3.fejezet

                                   3.fejezet
/Henriett Call szemszöge/

Szempilláim kinyílni készültek a szoba fényére.Amit magam előtt láttam az lehet,hogy csak álom...Rob volt az,méghozzá elég közel az arcomhoz.Pislognom kellett,mire eltűnt a szemem elől.Az ablakom meglepő módon nyitva volt,behallatszott a kintiek zaja.Csontjaim ropogtak,miközben nyújtózkodtam.Az óra hajnali hármat mutatott.Oldalra gurultam,mire a földön landoltam.Jajgatva nyugtáztam ügyetlenségemet,mire mintha valaki nevetett volna.Felkaptam a fejem és körbenéztem a szobában.Sehol egy árva lélek.Ez valamennyire megnyugtatott,de amit az előbb láttam kevésbé.Olyan bolond vagyok...Mit keresett volna itt Rob?Azt sem tudja hol lakom.Feltápászkodtam a földről,egy határozott mozdulattal bevágtam az ablakot,ami majdnem kiesett a keretéből.A húzat belecsapott az arcomba,átjárt a hideg érzés,majd a takaró után kaptam.Lent a nappaliban még szólt a tv,de Jason szerintem elaludt előtte.Összeszedtem a fürdéshez szükséges cuccaimat és elhagytam a bázisomat.A folyosón minden nagyon kihalt volt,még a légy zümmögése sem törte meg a csendet.Ez olyan horrorfilmekbe illő csend volt,engem meg kirázott a hideg a gondolatra.Elhessegettem a rossz dolgokat és beugrottam a zuhany alá.Több mint egy órát áztattam a testemet,mire arra ébredtem,hogy valami megkoppan az ablakon.Kimásztam a zuhany alól és elzártam a vizet,az ablakot vizsgálgattam.Semmi és senki nem volt ott.Lehet,hogy csak képzelődtem.Megvontam a vállam és visszavonultam a megnyugtató helyiségbe.Törülközőben dobtam le magam az ágyra,majd magamra húztam a takarót.Az első napomon merengtem,amit az MSA-ben töltöttem.Kellemesen szar volt.Egy barátom lett,az is kicsit fura.Ami még furább,hogy vele "álmodtam".Lehet,hogy nem csak álom volt...Ez most már tényleg hülyeség!!!Fejezd be Henriett Call!!!-dorgáltam magam.Mi a fenét képzelek?!Ez a suli hatással van az agyi működésemre.Vizes hajamat kezdtem rágcsálni,közben Robert Black személyiségén kezdtem gondolkodni.Vajon milyen lehet igazából???Gonosz,kedves,nyálas,romantikus,bunkó,sznob?Ezt csak úgy tudhatom meg,ha ma is elmegyek a suliba,amihez semmi kedvem.Energikusan pattantam ki az ágyból és kutatni kezdtem a cuccaim közt.Sosem voltam egy nőies lány,most sem leszek az.Csőszárú farmer akadt a kezem ügyébe,egy vérpiros,kihívő ujjatlan felső.Felkapkodtam magamra a ruhadarabokat,a tükör előtt méregettem alakomat.Ezt is rég csináltam...Vajon Rob miatt teszem ezeket a hülyeségeket?Bámultam a fenekemet,ami enyhén szólva szar,a melleimet,amik kevésbé szépek...Sóhajtottam.Egy csúnya lány vagyok,honnan veszem,hogy bármelyik fiúnak bejönnék?Álomvilágban élek,mindig is ott.Ahol tündérek mászkálni,a zene eléri a kobold kis füleiket,vidáman nevetnek aztán engem is megragadnak,majd táncolni kezdünk a füves réten.Megfogadtam,hogy mostantól a valóvilágban élek.Nézzünk szembe a tényekkel...Csúnya vagyok,visszataszító és még a humorom sem jó.A szüleim valahol a föld alatt korhadnak már 17 éve,a nevelő szüleim seggfejek,az "öcsém" utál,a barátaim se nagyon lógnak velem.Magányos farkasként éltem le egész eddigi életemet.Ez mind a gyerekkorommal kezdődött,melyben teljesen elveszítettem az önbecsülésemet.Aztán a suliban,ahol voltak barátaim,de aztán a népszerűségüket féltve,elhagytak.Kemény álarc mögé bújva élem a életem,s így mindenkinek jobb.Gimi sem kecsegtet változásokkal,vagy mégis?A remény hal meg utoljára...mi van,ha már nekem meghalt végleg?Úr Isten!Itt lelkizek fél hatkor...Sírva borultam az ágyamra.Meg kell nyugodnom,ha nem szeretnék a suliban teljesen leégni mindenki előtt.Feladtam a próbálkozást,utat engedtem a bőgésnek.
-Hülye,hülye,hülye,hülye!-markoltam bele vizes hajamba.A könnyeim elapadtak,maguk után csak a fájdalom maradt.Ennyire szerencsétlen volnék?Tegnap még olyan jól indult a napom...most meg itt fekszek és a múltan merengek.Semmi sem hiányzik jobban,mint egy jó ölelés.A barátaim hülyének néznének,ha ilyet kérnék tőlük.Átkaroltam az ágyon fekvő macimat,de ő nem adott olyan melegséget,mint egy emberi test.Megtörültem kisírt szemeimet,arcomat rendbe szedtem szájfény és szemceruza segítségével.Utoljára néztem bele a tükörbe,ahonnan egy szomorú arc nézett vissza rám nagyra nyílt szemekkel.Tudtam,hogy még nincsenek fent az ősök,max Jason fekszik lent valahol a nappaliban.A konyhába érve,egy almát kezdtem rágcsálni,ami szép fehérré varázsolta a fogaimat.Valaki csöngetett és én már rohantam is az ajtóhoz.Csak a postás volt és a kezembe nyomott egy levelet.
-Henriett Call?-kérdezte.Sietve bólintottam,a kezembe nyomott egy tollat és elém rakott egy papírt.-Azt mondták,hogy csak maga veheti át a levelet.-magyarázta látva értetlenségemet.Nem vagyok még 18...aláfirkantottam a papírt és köszönés nélkül bevágta az ajtót.Leültem az alvó Jason mellé a kanapéra,s a levelet bámultam.Egy bizonyos Dr.Cullen küldte,gyönyörű kézírással volt ráírva a név.Nagyot nyeltem,mert nem ismerek semmilyen Cullen-t.Egy határozott mozdulattal feltéptem a levelet és kivettem a benne fekvő halványsárga papírt.Kettéhajtottam és olvasni kezdtem a sorokat.
Kedves Henriett!
Az én nevem Dr.Carlisle Cullen.Sok levelet küldtünk már az elmúlt tizenhét év alatt,egyikre sem kaptunk választ.Mivel úgy hiszem ezt Te olvasod elmondom,hogy miért fontos ez.Akkoriban mi vittünk téged oda,ahol most jelenleg laksz.-erre ökölbe szorult a kezem.-Ha választ szeretnél kapni a kérdéseidre,hívj fel!05673945 
Üdv,Carlisle
Kikerekedett szemekkel olvastam a levelet.Alig volt pár sor,mégis a szívem eszeveszett tempóban kezdett verni a tartalmától.Tudtam,hogy a remény hal meg utoljára...Beírtam a telefonszámot a mobilomba,de féltem megnyomni a kis,zöld gombot.És ha ez egy vicc?Gyorsan elmentettem a telefonszámot,elraktam a telefont és energikusan futottam ki az ajtón.Úgy gondoltam nem baj,ha előbb érek be a suliba.Egész úton a telefonkönyvben lévő számot bámultam.Elértem a suliig,ahol még senki nem volt.Áldottam a sorsot,hogy nincs itt senki,csak a portás.Az első órám színhelyére futottam,de megcsúsztam a folyosón.Felsikoltottam és találkoztam a linoleummal.Ami még plusz ráadás volt,hogy a fejemet bevertem a kupa tartó vitrinbe.Bal kezemmel a fejemet tapogattam,jobbal pedig próbáltam felülni.Hülye takarító!Kiírhatná,hogy VIGYÁZZZZZZ CSÚSZIK!Apránként szivárgott fejemből a vér,majd gyorsabban és gyorsabban.Megszédültem és visszaestem a padlóra.Szép kis tócsa díszelgett körülettem,amibe beleolvadt piros színű pólóm.Hányinger kerülgetett a szagtól,ami a padlóról szivárgott.Erős vagy.-mondogattam magamnak.Felkeltem a földről és megtámaszkodtam a korlátba.Akaratlanul is lenéztem,s megláttam a tekergő lépcsősorokat.Itt simán meghalhat az ember...Tuti ez a helyet fogom választani,ha eldöntöm,hogy öngyilkos leszek.
-Kisasszony?!Úr Isten!Jól van?-visongott egy nő halálra ijedve.Kómás fejemet felé fordítottam,a takarítónő volt az.
-Legközelebb,ha lehet...kirakhatna egy táblát vagy valamit!-nyögtem keservesen.Durcás fejet vágva közeledett és elkezdte felmosni a vértócsát,amit magam után hagytam.Női mosdóban megmosakodtam és sapkát húztam vizes hajamra.A táskámból előkotortam a pulcsimat és felvettem.Kellemesen hideg levegő járta át a földrajz termet,ami a bal oldali ablakból jött.Telefonommal játszadoztam,de később meguntam.Még csak fél hét volt,egyesek ilyenkor kelnek.Két perccel később egy fiú lépett be a terembe.Nem volt rajta felső...és én zavartan kaptam le róla a szemem.Szőkés barna,égnek álló haja,fehér bőre,telt ajkai voltak.Csak egy pillanatra láttam,de arca az agyamba égett.Sapkámat jóformán ráhúztam az egész arcomra,nehogy meglássa mennyire elpirultam,Igaz,ami igaz nem mindig lát félmeztelen pasikat az ember.Ezen még sosem gondolkodtam,de most mégis az eszembe jutott.Milyen lehetnek a pasik meztelenül??Ez is egy olyan hülyeségem,amit nem osztok meg a külvilággal.Bár tudom milyen egy fiú meztelenül...de úgy életnagyságban még nem láttam.Lányok milliói gondolkodhatnak erről,nekem pedig csak most jut eszembe.De akkor is!Tekintetemet a füzetemre szegeztem,mire ő közelebb lépett és leült az előttem lévő padba.Ő mit keres itt ilyen korán?Mindegy,úgy sem fogom megkérdezni.Unalomból úgy csináltam,mintha SMS-t írnék.Szerelmes idézeteket írogattam,képeket néztem.A fiú rám emelte barna szemeit és csak nem akarta máshova tenni.Pulcsimat védelemként húztam teljesen magamra,mintha fáznék.Megfordította a székét és hintázni kezdett rajta.Végig engem bámult.
-Szia!David vagyok.-törte meg a fulladozó csöndet.Sikeresen félrenyeltem a vizet,amit épp ittam.Tökéletesen lepleztem,hogy mindjárt megfulladok.
-Póló nélküli David?-fintorogtam.Erre felvonta a szemöldökét,aztán vette a lapot és előhalászta a pólóját.Utána kivillantotta rám a fogsorát,szerencsére sikerült nem elpirulnom.
-Mi a neved?-kérdezősködött.Megvontam a vállam.Ez a csávó nagy nőcsábásznak tűnik...inkább kihagyom a vele való barátkozást.-Én is elmondtam.-győzködött.Durcás fejet vágva halkan megjegyeztem.
-Póló nélkül....-köhécseltem.Felkuncogott és közelebb hajolt.Hatalmas tenyerét a padomra csapta.-Henriett Call.-mondtam gyorsan és majdnem hátraestem a székemen.Vigyorgó képe még jobban beleégett az agyamba.Hosszú karjával utánam kapott,megragadta a sapkámat.Félig száraz hajam,leomlott a vállamra.-Héj!-nyafogtam.Megpróbáltam átmászni a padon nem sok sikerrel.
-Ez DC?-tette fel a legalapvetőbb kérdést.Ez tényleg ennyire sík hülye,vagy nem látja a hatalmas DC feliratot.
-Igen,az.Visszakaphatom?-nyújtottam kezem.Úgy adta vissza a sapkát,hogy kezünk DIREKT összeérjen.Visszacsúsztattam fejemre a sapkát,többet nem terveztem,hogy ránézek.Szerencsémre hirtelen özönleni kezdtek a diákok a terembe.Köztük volt egy nagyon fontos személy,akit alig ismerek.Robert Black.Tökéletesen mozgott a padok között,de nem ült le mellém.Fejével biccentett én meg integettem.Egész órán őt néztem,néha ő is hátra pillantott.Fájt,hogy nem beszélgetünk,pedig alig ismerem.Legszívesebben odarohantam volna,hogy megölelhessem,mert vele álmodtam.Mondjuk még mindig kétlem,hogy álom lett volna.Az óra többi részében felelés kellett figyelnem,nehogy az én nevemet mondják és én meg csak bámuljam Rob-ot.A szívem minden másodperccel amit nekem szentelt gyönyörű szemeivel,lassabban vert.Az óra végeztével megvárt a terem ajtaja előtt.Kikerekedett szemekkel néztem miért várt meg.
-Milyen volt a tegnapod?-kérdezte sejtelmesen.Megvontam a vállam.Amúgy rohadt szar volt a tegnapon...Folyton a múltamon agyaltam,de amúgy okés.
-Király.-fejeztem ki magam csöndesen.Erre savanyú pofát vágott.-Mi az?-kérdeztem homlok ráncolva.
-Semmi.Te tudod...
-Várjunk!Mit tudok?
-Lényegtelen...-sóhajtott.Lemondóan sóhajtottam én is.Félek,hogy ebből az ismerkedésből nem lesz semmi.Vállaimra újra ránehezedett a fájdalom ólom súlya,alig bírtam tovább sétálni.Ha ez a remény,akkor engem rohadtul átbasztak.Szarul éreztem magam,mert Rob még csak rám se néz.Mint mondtam:Visszataszító vagyok.Abba kéne hagynom az önmarcangolást.Ezek után nem hiszem,hogy menne.Kiértünk az udvarra,kitudja miért.Én jó formán futottam a fák rejtekébe,ahol senki sem láthat.Rob készségesen követett.Ezek szerint mégis szeretne velem lenni?Hitetlenkedve néztem rá,mire mosolyogni kezdett.Mintha fejbe vágtak volna,úgy dobtam le magam a poros földre,ahol a helyemet éreztem.Megint rám tört a régi sérelmek vegyes asztala,nem tudtam még csak tetetett jókedvet sem színlelni.Fejemet két térdem közé hajtottam,kezeim fáradtan feküdtek a talajon.A könnyek utat kértek maguknak,amit nagyon is elleneztem.Egy hideg kéz fogta meg a vállamat.-Héj...minden rendbe jön...-suttogta a hajamba.Nem tudtam,hogy evvel mire akar utalni,de belebújtam karjaiba.Mindkét kezével szorosan átölelt,állát a fejem búbján nyugtatta,miután leszedte róla a sapkát.Egyesek félreértenék a helyzetet.Nem szerelemből tettük ezt,hanem mert nekem szükségem van rá,ahogy elnézem neki is.Egy könnycseppet útjára engedtem.Végigsiklott az arcomon,elidőzött az államon,végül lecsöppen a földre.Behunytam a szemem,mire többen követték társukat.Rob erősebben ölelt  magához,úgy tűnt nem esik nehezére a közelemben lenni.Miután elengedtem a könnyeimet,feleszméltem hogy milyen helyzetben vagyok éppen.Lassan elhúzódtam és nekidőltem a fa törzsének.Kikerekedett szemekkel figyeltem,ahogy előhúz egy cigit a zsebéből és meggyújtja.Hosszan beleszívott,majd kifújta.-Kérsz?-nyújtotta felém a dobozt.Meglepetten néztem rá,de mosolyogva elvettem egy szálat.Meggyújtottam és én is élveztem a nyugtatóan,beáramló füstöt.Nem most dohányoztam először,régebben -vagyis a nagyon lázadó korszakomban- sokat szívtam,de azóta leszoktam,most viszont mégis itt ülök és szívom a kék Bondot.
-Neked sem lehet fényes az életed...-mutattam rá.Megrázta a fejét.
-Hát nem nagyon.-nevetett.-De legalább van egy sorstársam...-suttogta.Halványan mosolyogva,bólintottam.Legalább van még egy ember,akinek ennyire szar az élete.Eszembe jutott a bizonyos Dr.Cullen telefonszáma és levele.Félek felhívni...Talán várok még egy két napot,ha majd készen állok akkor felhívom.-Leszel....-nyögte.-...a barátom?-kérdeztem fájdalommal teli hangon.Nekem csak egy barátnőm van,Ciara.Ő se nagyon lóg velem most már.De,hogy pont Robert legyen a barátom...az egyetlen.
-Nincsenek barátaid?-kérdeztem vissza.
-Amint látod...-nevetett.-Senkinek se kellek.-tette hozzá.Hirtelen ötlettől vezérelve,megfogtam szabad kezét.
-Most már van akinek kellesz.-néztem mélyen a szemeibe.Elakadt a lélegzete,az enyém egyre szaporább lett.
-Köszönöm.-hálálkodott és megölelt.Pont egy ilyen ölelés hiányzott nekem.-Bocsi!-kért bocsánatot a közvetlenségért.
-Nem baj..szokj hozzá...én is folyton ölelgetni foglak.-nevettem keservesen.
-Remélem!-mosolygott.Furcsa érzés járta át a testemet....Ez volna....a...szerelem???Nem biztos,lehet csak egy kötődésféle.De remélem ő is érzi ezt.


Hello olvasóim!!!Megint kérném az öt komit és egyből elkezdem lázasan írni a fejezetet!Rendben?Én is így gondoltam :DD