minél jobban közeledtem a házhoz.Valami mágnesesség vonzott,ami egyszerűen megmagyarázhatatlan.Egy kocsi parkolt a ház előtt...




 nos,visszatértem! :DD remélem tetszett ez a rövidke fejezet,igaz nem valami eseménydús,de a következő ígérem az lesz !!! ahogy régen is ,most is 5 komi és elkezdem írni a fejezetet !!! :PP legyetek jók,jó erőt a komiíráshoz !

ÚJ BLOG!

Sziasztok!

Mivel ide nincs ötletem,kárpótollak titeket egy új történettel!Tartalmáról nem nagyon beszélnék,legyen meglepetés.Prológus olvasható,hamarosan az első fejezet is.

Köszönöm a megértéseteket.Új blog:http://bestlife-bybaba.blogspot.com

Kis szünet :S

Szóval....ez elég kellemetlen,ilyet még egyszer se csináltam,egyik blogommal sem!De sajnos muszáj pár hét szünetet tartanom.Nem tudnék rá elfogadható okot mondani,csak a sulira meg az ihlet hiányra tudok hivatkozni.Mindenkivel szívesen megbeszélem a dolgot msn-en,vagy e-mailben.Ha tudtok ötletet mondani,hogy mi legyen a fejezetben,akkor lehet lefújom a szünetet,s egy ezerwattos mosollyal kezdem írni a kövi részt.;DDD 
Remélem azért nem haragszotok rám nagyon!:$
Pusssz,*babey vampire*
msn:barbiegirl@windowslive.com
e-mail:bhdt@freemail.hu

8.fejezet

                          8.fejezet

/Robert Black szemszög/

A napok csak úgy rohantak életem futópadján.Minden percben gondoltam rá,de azon nyomban igyekeztem kiűzni őt.Ennyi lett volna?Mit is vártam…De neki is ott a vére,mármint ő egyenes ági leszármazottja az alakváltóknak.Én már két hete farkas vagyok,ez egyet jelentett azzal,hogy nem öregszem.Ez van.Így legalább örökké gondolhatok baba arcára,barna szemeire,ragyogó mosolyára,réz barna bőrére,s a varázslatos csillogásra a szemében…sosem tudtam,hogy csak halucinálok,vagy tényleg ott van.Ott kell,hogy legyen,mert vámpírszemeim elől semmit nem lehet elrejteni!Amikor a kocsmában láttam,nem volt meg benne a csillogás,csak színtiszta üresség.Anya azt mondta,bennem is ezt látja,ürességet…A hiánya olyan volt,mint a drogosnak a heroin.Nem tudok nélküle élni!Mindig elképzelem,mi lenne ha…ha nem teszem meg azt este.Akkor biztosan belém szeretne,ahogy én ő belé.Kiderülne a titkom,ő is farkassá változna,aztán egymást csókolva halunk meg a naplementében…olyan nyálas ez az egész,én mégis erre vágytam,vágyok,vágyni fogok.Csak egy csók,vagy szájra puszi és engem utána meg is ölhetnek!Bárcsak vele lehetnék!Már sok mindent próbáltam elelejtésére.Vissza akartam térni régi,elavult szokásomhoz,a nők szédítéséhez.Sosem jött össze…a randi végén már majdnem üvöltöttem a fájdalomtól.Ma is egy kedves lánnyal találkozok,Veronica-val.A lány sacsogott az elmúlt randiairól,a csalódásairól.Engedelmesen bólogattam,mintha tényleg figyelnék a lelkes kislányra.Alig lehetett több 16-nál,de látszott rajta,hogy nem egy angyalka.Kicsit rock-os beütése volt,a fehér tincsekkel fekete hajában,s a fekete rúzzsal.Végig dumálta az egész vacsorát,észre sem vette,hogy én egy falatot sem ettem.Éppen hazakísértem,dzsekimet a vállára hajtottam,nehogy megfázzon a drága.Az ajtónál rám mosolygott és megpuszilta az arcomat.

-Nem jössz be?-húzta csábos mosolyra ajkait.Elgondolkoztam egy pillanatra,majd beléptem a ksi lakásba.-Anyám…khhm…már szerintem hétkor kiütötte magát.-magyarázta az ágyon fekvő anyját látva.-Ja,biztos.-vette ki kezéből a whisky-s üveget.Cipőmet ledobtam az ajtóban,becsuktam magam után és a lány után sétáltam.Megragadta a karomat,kicsit sem leplezte ámulatát az izomat láttán,behúzott a szobájába.-Bocs,hogy kupi van….Rossz szokás.-szabadkozott.

-Semmi baj…-suttogtam.Bekapcsolta a magnót,amiből csendesen zene szólt.Ugyanaz a forgatókönyv minden áldott este.Amikor egy pillanatra elragad a mámor,s elfelejtem őt.Utána bűntudatom lesz,megvárom amíg a lány elalszik és lelépek.Veronica megadta a kezdő lökést egy tüzes csókkal a nyakamra.Férfi ösztöneim azonnal kapcsoltak és megszűnt a külvilág…

                                                         <><>

Hajnalban kiosontam az ajtón,gyorsan felöltöztem és elhagytam a lakást.Megint ő járt az eszemben,sosem tudom arcát kiűzni majd a fejemből.Beletapostam a gázba és hazahajtottam.Apa már a verandán várt rám,karba tett résszel.Sóhajtva még a kocsiban meggyújtottam egy cigit,majd kiszálltam.Látványosan kikerültem a fatert,de ő vállba lökött.

-Hol voltál?-kérdezte flegmán.Lezserül felé fordultam,füstöt véletlenül az arcába fújtam.

-Csajnál.-zártam rövidre a dolgot.Sóhajtotta és belökött a bejárati ajtón.

-Meddig akarod ezt csinálni?Ahelyett,hogy az igazit keresnéd…-prédikált.

-Én nem vagyok olyan,mint Te!Cseszd meg apa!-üvöltöttem.Ökle az arcom felé indult,de én kikerültem.-Az egész család az igaz szerelmet papolja nekem.Tele van vele a faszom!Menjetek ma geciba a rohadt igaz szerelmetekkel együtt!-vágtam a képébe.Kezeim remegtek,de leküzdöttem.Felfutottam a szobámba,nem törődve Rose néni megvető pillantásával.Beledőltem az ágyba,ahol majdnem kiégettem a lepedőt a cigivel.Egymás után húsz szálat elszívtam,de ez sem nyugtatott le.XBOX360-nal kezdtem játszani,meg sem néztem melyik játékot rakom be.Csak nyomkodtam össze-vissza a gombokat.Amikor felkelt a nap,abbahagytam a játékot.Már az időt sem számolom,hogy mióta nem láttam…Talán egy hónapja?Kettő,három,négy,öt?Kitudja…már magával az idővel sem törődök.

/Henriett Call szemszög/

-Francba,francba,francba!-rúgdostam a gázpedált.-Ne most,kérlek ne most!-ütöttem a kormányt.Az utat hatalmas füst felső takarta szemeim elől,amit a kocsim motorja okozott.-Ez nem lehet igaz!-hitetlenkedtem.Hirtelen akartam kiszállni a kocsiból,mire a hasamban élő lény nagyot rúgott az egyik bordámra.Tettem még egy próbálkozást,ezúttal sikerült.-Megnehezíted az életem…-suttogtam a hasamnak.Baseballsapkámból kilógott egy tincs a hajamból,ezért visszadugtam a sapka alá.Felnyitottam a motorháztetőt,mire a füst eltömítette a légcsövemet.Örökké tartó köhögésbe kezdtem,kb. tíz percig fülladoztam,míg végül sikerült újra levegőhöz jutnom.Káromkodva kerestem a szelepet,ami minden bizonnyal a eresztett.Annyira forró volt,hogy egyszerűen még megközelíteni se tudtam.Megint sírni kezdtem,ezen a napon már tízedszerre.Visszaültem a kocsiba,ami semmi közepén.-Hogy a fenébe lehet megtalálni azt a rohadt Forks-ot?!-dőltem hátra az ülésen.Kellemetlen volt,így az erdő mellett parkolni,kitudja hol.Dühösen haraptam bele a csokimba,ami csak még jobban hízlalt.Furcsa módon,csak kilenc kilót híztam az a hét hónap alatt,azt a hasamra.Azért mégis figyelek,hogy mit eszek,de most csokin kívül nem volt nálam más.Ráhajtottam fejemet a kormányra,az ajtókat lezártam,a fűtést felkapcsoltam.A kocsiban hamar 30 fokos hőség keletkezett,aminek nagyon örültem.Mit keresek én itt?Miért nem volt jó nekem Ciara-nál?Minden emlékem rossz amit ott töltöttem.Kivéve egyet…Rob.-sóhajtottam.Remélhetőleg ő is itt lesz a Cullen családnál.Nem akarok találkozni megvető pillantásával,amint meglátja a hasamat.Szememet újra ellepték a sós könnyek,majd végig gurultak az arcomon.Tényleg nem kéne itt lennem…Beleharaptam az ajkamba,mire feltűnt a rendőrautó.Megállt előttem és intett,hogy szálljak ki.Már csak ez hiányzott!!!

-Hölgyem!-köszöntött egy biccentéssel.Megtámaszkodtam a kocsim ajtajában,úgy néztem végig a kb. 55-60 éves férfin.

-A kocsim lerobbant…-magyaráztam.-Henriett Call vagyok!-nyújtottam kezet a bajszos férfi felé.Erősen megrázta,majd ő bemutatkozott.

-Charlie Swan…-motyogta.Bólintottam.-Hova tart?

-Forks.Gőzöm sincs merre kéne mennem…-sóhajtottam.

-Call….miért olyan ismerős nekem ez a név…-motyogta magának,majd észrevette,hogy válaszoltam a kérdésére.-Én onnan jövök…Ha gondolja elvihetem,a kocsiját meg majd elvontatjuk.-ajánlotta.Mégis van Isten!Boldogan bólintottam és a táskámért nyúltam,ami a kocsi hátsó ülésén pihent.Jobb vállamra akasztottam,majd bezártam a kocsit.Beültem a rendőr kocsijába,aki telefonált.Szívem a torkomban dobogott…Hogyan tovább?-Hova vihetem?-ült mellém fáradtan Charlie.

-Tudja Mr.Swan…-kezdtem.

-Charlie.-javított ki.Bólintottam és elölről kezdtem a mondandómat.

-Tudod Charlie…nekem nincs hova mennem.Egy ismerősömet keresem,de nem hiszem,hogy ők befogadnának.Kérdésekre kell válasz,meg hát alig ismerem őket…-megint könnyezni kezdtem a szerencsétlenségem miatt.

-Semmi baj!Addig nyugodtan jöjjön hozzám.-ajánlotta.Ez a pasas nagyon kedves.Mosolyogva bólintottam.Az út további részében nem beszéltem Charlie-val,pedig lett volna mit megköszönni neki.

/Robert Black szemszög/

Nem ez lehet igaz!Tényleg a ő lett volna?De ő nem…nem lehet itt!Charlie vitte el…de!Ez nem eleht igaz!Mit keresne itt?Szívem a torkomban dobogott,hogy újra láthattam és hallhattam a hangját.De ő nem…TERHES!Őt mint anyaként elképzelni,lehetetlen.Nem szabadott volna úgy ott hagyni szegényt!Tudhattam volna előre…Látnom,hogy tényleg ő e!Még ma elmegyek megnézni…

Tudom,hogy rövid…Csak azért,mert sietnem kellett vagy apum kinyír.xD remélem meg lesz az öt komment!!!!Láw:*babey vampire*

7.fejezet

Sok találgatás érkezett,hogy mi is lesz Heny-vel…vámpír,halott?Csak annyit mondok:egyiksem.A többit olvasás árán tudhatjátok meg.Na de ennyi duma bőven elég J jó olvasást!

/Henriett Call szemszög/

Csipogó hangra ébredtem.A fejem irtózatosan fájt,kitudja mitől.Egyszerűen minden kiesett,amit eddig tudtam az életről,magamról.Hogy hívnak?Hol vagyok?Mi történt?Annyi kérdés cikázott a fejemben,meg sem bírtam őket számolni.Ezer tű csípte a számat,teljesen kiszáradtam.Üvöltöttem volna,hogy adjanak egy kis vizet,mert nem bírom ki.Egy hang sem jött ki a torkomon,csak a ziháló levegővételem.Arcom égett,kezeimet nem tudtam megmozdítani.A jobb kezemet sikerült megmozdítani,de mintha le lett volna kötözve,egyszerűen nem emelkedett.Erőltettem,de egy anyag valami megakadályozott.Hideg kezek szorítását éreztem az arcomon,majd egy férfihang.

-Henriett?!Hallassz?-kérdezte egy ismerős hang.Megráztam a fejem,ami nemnek tűnt,de közbe igen akart lenni.-Ki tudod nyitni a szemed?-kérdezett újra.A sötétség mindent elborított,nem volt egy rés sem,amin ki tudtam volna kukucskálni a külvilágra.Szívem őrült tempóban kezdett verni a felismerésre,nem tudok mozogni sem látni.Végül –nagy erőlködés után-a szemeim kipattantak,s egy ideges,aggódó arccal találtam szembe magam.Annyi információ tódult az agyamba,hogy megfájdult,már ha ennél jobban fájhat.Igazam volt,tényleg le voltam kötözve.-Sajnálom…-suttogta Nick,amint észrevette mit tanulmányozok.Értetlenül pislogtam rá.-Csak a legjobbat akarom neked!-tette hozzá.Megráztam a fejem,hogy ez aztán nem a legjobb.Egy nővér sétált be,mappát tanulmányozva.Felnézett rám és kedvesen elmosolyodott.Egy fintort erőltettem arcomra,látszott rajta,nem sikerült az alakításom.Kitessékelte Nick-et,megfogott egy tűt és felém közelített.

-Ne!-sikítottam és kapálódzni kezdtem össze-vissza.-Segítség!!!-ordítottam torokszakadtából.A tű végül helyet talált magának,a lábamban.A nyugtató azonnal hatott,minden hangom elszállt,csak a kiszáradt torkom maradt.Sajnálkozó arcú doktor,magyarázott valamit,hogy át kell szállítani.Miért nem haltam meg?Akkor most nem kéne elviselnem ezeket a kínokat.Két órával később-miután vagy ezerszer megvizsgált az orvos-egyedül maradtam.Egy ágyhoz voltam kötve,még a vállamat sem tudtam megmozdítani.Kopott,kék falak vettek körbe,az ágyamat pedig csipogó gépek,amik a testemre voltak kötve.Bal csuklóm szorosan be volt kötve,egyáltalán nem éreztem.Az összes vér az arcomba tódult,örök pirosságot tükrözve a világ felé.Abbahagytam a tanulmányozást,inkább az ajtón lévő üvegen próbáltam átlátni.Nick valami papírokat írt alá.Remélem kivisz erről a borzalmas helyről.Fél óra elteltével sem történt semmi.Monoton ürességet éreztem a mellkasomban.Semmi érzelem.Éreztem,hogy elfelejtettem valami fontosat,ami most semmiképpen nem akar az eszembe jutni.Már az abc betűit is átnéztem,hátha azt felejtettem el,de az tökéletesen ment.Unaloműzöőként használtam a szorzótáblát,s az is úgy ment,mint a karikacsapás.Ismerősök nevét kezdtem számolgatni,de ötnél abba kellet hagynom,mert egy csapat ápoló lépett be.Az egyik éles tűvel a kezében,amit belenyomott a combomba.Az egész testem elernyedt,lebénított.Nem sokkal később el is szundítottam.

Most is fejfájásra ébredtem.Ezúttal egy keményebb ágyon,kopott,szürke falakkal,csak egy íróasztal díszelgett a rácsos ablak alatt.Valami szörnyű az egész hely!Felültem az ágyn,majd hamar visszacsapódtam.Bőrszíj tartott fogságában,pontosabban a karomat.Rá kellet jönnöm hol vagyok.Diliházban!!!Könnyeim patakozni kezdtek a szememből,lecsöppentek a fehér lepedőre,szép kis foltot hagyva.Sejtettem miért vagyok itt.Nick nem akármilyen papírokat írt alá.Hát,így jár aki 18 évesen meg akarja ölni magát.A pokol tüze helyett,még rosszabb helyre kerül.beolvasnék Istennek,hogy miért pont velem kell ezt csinálni.(?)Az ajtó kicsapódott és leszedték rólam a szíjat.Kérdeztek pár dolgot,amire csak vagy bólogattam,ráztam a fejem.Hallgatási fogadalmat tettem.Ha ők nem szóltak,hogy ide hoznak,én sem fogok beszélni.Sikerült igazodnom a nappalokhoz és az éjszakákhoz,mivel az ablakomon jól kiláttam az égre.Ruhám csak egy hipó szagú lepel volt,ami inkább hálóingre hasonlított,mindennap újat kaptunk belőle.Vagy kimosták…ilyen piti dolgokkal foglalkoztam.Párszor,éjszaka mások sikítására ébredtem,vagy éppen üvöltésére.Szerettem volna én is sikítani vagy ordítani,de fogadalmam kötött.Egy porcicával játszottam,mikor az ápoló lépett be mosolygó arccal.Óvatosan felnyalábolt a földről,a saját lábamra kényszerített.Kiléptünk a folyosóra,ahol végig ajtók álltak egymás mellett.Megjegyeztem a sajátomat,amin egy hatalmas 213-as állt.A csempe néha nyikorgott a talpam alatt,a sok horpadástól és töréstől.Mogorva arcot vágtam,pedig sírni lett volna kedvem.Egy póker játékban biztosan én nyernék evvel az arccal.Megállított egy fa ajtó előtt,kinyitotta és valami Dr.ízét mormogott az orra alatt.Beléptem Dr.izé szobájába,ott ült egy nagy asztal mögött,fotelben.Keretes szemüvege alól engem kémlelt,alaposan tanulmányozta az arcomat.

-Kérem,Henriett!Foglaljon helyet!-mutatott az asztal előtt álló székre.Sietve bólintottam,s leültem a kemény székbe.Kényelmesen elhelyezkedtem.-Jól érzi magát?-kérdezte.Megráztam a fejem.-Mi a problémája?-erre nem tudtam mit csinálni.-Nem szeret beszélni?-bólintottam.-Leírná?-tolt elém papírt meg ceruzát.Felkaptam a ceruzát és csúnya betűkkel körmölni kezdtem.

„Az életem szívás…Egyszer csak itt ébredek.Valamit elfelejtettem,nem tudom mit…”Az írás végeztével az orvos elvette a papírt és homlok ráncolva elolvasta.Lehajtottam a fejem,ajkaim önkéntelenül elnyíltak egymástól és sóhajtottam.-Fontos dolgot felejtett el?Úgy érzi nem tud élni nélküle?-köntörfalazott a doki.Elgondolkoztam.Elég fontosnak tartottam a dolgot,ezért igent bólintottam.-Mivel,vagy kivel kapcsolatos?Ezért lett öngyilkos?-kérdezett rá.Egy szőke férfi jutott eszembe,barna szemekkel.Az emléktől összerezzentem.Valami rémlett,de nem voltam benne biztos.Megint körmölni kezdtem.

„Szörnyű volt…fájdalmas!Megkérdezte kell e fuvar…aztán nem emlékszem.Azt hiszem innen indul az egész…”Elvette a papírt és elolvasta.-Bántotta magát?-kérdezte gondolkodás nélkül.Bólintottam.-Mit csinált?-erre elgondolkoztam.

„Megcsinálta…aztán kirakott az utcára,s megfenyegetett,ha elmondom valaki akkor megöl.”Az orvos helyeslően bólogatott.-Ki volt ő?-erre megráztam a fejem.Nem emlékeztem.Szomorúan hajtottam le a fejem,az arca ott lebegett előttem,de a neve egyszerűen kiesett.-Fáj valami?-megráztam a fejem.Valaki vagy valami,még nagyon fontos.Két dolog is…Annyira nem jut eszembe,jó lenne visszakapni a memóriámat.A doki még hozzám beszélt de máshol jártam.Aznap este,mikor megtörtént a „baleset”…A teszt és Rob!Felordítottam és az ajtóhoz futottam.Az kinyílt,de erős kezekbe ütköztem,ami az ápoló volt.Bőgtem a karjaiban,nem akartam elhinni.Belökött a szobámba,és én az ablakhoz mentem.A rácsokat veszítgettem,nem sok sikerrel.Valahogy el kell tűnnöm innen!Ez a nap kifárasztott,túl sok az infó….Ráborultam az ágyamra,mint egy halott.El kell tűnnöm!Párnámba fojtottam a sikolyomat,nehogy bejöjjenek egy adag nyugtatóval.Beültem a szobám jobb sarkába,figyeltem az ablakom üvegén lecsorgó esőcseppeket.Magamban számolgattam a másodperceket,hátha elalszok.A vas ajtó mögül halk beszélgetés jött,amire én azonnal felugrottam.

-Miss Call!Látogatója van.-jött be a Richard nevű ápoló.Bólintottam,majd bejött az ajtón legjobb barátom,Nick.Szörnyű bűntudat tükröződött a szemében,amint meglátott.Már több napja nem néztem tükörbe,szóval nem nagyon tudtam mire hasonlíthatok.Beletúrtam a hajamba,Nick leguggolt mellém.

-Annyira sajnálom…-suttogta.Gondosan kerültem a pillantását,nem akartam megsajnálni.-Beszéltem az orvosoddal…Velem sem fogsz beszélgetni?-kérdezte elgyötört hanggal.Megráztam a fejem.Felsóhajtott.-Csak a legjobbat akarom neked.-biztosított.Halk morgás tört elő a torkomból,azt hittem nekiugrok Nick-nek.-Mennem kell.Majd még jövök.Rendben?-bólintottam.Elhagyta a szobát,vele együtt a remény erejét.Kezem automatikusan a hasamra csúszott.Senki sem tudja,hogy gyereket várok.Ez a tény kicsit megnyugtatott,mert biztosan elvennék tőlem.De ha több hónapot maradok itt,akkor….észre fogják venni!A gondolatra könnyeim előbújtak,eláztatták az arcomat.Az ajtóhoz kúsztam,ahol éppen belökték a kaját,köztük a gyógyszereimet.A bogyókat kihajítottam az ablakon,az ételt óvatosan megrágcsáltam.Két kanállal később elment a kedvem az evéstől.Érdekes módon az ajtóm felnyikordult,mikor kezemmel magam felé húztam.Ezek szerint elfelejtették bezárni…Kellemes hideg csapott az arcomba.Póker arccal másztam ki a folyosóra,ahol egy lány ült.Ugyanolyan ruhája volt mint nekem,csak sokkal-sokkal rosszabb állapotban lévő arca.Nem engem nézett,hanem az ujjait,közben halkan énekelt.

-Jég dupla whisky-vel…-dúdolta,majd a basszus gitár hangját próbálta utánozni.Négykézláb elfutottam előle,mielőtt észrevesz.Sehol nem volt senki.Elértem egy termet,ahol szekrények voltak.A 213-ashoz mentem.Veszítgettem,csavargattam,nem nyílt ki.Utolsó próbálkozásként berúgtam a lábammal.A zár felsikított,kinyitottam a szekrény mini ajtaját.Mindössze csak ruha,papírok és hivatalos adatok voltak benne.Nekem nem is kellett több.Abban a pillanatban levettem a lepelt,s felkapkodtam magamra a ruháimat.Csúnya vérfolt égtelenkedett a felsőmön,ami arra a végzetes éjszakára emlékeztetett amikor öngyilkos próbáltam lenni.Az iratokat zsebre vágtam.A csempében visszatükröződött az arcom,ami mint egy zombi olyan volt.Ujjaimmal próbáltam kifésülni a hajamat,több kevesebb sikerrel.Leszarom,hogy nézek ki!Az órák,percek,másodpercek az elmúlt napok,hónapokban,években jelentésüket vesztették.Ezért felsikítottam,mikor megláttam a naptárt.Április 12.-ét mutatott.Vagyis….egy hónapja poshadok ezen a lepra telepen.Mocorgás jött az ajtó felől.Idegesen kapkodtam ide-oda a fejem,hátha van menekülés.Csak egy ablak állt tőlem fél méterre.Kitártam az ablakot,majd ugrottam.Szerencsére még időben észrevettem,hogy két emelet magason vagyok.Megkapaszkodtam a téglafalban,lábamat is ahhoz illesztettem.Alig választott el a föltől két méter,amikor elvesztettem az egyensúlyomat és leestem.Fejem nagyot koppant a fűben,viszont felnevettem.ez legyen a legkisebb gondom!Felugrottam a földről és a kovácsoltvas kapu kapu felé futottam.Átmásztam felette,most már rutinosan ugrottam le az utolsó pár méternél...

5 komiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!! Új blogom:www.igaziszelrem.blogspot.com

Új blog!!!!!

Sziasztok!tudom már van egy csomó blogom...de majdnem mindegyik a Twilight-tal foglalkozik.Ezért csináltam egy Vámpír Naplók változatot.Remélem megnézitek!!!*könyörgő szemek*
Csak annyit kell tenni,hogy rákattintasz erre:www.igaziszerelem.blogspot.com
Fent van az első fejezet ;) Kommentet hagyni KÖTELEZŐ!!!!!!
Szép napot:*babey vampire*

6.fejezet

                               6.fejezet
/Henriett Call szemszög/

David Teers-nek pont akkor volt jó napja.Már majdnem a Ciara háza előtt volta,amikor egy autó állt meg mellettem.Fekete szín,sötétített ablakok,kecses forma.Elaléltam az autó láttán,de tovább sétáltam mini bőröndömmel a kikopott,macskaköves járdán.Karomon végigfutott a borzongás,mire az ajtó kicsapódott.David állt előttem teljes életnagyságban,szemével jól megnézett.Kikerültem a hatalmas testű férfit,de ő finoman megragadta a karomat.Másik kezével az államat fogta,s lágyan megcirógatta ujjbegyével az felső ajkamat.Kibújtam az ölelésféléből,de ő makacsul ragaszkodott hozzám.A nyakamon lévő kötést vizsgálta,majd hamar túltette magát rajta,s újból az én szemeimbe nézett.

-Neked is szia,David.-törtem meg a kínosnak nem éppen mondható csendet.Elmosolyodott és a kocsija felé intett.

-Fuvart…?Úgy látom készülsz valahova.-mutatott a bőröndömre.Sietve bólintott,utána beszálltam az anyósülésre.Elégedetten dobta be magát ő is az autóba,majd rátaposott a gázpedálra.Dav elég tisztának tűnt,nem láttam semmi hátsószándékot még a tetteiben.Néha-néha felém pislantott,én mindig máshova néztem.Nem értettem,hogy most miért ilyen kedves velem,aztán megszólalt.-A Rob fiú elköltözött.-jegyezte meg.Bólintottam és a rádió után kezdtem nyúlni.Az övé előbb ért oda,ezért benyomta és rátette „mancsát” a kezemre.Óvatosan elhúztam a kezem és ráfektettem a combomra.Leparkolt.A sötétben alig láttam valamit,pedig igyekeztem kivenni valamit az ablakon keresztül.

-Hova hoztál?-kérdeztem gyerekes hangon.Elnevette magát és lezárta az ajtókat.Nagyot nyeltem és taszigálni kezdtem az ajtómat.-Dav!-sikítottam rá.

-Ssss!Itt hiába sikítasz bébi!-biztosított.Gondolhattam volna…Olyan hülye vagyok!Védekezően fontam körbe magamon a kezeimet,nehogy hozzám érjen.Hirtelen az ülésem kidőlt,a fejem nekicsapódott a műbőr ülésnek.Felnyögtem,s mire észbe kaptam David már teljesen rám mászott.

-Szállj le rólam!-taszigáltam izmos mellkasát,amiről a szemem láttára került le a póló.Befogta a számat és utána visítozhattam…

/Robert Black szemszöge/

El sem hiszem,hogy már két hete elmentünk otthonról.Henriett hiánya semmin sem könnyített,minden percben róla járt az eszem.Mit csinálhat?Jól éri magát?Biztos meg van egyedül…Ma van a szülinapja,de nem mertem neki SMS-t küldeni.Paramore együttes Decode c. számát hallgattam teljes hangerővel,ami egy cseppet megnyugtatott.Apa már vagy százszor felszólt,hogy halkítsam le a zenét,nagyban tojok rá mit akar.Átkellet gondolnom az akkor történteket.Egyszerűen képtelen voltam nem elfelejteni az arcát,amikor kijelenti,hogy gyűlöl.Arcomat a párnába fúrtam,de nem a könnyek miatt…elnyomtam egy kiáltást,amiért ilyen barom vagyok.Nélkülem az a lány nagyon elveszett,emlékeztem David Teers szavaira,amikor kihallgattam mit beszél a barátaival.”A csaj úgy is az enyém lesz…”-idéztem magamban szavait.Fogaimmal kettéharaptam a párnát,utána levágtam az ágyról.Most már biztos behálózta az a szemétláda,de nem tudok közbeavatkozni.Szégyellem magam,amiért az vagyok ami.Korcs…Ő egy tiszta lélek,nem érdemel egy ilyet mint én.Belerúgtam az ágyba.

-Rob,fiam!Ha befejezted a szobád rongálását,gyere le vacsorázni!-kiáltotta túl Jake a zenét.

-Pump it…-mondtam és leültem az asztalhoz.Anyu mosolyogva rakta elém a rántott húst.Elnyomtam egy fintort..amióta megkostóltam Henriett vérét,azóta inkább a vért kívánom.Lábammal a ritmust ütöttem,ami a Black Eyed Peas számára ment,mivel a fülemben fülhallgató díszelgett.Nessie elém rakta az ételt,de én eltoltam.

-Rob,drágám!Már két hete egy falatot sem ettél…-emlékeztetett anya.Megvontam vállam.A székem hangosan felnyikordult és én elhagytam a szobát.Jacob még mormogott valamit utánam,de rohadtul nem érdekel mit gondol rólam.Ledőltem hatalmas franciaágyamra,az életemen merengtem.Valamiért nagyon rossz előérzetem volt,de már késő.Az érzés elhatalmasodott rajtam,kezeim remegtek,mintha sokkolóval ráznák.Mindennél jobban akartam látni a lányt,akit szeretet.Félek,hogy ő nem úgy érez mint én,persze gyűlöl,így semmi esélyem.Feladtam az önmarcongolást,feltéptem az ablakot és szeretett városom felé vettem az irányt.Senki/semmi meg nem állíthat,amíg nem látom,hogy az élete teljes nélkülem.Őrületes sebességgel száguldottam át a forksi erdőn,ahol gyerekké futkároztam apuval.

                                       *******************************************

Elértem úti célomat,New York-ot.Megálltam az egyik hotel mellett,átvettem a ruháimat,mert elég piszkosak voltak.Miután végeztem az apróságokkal,a háza felé indultam.Senki nem találtam ott,csak egy üres,kihalt szobát.A nevelőszülők vígan ittak valami szeszes italt,a gyerek meg ezerrel nyomta a rock zenét.Hát persze…18 éves lett.Mesélte,hogy azonnal elhúz innen.De ilyen gyorsan?Beleszippantottam a levegőbe,de nem találtam az illatát.Elfelejtettem volna?Az egész várost körbemászkáltam őt keresve,míg nem egy kocsmánál felerősödött a szag.Láthatatlanul benyitottam és beültem az egyik boxba.Tényleg ott volt,a pultnál ült,lehajtott fejjel,szomorú szemekkel.Whisky kólát iszogatott,egy úr társaságában aki valami hajóútról mesélt neki.Heny néha elsóhajtott egy „aha,érdekes”,”oh,tényleg?” közbeszólást.Látszott rajta,hogy egyáltalán nem figyel a csávóra,csak hogy a poharában mindig legyen ital.A pasi lelépett és ő egyedül maradt.Lehúzta az italt,majd újra töltött.Rossz volt nézni az egészet.A ruhái kicsit szakadtak,arca –emberi szemmel nem lehetett látni-piszkos,ajkai lefelé konyúltak.Megint kért a csapostól egy újabb kört,most ízlelgette is a piát.Bizonytalanul beletúrt a hajába,sóhajtott és elnyúlt a pulton.Fejét az üveglapra hajtotta,úgy bámulta a zenegépet.Egy részeg férfi rácsapott a fenekére,ő mintha észre sem vette volna.Belemarkolt a pohárba és szétzúzta a kezével.A szilánkok felszántották a bőrét,friss vércseppek leszáguldottak a tenyerén.

-Heny!Ne már!-méltatlankodott a csapos.-A héten ez a negyedik.-rázta a fejét.Szóval nem most van itt először.Heny megvonta a vállát és kiszedte a szilánkokat.Lélegzet visszafojtva figyeltem a „műsort”.Bárcsak tudnék segíteni!Keze a hasára csúszott,majd kirohant a női mosdóba hányni.Hangos köhécselése megtörte a zenegép okozta zajt.Végül kisétált az ajtón,ledobott egy tízest a pultra,felvette a kabátját és elhagyta a kocsmát.Az ajtónál egy bőrönd díszelgett,amit magával húzott.Gondolkodás nélkül utána mentem,hátha bajba kerül.Amit láttam az megrémített.A csizmája szárába egy 38-as revolver volt dugva,amit mindenki tökéletesen láthatott.Leült a járdaszegélyre,s várta a taxit.A falak árnyékába bújva,néztem elkeseredett arcát.Előkapta a régi mobilját és bepötyögte a számot.

-Értem jönnél?-szólt bele rekedtes hangon.Jó volt újra hallani a hangját,de a csilingelés hiányzott belőle.-Szerinted?-kérdezett vissza egy férfi hangot.-Kösz,Nick.-hálálkodott és lecsapta a telót.Egyáltalán nem ismertem semmilyen Nick-et…ekkor egy fekete Mercedes állt meg a lány mellett.

-Elvihetlek?-húzta le az ablakot egy…vámpír.A szemüvege alól sütöttek aranybarna szemei,amiket a lányra meresztett.

-Mintha nem azért hívtalak volna…-sóhajtott Heny.Értetlenül figyeltem a jelenetet,amint Heny beszáll a kocsiba semmi kétely nélkül.Szomorúan fordultam haza.Bármi is történt vele ebben az életben,amíg távol voltam,nem segíthetek semmiben.

/Henriett Call szemszög/

-Hogy érzed magad?-kérdezte Nick.Nem válaszoltam semmit,pedig lett volna mit.Legszívesebben elsüllyedtem volna a bőrülésben,mert rossz emlékem támadt.Ő most a legjobb barátom,s ez megnyugtatott.A fejem irtózatosan fájt,hála whisky kólának.Nem panaszkodok,csak magamnak köszönhetem.Izzadt kezeimmel megtöröltem a homlokomat,az elhaladó házakat figyeltem.-Mikor akarod abbahagyni?-tért egy régen lezárt témára.

-Kuss.-vágtam oda.-Nincs szükségem a tanácsaidra.Igazán megérthetnél…-kezdtem.

-Befogod fejezni!Világos?Hoztam neked amit kértél…-terelte másra a témát.Az előbbi kérdésére bólintottam.Nick-et egy barban ismertem meg,azután hogy David kedvére eljátszhatott velem.Felvitt magához Nick,de a húgaként tekint rám,sosem bántana vagy rosszabb.

-Szeretlek.-öleltem át a hideg testet.Fél kézzel magához húzott,csókot lehelt a fejem búbjára,aztán elengedett.Könnyeim pattogni kezdte a szememben,letöröltem őket.

-Hova akarsz menni?.kérdezett rá.Ha tudná milyen tervet eszeltem ki,ő maga ölne meg.

-Majd meglátom…de egyelőre csak a kocsi kell.-zártam rövidre témát.Megálltunk a háza előtt,kiszálltam és bementem a jó meleg lakásba.Elégedetten dobtam magam a kanapéra,miközben Nick a csomagomat hozta be.Nagyon erős,s okos meg hát olyan régiesen beszél,mintha a nagypapám lenne.Ezért is szerettem,mert mindig tudott valamit a rossz időkben.Szokásához híven,kotorászni kezdett a hűtőben valami kaja után,de ezúttal szóltam neki,hogy nem vagyok éhes.Nincs senkije,pedig szívdöglesztő pasas.Párszor megjegyeztem,hogy kéne neki csaj,de ő azt mondta jó magányosan.Nekem is jobb lenne úgy,de akkor elvesznék,mint szürke szamár a ködben.Óvatosság kedvéért,leraktam pisztolyomat az asztalra,nehogy véletlenül elsüljön.Benyomtam a házi mozit,ami a magnóra volt kötve.Kesha,Tik tok száma ment,mire én ujjongani kezdtem.

-Tik tok…-dúdoltam a szöveget.Nick ezen jót nevetett,mert rohadt hamis hangom van.Mellette nem törődtem ilyen hülyeségekkel,csak önmagamat adtam,mint Rob mellett.Ő már nincs…jobb is így!Vele kezdődött minden,amiért most itt vagyok.Az emlékemet csak a zene tudta elnyomni,s a jókedv.A szám végeztével,fáradtan borultam be az ágyamba.-Holnap itt leszel!-kötöttem Nick lelkére.Bólintott és eltűnt az ajtóban.Nem akarok egyedül maradni ebben a világban,soha!Minden bizonnyal nem élném túl.Annyi minden történt velem,olyan kevés idő alatt.Talán nem minden történik véletlenül,lehet megérdemlem ezeket a szörnyű dolgokat.Ma van a szülinapom,de senki sem köszöntött fel.Mert nem szóltam senkinek,hogy kéne.A teszt dobozját szorongattam idegesen,nem akartam hogy pozitív legyen.Nem tudnám elviselni,hogyha attól a seggfejtől lenne gyerekem.Elmormogtam egy imát,ami persze pont hogy nem sült el jól.Ott volt…a megváltozhatatlan tény.Ez lett belőlem…Felordítottam és minden ami a kezem ügyébe került szétdobáltam.-A francba is!-bőgtem.-Miért kell ezt csinálni velem,bazd meg!-ordítottam az ég felé.-Fogadjunk élvezed a szenvedésemet.-sírtam erőtlenül.Kezemmel a szemeimet törölgettem.-Nincs mit tagadni…Rob nélkül csak EGY ember vagyok…-zokogtam.-Minek tagadni,hogy SZERETEM?-kiáltottam.Kint esett az eső…Milyen drámai!Átváltottam ordító,síró,hisztis módba.A fiókban kezdtem kotorászni egy éles tárgy után,amit meg is találtam.A hentes késsel a kezemben távoztam a házból,ki az esőbe.Ahogy kiléptem a ruhám egyből átázott.A szomszéd házból üvöltött a zene,aminek nagyon örültem.Leültem egy fa tövébe és a kést szorongattam.Viszlát világ,viszlát Nick,viszlát szerelem,ami reménytelen!Minden fájdalom eltűnik,s csak a nagy semmi marad.Ennyi lenne az életem?!Ennyi.Megéltem a fénykoromat,innentől nincs dolgom ezen a kibaszott bolygón.Egy szántással elvégeztem a dolgomat,átadtam magam a fájdalomnak.Csak bámultam,ahogy a vér belefojlyk a mellettem lévő tócsába,s megszínezi a poshadt vizet.Senki sem tökéletes,ahogy én sem.Nekem elég gondom volt,aminek most végleg vége.Szemhélyaim lecsúkódtak,csak a gyengülő szívdobogásomat hallgattam.

Tiszta depi  ez a rész!Remélem várjátok a következőt!5 komit kérek…

You are PERFECT!!!!! 

5.fejezet

Ez igazából egy kiegészítő fejezet lesz,de nagyon fontos a történet szempontjából.Mivel én szoktam húzni az időt ezért csak annyit:Jó olvasást,s sok-sok-sok jó komit!!!

                                 5.fejezet

 /Robert Black szemszöge/

Csak bámultam magam elé,miközben apám leszaggatott a szeretett lányról. Sírni tudtam volna  vérének édes ízétől,amit a számban tudhattam. Az alkohol teljesen a fejembe szállt,egyik végtagomat se éreztem. Csak őt akartam,mindenestül. Jake felkapott és átdobott az oltáron,majd hatalmas csattanással földet értem. Semmim nem fájt,a vér felerősített,még a hangokat sem hallottam. Az anyám éppen a padlóról nyalábolta fel a szeretett emberi lényt,apám valami kötés szerűt tekert Henriett nyakára. Átgondoltam mi történt a nap folyamán…

„Heny-t figyeltem ahogy alszik,majd felkel és nyújtózkodik. Álmosan törölgette szemeit,belebújt a mamuszába és eltűnt a folyosón. Hallottam ahogy engedi a vizet,leveszi a ruháit. Ilyenkor mindig érzem a kísértést,hogy néznem kéne,de nem tettem. Végzett a fürdőben,egy szál törölközőben,csurom vizesen lépett be a szobájába,amit ő az elémúlt napokban „bázisként” emlegetett. Erős vágyat éreztem,de leküzdöttem magamban a vágyat. Elfordítottam a fejem,ahogy minden reggel ilyenkor. A ruhái visszakerültek formás testére,ekkor visszafordítottam a fejem. A hajával szenvedett,nem túl sok sikerrel. Végül feladta és hisztisen vágta földöz a fésűjét. Ezen jót kuncogtam,mire az ablak felé fordított a fejét. Volt néhány ilyen alkalom,amikor gyanút fogott…”Hirtelen a képsor megszakadt és Jake karjai húzódtak a lábamon,a földön húzott. Elernyedt testemet,mintha valami tetem lenne,úgy vonszolta maga után. Már megszoktam,hogy semmibe vesz…Újból észbe kaptam,akkor már a szobámban feküdtem. A fejemben irtózatos fájdalom uralkodott,ami a tegnapi „bulit” idézte elő. Megmozdultam,de erőtlenül zuhantam vissza a párnák közé. Felhorkantam és feltornáztam magam az ágyról. Semmire való próbálkozásnak bizonyult,mert a földre zuhantam. A vér ízé még mindig a számban pihent,a Hold átsütött a függönyön át. Rájöttem,hogy még éjszaka van. Beugrott minden gondolat,tett. Felfordult a gyomrom saját magamtól,amiért ezt tettem. Soha nem fog nekem megbocsátani,az már biztos. A vére egyben megerősített,s gyengített. Komolyan egy szörnyeteg vagyok,ahogy Edward mondta. Ő előre tudta,hogy egyszer pont egy ilyen esetbe fogok keveredni. Azt sem tudom miért kellett bennem a kocsmába…Ja,emlékszem! Összevesztem anyuval és muszáj volt valahogy leöblíteni a fájdalmat. Csak az nem értem,hogy Henriett mit keresett ott a templomnál. Ha nincs ott,ez nem történik meg! Persze,Rob! Hibáztasd csak Henyt,mert te olyan tökéletes vagy.- dorgáltam magam.

/Henriett szemszög/

Egy idegen szobában ébredtem,fájó fejjel. Kelletlenül,de sikerült elfordítanom szememet a plafonról,hogy rá tudjak nézni az ablakra. Fekete éj…- sóhajtottam. Biztos,csak álmodtam mindent. De a fájdalom nagyon igazinak tűnt… Nyakamhoz kaptam,ami erősen be volt kötve. Egy ujjal érintettem meg,mégis iszonyúan fájt. Mindenre emlékeztem,csak arra nem ,hogy kerültem ide. A szoba fala fehér volt,a kanapé –amin feküdtem- barna,a többi bútor is ilyesmi árnyalatokban. Biztos,hogy nem otthon vagyok,mert megláttam egy méregdrága festményt a falon. Felültem a kényelmes kanapén,mintha ezer csontom tört volna el. Fekete koktélruhám még mindig a testemen pihent,a combrészénél fel volt szakadva,ami a combom tövéig tartott. Lábaimon véraláfutások millió csillogtak-villogtak a földfényben,a vállamat meg sem bírtam mozdítani a bele nyilaló fájdalomtól. Bőgnöm kellett a tegnap megtörténtek miatt. Vállaim rázkódtak a könnyektől,melyek marták az arcomat,lábam remegett a félelemtől,vajon hol vagyok. Csilingelő hang törte meg zokogásomat,hirtelen mozdulattal a kanapé mögé bújtam. Az ajtó kinyílt és egy szőke hajú lány lépett be,mogorva arc kíséretében.

-Rosalie Hale.-suttogta alig hallhatóan. Semmit nem mondott nekem ez a két szó,mindössze a nevét tudtam meg.-Rob sajnálja…többet nem megy a közeledbe…-akarta mesélni,de közbevágtam.

-Beszélni akarok vele.-jelentettem ki határozottan,sírástól remegő hanggal. Rosalie hátradobta a haját,mint aki jól végezte dolgát és ott hagyott a nyitott szobában. Szemeim újra megteltek könnyel,de visszafogtam magam és követtem a szőke gyönyörűséget. Lábaim majdnem összecsuklottak súlyom alatt,a kilincsben nyertem támaszomat. Mozgolódás hallottam a földszintről –mivel láttam,hogy van lépcső. Sóhajtottam és futni kezdtem a lépcsőn lefelé. Hangos puffanasással bevertem a lábamat,el kellett fojtanom egy „baszki” vagy egy „kurva életbe” szöveget. Senki sem volt lent,csak Rob. Tartottam a két méter távolságot és beszélni kezdtem.-Miért tetted ezt velem?-mutattam sebzett testemre. Fájdalmasan felém fordította a fejét,de azonnal el is kapta,mikor találkozott az arcommal. Idegesen kezdtem tapogatni magam,mindent rendben találtam. Már nem volt gyilkosan csillogó szeme,csak egy bűntudattal teli kisfiút láttam benne. Nem tudott meghatni a viselkedése,természetes a gyűlöli magát.

-Soha nem fogsz látni…ígérem!-suttogta maga elé szívére tett kézzel. Valamiért újból könnyezni kezdtem,amiket azon nyomban letöröltem.-Előtte…Carlisle szeretne veled beszélni.-itt rám nézett.-Nem tudtam,hogy te vagy AZ a Henriett Call.-mosolyodott el.

-Csak úgy mellékesen…-fogtam meg a vállát,mikor el akart húzni mellőlem.-Soha nem akarlak látni,gyűlöllek!-vágtam a képébe,ami már így is eléggé borzalmas volt. Nem foglalkoztam a lelkiismeretemmel,elnyomtam magamban a hangját. Rob a következő pillanatban már ott sem volt. Tudtam,most láttam utoljára. A Carlisle néven kezdtem gondolkozni…biztos voltam benne,hogy ezt a nevet írtam be még régebben a telefonomba,amikor a levél érkezett. Engedély nélkül leültem a nappaliban fekvő kanapéra és a ruhámat kezdtem igazgatni. „Most láttam utoljára…”-visszhangzott a szó a fejemben. Az emeletről egy szőke hajú,természetellenesen fehér színű bőre megcsillant a holdfényben. Felugrottam az ülőhelyemről,mire lábaim felmondták a szolgálatot,de egy hideg kéz elkapott.

-Szia! Carlisle Cullen vagyok. Aki a levelet küldte…negyed éve.-mosolygott kedvesen. Hiába volt minden próbálkozás,semmi sem nyugtatott meg. Bólintott és vártam a magyarázatot. A torkom száraz volt,egy hangot sem bírtam kinyögni ennek a kimondhatatlan nevű pasasnak.-Az édesanyád az én barátom…

-Elég!-vágtam közbe. Hangom utasítóan csengett.- Nem akarok róla tudni. Meghalt és…

-Az volt az utolsó kívánsága,hogy ne Forks-ban nevelkedj fel.-egészítette ki mondatomat. Értetlenül pislogtam rá.

-Önző. Nem akarta,hogy a családom körében nőjek fel?! Maga szerint ez milyen dolog?-csapkodtam idegesen a kezeimmel.-Őrültek háza…ez itt.-mutattam körbe.-Rob a véremet szívja,egy idegen szobában ébredek,egy szőke nő azt hiszi ő a világ közepe,Carlise nevű férfi meg az anyámról dumál.-soroltam viselkedésem okát.-Ezen kívül,most tudtam meg,hogy soha többet nem fogom látni a legjobb barátomat,s van egy hatalmas seb a nyakamon.-zokogtam.-Csak hagyjanak elmenni.-tettem hozzá. Egyetértően bólintott.

-Tudod hol találsz,ha kellenénk…-azzal egy nevet és a város nevét nyomta a kezembe. „Dr.Carlisle Cullen. Forks” Kiszáguldottam a nappaliból,köszönés nélkül bevágtam az ajtót,s egy útnak hitt ösvényen vágtam ki az őrültek házából. Az úton nem tudtam gondolkozni,végig a cipőm eltűnésén járt az eszem,amiért most mezítláb sétálgatok egy isten tudja hol helyen. Végre megtaláltam egy taxi megállót,majd beszálltam az egyikbe. Kitett a ház előtt,beszaladtam a pénzért és kifizettem. A ház tök üres volt,ezért nyugodtan sírhattam. Ez lettem én…egy csődtömeg,akinek nincs jövője és mindjárt itt a 18. születés napja. Akkor biztosan kirúgnak itthonról és mehetek világgá. Nem fogom megvárni,míg ez bekövetkezik. A lépcsőn felmenet,leráncigáltam magamról a ruhát és a szobába érve a gardróbhoz álltam. Felvettem egy sötétkék pólót,fekete csőnadrágot és DC sportcipőt. A nyakamon való kötést nem bolygattam,inkább hagytam mielőtt meglátnám mi is van alatta. Összes cuccomat egyetlen bőröndbe sóztam,amik ruhából és a telefonomból állt. A tükör előtt állva a hajamat hoztam rendbe,elkenődött sminkemből próbáltam használható arcot csinálni. Mikor úgy éreztem minden kész,elhagytam a legkedvesebb helyet számomra. Vissza se néztem,amint kiléptem az ajtón,az éjszakába. Ahhoz az emberhez mentem,aki Rob után következett a „listámon”,de most az első foglalta el. Ciara Hits volt régebben a legjobb barátnőm. Ekkor még nem tudtam,hogy…

4.fejezet

Sziasztok!Most kivételesen Henriett szemszögéből írom a fejezetet.Remélem azért elnyeri a tetszéseteket.       


                                  4.fejezet
/Henriett Call szemszög/

3 hónappal később...
Azt elmúlt hónapok gyorsan elteltek.Végig hülyéskedtünk Rob-bal az egész sulit.Mindenkinek könnyebb volt így,hogy nem gondoltam a gondjaimra.Néha úgy éreztem megfulladok a gondjaimtól,de ott volt az örökké mosolygó barátom,akit ma már a legjobbnak mondhatom.Még a nevelő szüleim büntetése sem tudta elvenni a kedvemet,mert tényleg a nap minden percében boldog voltam.Igaz,az első pár hétben még csak egy puszit sem tudtam adni neki,mert túlságosan feszült voltam.Sokat beszélgettünk,hogy melyikünknek milyen problémái vannak.Én kb. mindent elmondtam neki az idekerülésemről,de a levélről egyáltalán nem beszéltem,ezért bűntudatom is van.Ő is beszélt a családjáról,de nagyon felszínes dolgokat mondott,amik egyáltalán nem nyugtattak meg.A bátyjával és annak barátnőjével él,néha beugranak látogatóba a rokonaik.A szülei valahol Alaszkában dolgoznak,de nem mondta miért hagyták a bátyjával.Kicsit felzaklatott a zárkózottsága,de hamar túltettem magam rajta.A suliban már majdnem mindenki nevét tudtam,igazából csak a lényegesebb személyek nevét,pl:akivel matekra járok,vagyis Dan.Sok ember "szeret" állítólag,de ez amolyan:legyünk jóba mert így helyes barátság.Nem firtatom,megelégszek Robert Black barátságával.Neki sincsenek különösebben kedves haverjai,csak akikkel régebben eljárt bulizni.
A szobámban ültünk barátommal,valami földrajz házit próbáltunk megcsinálni.Legtöbb időt itt töltöttük vagy a kedvenc kávézónkba.Bambán bámultam a házi feladatot,mintha kínaiul lenne írva.Sóhajtottam,mire Rob megbökte a homlokomat.
-Hallottad,amit mondtam?-kérdezte sértődötten.Felnéztem rá és megráztam a fejem.Tök mással voltam elfoglalva,de már én sem tudom mivel.-Ma...el kell halasztanunk...a találkozót.-itt a bulira gondolt,ahol csak beszélgetni szoktunk.
-Hogy,hogy?-döbbentem meg.-De már vagy két hete el akarunk oda jutni!-emlékeztettem.Szomorkásan rázta a fejét.Nem értettem ezt a reakciót,mert nagyon sokat kellett járkálnunk,hogy kaphassunk egy meghívót erre a partira.
-Van egy gond otthon...sajnálom!-sütötte le szemeit.-De te nyugodtan elmehetsz!-vágta rá azonnal határozottan.Elfintorodtam és majszolni kezdtem a krémest.Imádom az édességeket,ezt Rob is jól tudja,ezért hozott nekem sütit.Kézzel etettem,egyáltalán nem zavart,hogy néz közben.-Csupa maszat a képed...-nevetett és letörölte kezével az arcomon maradt krémet.Ami zavarba hozott,hogy lenyelte ujjairól.Arcom elvörösödött,úgy csinált mintha nem venné észre.
-Nem hiszem,hogy elmegyek...-hoztam szóba az előbbi témát.-Majd máskor.-mosolyogtam.A mobilja rezegni kezdett a zsebében.Megnézte a kijelzőt,majd kinyomta.-Menned kell...-sóhajtottam.Apró puszit lehelt a homlokomra és leszáguldott a lépcsőn.Ezekkel a kis mozdulatokkal,gesztussal,annyi remegést váltott belőlem.De ő csak a barátom,se több se kevesebb.Hisztisen csaptam össze a földrajz könyvet.Kint már a Hold igyekezte leverni a napot az égről,ami két perc múlva be is következett.A félig nyitott ablakom már bekúszott a hideg,engem megborzongatva.Sidney,Jason és Charlie elmentek meglátogatni Jason anyját,ezért két napig egyedül lehetek a házban.Összeszorított fogakkal álltam a ruhásszekrényem előtt.Kikaptam egy fekete koktélruhát,hozzáillő csipkeharisnyával.Óvatosan magamra akadtam a ruhadarabokat,majd egy cipő után keresgéltem.Nem tartottam magassarkút,ami illet volna ehhez a bájos ruhához,amit Rob-tól kaptam erre az alkalomra.Átfutottam Sidney-ék szobájába,ott pokolászni kezdtem,mire megtaláltam egy kevésbé feltűnő,5 centis sarokkal rendelkező szandált.Elégedetten állapítottam meg,hogy a cipő még hordható állapotba van,ezért gyorsan fel is húztam őket.Szépen illet sovány,hosszú lábaimra.A tükör előtt megcsináltam a hajam,laza kontya kötöttem és tettem bele egy kék csatot.A sminkkel nem különösebben foglalkoztam,csak egy kis szájfényt erőltettem magamra.Laza léptekkel sétáltam le a lépcsőn,arcomon az erőlködés minden jelével,nehogy elessek.Amikor az utolsó lépcsőfokra értem,sóhajtottam,amit azonnal megbántam,mert hasra estem.Rob ezen biztos jót röhögött volna,áldom a sorsot hogy nem látta szerencsétlenségemet.Megfogtam a fekete bőrdzsekimet és kitántorogtam az ajtón.A hideget meg sem érezve fogtam a jegyet és a parti felé vettem az irányt.Lábaimat próbáltam kecsesen mozgatni,mint a filmben lévő színésznők,de ez annyira mint egy malacnak csirke hangot kiadni.Utána feladtam a próbálkozást,körbenéztem az utcán hátha lát valaki,lekaptam a cipőt a lábamról és futni kezdtem a szálloda felé.Mikor odaértem,már hallatszott a lágy zene.Igazából.csak azért akartam ide eljönni,mert itt lesz a világ legnagyobb gyémántja és nekem mindenképpen látnom kell.Felkaptam a szandált,"kecsesen" betáncikáltam a hatalmas előtérbe,ahol a jegyeket kérték,én pedig készségesen az őr kezébe nyomtam.Gyönyörű,kristálycsillár lógott a mennyezeten,bézs színű kanapék és fotelek díszelegtek a fal mellett,varázslatos képet lógtak felettük.Megbabonázva lépkedtem a mintás,perzsa szőnyegen,míg el nem értem az egyik asztalt,ahol finomabbnál finomabb koktélok sorakoztak.Az egyiket megragadtam és szívószálat dobtam bele,aztán lassan sétálgatni kezdtem a bámészkodók között.Ha itt lenne Rob,biztos tudna mondani valamit erről a helyről,hisz ő olyan okos.Tanácstalanul bolyongtam,amíg meg nem találtam egy nagyobb embertömeget.A hatalmas,csillogó-villogó,színtelen gyémántot csodálták.Nagyobb volt,mint a régi számítógépen monitora,körülötte ezernyi piros csík,ami a biztonsági berendezést jelezte.Észre sem vettem,hogy már vagy 10 perce bámulom a gyönyörűséget,mire valaki megkocogtatta a vállamat.
-Szép.Igaz?-kérdezte a mély férfihang.Kelletlenül fordítottam el fejemet a gyémántról.David állt előttem,akivel együtt járok földrajzra.
-Gyönyörű.-helyeseltem.-Te mit keresel itt?-kérdeztem végigmértem.Elegáns,fekete öltönyt viselt,haját most elsimította és mélyen a szemembe nézett.Ő is végigmért és elmosolyodott.
-Ritkán látlak estélyiben...Hol hagytad a testőrödet?-csipkelődött.Értetlenül ráztam a fejem.
-Rob?-suttogtam.Ajkába harapott és újra az alakomat méregette.
-Mindig vele vagy...csodálom,hogy most nem jött veled.-kuncogott és kihúzott a kíváncsi tömegből.
-Sajnálom.De most mennem kell.Eddig éreztem jól magam.-szabadultam ki erős karjaiból.Éppen a dzsekimet akartam felvenni,de utánam kapott és behúzott az egyik kihalt folyosóra.Teljes erőből a falhoz nyomott,becsukta maga után az ajtót.Amennyire béna vagyok magassarkúban,a földre estem,az 5 centis sarok meg kitört.Zihálva járta át testemet a félelem,hátra felé kezdtem csúszni a földön.
-Bocsáss meg.Ma láttam a haverod.Teljesen kifeküdt az  egyik kocsmában...biztos jobb időtöltés iszogatni,nem pedig egy ilyen hölgy társáságát élvezni ezen a csodás partin.-nyalta meg szája szélét.Rob...ivott?A félelem elszállt,helyette az aggódás.
-Meg kell keresnem!-pattantam fel a földről,mire David a falhoz szorított.-Eressz!-sziszegtem.
-Mi van meg benne,ami bennem nincs...?-kérdezte,de mintha nem is tőlem hanem magától.A gyomrom remegni kezdett a felismeréstől,kezeimet a mellkasára szorítottam,úgy próbáltam eltolni magamtól.Pont akkor nyitott be egy őr,amikor David meg akart csókolni.Az őr ránk kiáltott,hogy nekünk nem szabadna itt lennünk,jóformán kirúgott minket a partiról.Még időben tudtam szabadulni elrablómtól és sétálni kezdtem a téren.Fel alá,aztán megláttam a Szent Vince templomot.Leültem a lépcsőjére,s hallgattam New York zajait.Kocsik,dübörgő zene,nevető fiatalok,és még sorolhatnám.Sidney cipőjét lerúgtam a lábamról és elhajítottam messzire,ahol hatalmas pufanással földet ért.De vajon mit akart tőlem David?Mit csinált volna,ha nem jön az őr?Bele sem mertem gondolni,inkább későbbre hagytam ezt a témát.Egy emo lány ment előttem és rám morgott.Felkaptam a fejem,egy lány volt a suliból.Ő is felismert,aztán elfutott,amikor hátranézett.Követtem pillantását,ami egy részeg férficsapat volt.Már nagyon közel jártak,ahogy elnéztem ki is szúrtak minket.Az egyik megtorpant és összesúgott valamit a többieknek.A Katy nevű lány a suliból,elfutott a főútra,itt hagyva engem a félelemmel.Felugrottam a lépcsőről,ki akartam a nyitni a templom ajtaját,de az persze pechemre nem nyílt.Megkerültem a templomot,át a hamvas pázsiton.Négyen voltak,hárman Katy után eredtek,egy pedig utánam.Már-már hisztérikusan lökdöstem a hátsóajtót,ami egyszer csak kidőlt,én meg beestem rajta.Egy szálka beleállt a tenyerem,nem cicóztam gyorsan kihúztam,s meghallottam a közeledő gyors lépteket.Mezítláb futkostam az oltárnál,megkerültem és elbújtam az egyik gyónófülke mögé.Ziháló lélegzetemet próbáltam elfojtani,de nem nagyon sikerült.Szívem a torkomban dobogott,eszeveszett gyorsan.A férfi léptei felnyikorogtak,mikor a kidőlt ajtón lépkedett.Sikítani akartam,majd gyorsan befogtam a számat. Szinte éreztem az alkoholt a számban,amit a férfi árasztott magából.Telefonom után kezdtem tapogatózni,aztán rájöttem:OTTHON HAGYTAM!!!!A pánik elemi erővel tört rám,felkúszott a gerincemet majd elérte az agyamat,ahol tudatosult bennem,hogy lehet meghalok vagy még rosszabb.
-Tudom,hogy itt vagy...Henriett.-suttogta gúnyosan a jól ismert hang.Nem hittem a fülemnek,ezért óvatosan kidugtam a fejemet a fülke mögül.Háttal állt nekem,de még így feltudtam ismerni.Felnyögtem,mire megpördült tengelye körül és meglátta az arcomat.Most már sikítottam és hátraestem,majd a földre pottyantam.Kúszni kezdtem,hogy teljesen a fülkék mögött legyek,de túl gyorsan ért oda hozzám.El sem tudtam képzelni,hogy tudott ilyen gyorsan leküzdeni,csak úgy 100 métert.Két lépésnyire állt tőlem,kajánul vigyorgott.Nem csak piás volt,a szeme alatti karikák drogról árulkodtak.A torkomnál fogva ráncigált fel a padlóról,s a falhoz vágott,mint egy rongybabát.Felnyögtem a fal és az én testem találkozására,fejemet erősen bevertem.Már épp csúsztam volna vissza a földre,amikor erősen megragadta a vállamat.Azt hittem szétzúzza a kezei közt,de szerencsére nem így lett.-Sajnálom...de nem tudok uralkodni magamon.-suttogta a hajamba.Minden szót gúnyosan ejtette ki,egyre szorosabban ölelt magához,mélyen beszívta hajam illatát.Egy hirtelen mozdulattal kirántotta hajamból a kontyot tartó csatot,mit sem törődve hogy ez mennyire fájt.Újabban felnyögtem,mire ő jót nevetett.Eltolt magától,hüvelykujjával az alsó ajkamat simogatta,a szemében gyilkos fény csillogott.
-Rob...kérlek!-suttogtam sírástól remegő hangon.Könnyeim lekúsztak az arcomon,rácsöppentek a kezére.Gondosan kerülte a tekintetemet,sosem nézett rám.Felzokogtam,mikor kezét a derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához.Könnyeimtől nem láttam semmit,de még így is ki tudtam venni a gyilkos szempárt.Éreztem,hogy azt fontolgatja most mit is kezdjen velem.Kezemet az arcához szorítottam és erősen próbáltam eltolni magamtól.Megrángatott,mint egy hisztis gyereket,aki az anyjával szegül szembe.Szorosan körbefonta a testemet,teljességgel lehetetlenné téve a szabadulásomat.Olyan erős volt...Arcomat csókolgatta,gondosan kerülve a számat,mintha az egy megközelíthetetlen hely lenne.Tüzes ajkai bizsergést váltottak ki belőlem,de elnyomtam magamban az érzést tudva,hogy ezek nem igazi csókok.
-Sikítsd a nevem!-utasított.A torkomon egy hang sem jött ki.Megráztam a fejem,hogy bizony ebből nem eszik.-Gyerünk!-ordította és nekivágott a falnak.
-Rob!-kiáltottam fájdalmasan.Elégedetten húzta ki magát,majd újra magához rántott.Testünk egymásnak simult,fejét a nyakamba temette,amit mohón csókolgatott.Minden egyes pillanat fájt,amit így kellett töltenem vele.Folyamatosan zokogtam,míg ő a nyakammal volt elfoglalva.A templomban csak az én ziháló légzésem,meg a néha-néha előtörő zokogásom visszhangzott.Durván belemarkolt a fenekembe,amit egy sikollyal nyugtáztam.Ördögien felkacagott.-Részeg vagy!-vádoltam,mire még jobban nevetett.
-Csak előtört belőlem a...szörnyeteg.Hidd el,Heny...rosszabb vagyok,mint az ördög!-suttogta sátáni hangon.Ő nem az a Rob,akit szeretek,hanem ő csak rossz kiadásban.
-Miért csinálod ezt?-kérdeztem.Abbahagyta testem pesztrálását,s a szemembe nézett.Annyi minden nem volt meg benne,mint amit még délután láttam.
-Kívánlak.-felelte nemes egyszerűséggel.-Mindenedet.-tette hozzá suttogva.Újból felzokogtam,szabadulni akartam gyilkos karjaiból,ami hatalmas fájdalommal járt,mert megpofozott nem akárhogy.-Maradj már nyugton!-dörrent rám.
-Vedd le rólam a kezed!-utasítottam határozottan.Kinevetett.Most ajkai megállapodtak nyakam ütőérénél,hűvös leheletét éreztem a bőrömön,majd a pengeéles fogait.Óvatosan felszántotta szemfogával a nyakamat,hosszú vér csíkot húzva maga után.Ijedten kapálóztam a karjai között,amire egy újabb rázás volt a válasz.Nem tudtam elképzeli,hogy lehet valakinek ilyen éles foga,hogy felsérti az emberi bőrt.
-Csak egy cseppet...-kérlelt könyörgő szemekkel,s ajkait a vérző nyakamra tapasztotta.Felnyögtem,mikor éhesen szívni kezdtem a véremet,nagyokat kortyolva éreztem mindjárt elvesztem az eszméletemet.Kezemmel a mellkasát paskoltam erőtlenül,jobb kezével durván összefogta hatalmas tenyerébe mindkét kezem,ballal pedig a tarkómat fogta.Szívverésem lassult,a levegővételeimből már csak szuszogás maradt.Hirtelen kicsapódott a templom hatalmas ajtaja és jó páran futottak hozzánk.
-Rob,ne!-ordította egy nő.Aztán minden elsötétült a szemem előtt.


Akár hiszitek,akár nem én elsírtam magam írás közben!Kérek öt komit,ami biztos felvidít majd engem!:(