12.fejezet

                                                              12.fejezet




-Vigyük.Hisz ezért vagyunk itt!-mondta nyersen.Összeszorított fogakkal néztem értetlenül a srácra.Mi van?Megragadta a csuklómat és az húzni kezdett.Át a parkolón,onnan egy kocsiba.Teljesen lefagytam,nem tudtam figyelni miről beszélnek.Belöktek a kocsi hátsóülésére,én meg csak bambultam ki a fejemből.Ez...most...emberrablás?Védekeznem kéne,de meg sem tudok mozdulni.Luke beült mellém hátra,erősen fogta a kezemet.Hiába erőlködtem,még a kisujjamat sem tudtam mozdítani.Minden erőmet a remegésekre összpontosítottam,de még ez sem ment.-Kevin...alig bírom.-nyögte Luke.-Nagyon erős.-tette hozzá gyorsan.Arca fáradt grimaszt vett fel,mire én kezdtem visszakapni az erőmet.Már pislogtam és tudtam fókuszálni dolgokra.Ajkaimat beszédre nyitottam,de a hangszálaim erősen tiltakoztak.Mint egy erős nyugtató.Abbahagytam az erőlködést,eldőltem az ülésen.Megadtam magam ennek az erős nyugtatónak.Luke arca is megkönnyebbült,Kevin beletaposott a gázba és hajtani kezdett.Egyszerűen nem tudtam összerakni a dolgokat.Új vámpírok a suliban,elvisznek,lebénulok.Még a gondolkodás is nehezen ment.Az agyam kiakart kapcsolni a nagy megerőltetés miatt.NEM!Most nem aludhatok el!Szemeimre erőltettem az a megmaradt,kis akaraterőmet,hogy nézhessem a körülettem lévő világot.Luke kezem elengedett,mire belőlem egy nyögés tört ki.Újból éreztem a végtagjaimat,a hangomat,a remegést.Nem lett volna szerencsés egy kocsiba átváltozni,az csak nekem fáj.
-Légy jó kislány,és nem bántunk!-figyelmeztetett Kevin.Szúrós szemekkel bólintottam.
-Hova megyünk...?-kérdeztem halkan.Ennyit azért csak tudhatok...Megvonta a vállát,mintha ő se tudná.Feltornáztam magam,hogy Luke szemébe nézhessek.Vonásai megkeményedtek,látszott rajta,hogy ellenkezik.
-Kevin...ez a csaj megöl a szemeivel.-suttogta,de a pillantásomat nem engedte.Kevin közénk csúsztatta a kezét,és csettintett.Pislogtam.Jesszus!Erőtlenül dőltem az ajtónak,ami kattant.Bezárták.A világ ellenem van.Sóhajtottam és taszigálni kezdtem az ajtót.Erős,bódító ütést éreztem a fejemen.-Aludj...-suttogta.Engedelmeskedtem,bár nem igazán szerettem volna.Furcsamód lepergett előttem életem minden egyes pillanata.Az iszonyú gyerekkor,a még rosszabb tinédzserkor,aztán a boldogság...A sok nevetés,ökörködés,poén,ugrás,zene és a szerelem.Az utóbbi fenekestül felforgatta az életemet.Mindig hitegettem,hogy sosem leszek szerelmes,aztán jön Embry és én megváltoztam.Még ha nem is gondolkodásilag,de az érzelmeimet teljesen átértékeltem.Ennyit már igazán megérdemeltem az élettől,hiszen mindig kiszúrt velem,de most sem került el a balszerencse.Megcsaltam azt akit az életemnél is jobban szeretek...szerettem.Lehet megöltek,jobb előre gondolkodni.Bámulni a múltba....amin nem tudok változtatni.Milyen jó lenne elbújni a föld alá és nézni a kintiek életét,mint a suliban.Ahogy Embry,egy kedvesebb lány mellett boldog,akit megérdemel.Sosem leszek elég jó,sajnos.Csak ez porszem vagyok a tisztaság fehérségében.Ezen semmi sem változtathat.Mindig kilógtam a tömegből,sosem voltak igazi barátaim,folyton elszúrtam mindent.Még normálisan elbújni sem tudok,hogy ne találjanak meg vámpírok.Gondolkozni is,csak alva tudok.Mi lenne ha örökké aludhatnék?Már így is ostorral csapkod a lelkiismeret fordulás,nem kell több!Ennyi szenvedés...Másokat is magammal rántok.Háromszoros hurrá Hulein Loong-nak!Sosem volt esélyem normális életre,pedig azért jöttem ide.Lelki szemeim előtt,mindig egy mosolygós kislányt látok,pedig még alig vagyok 17.Henriett...-ez a név cseng mindig a fülemben.Mindent megadnék azért,hogy legyen egy gyerekem Embry-től.Előtte még hozzámennék feleségül.Alice biztos nem hagyná,hogy esküvőszervezőre bízzuk a dolgot.A mosolygós Cullen család.Mindig ott voltak velünk jóban,rosszban.Meg sem érdemlek ilyen barátokat,mert mindig bunkó voltam agyar dokival,pedig ő kedvesen bánt velem.A szőke Barbit nem sajnálom,ő is olyan velem,én csak viszonoztam.Alice-t imádtam,de néha az őrületbe kergetett a mindentudó fejével.Jasper...őt nem ismertem meg annyira,hogy véleményt tudjak mondani róla.Emmet,egy jó humorú srác,aki csak dalolni szeretne amíg csak él,vidámon fogja fel a dolgokat,amit irigylek tőle.Egyedül még Edward volt érdekes személyiség az életemben.Utáltam,ha a gondolataimban olvasott,de ha rántottát csinált,az valami isteni volt.
Ha páréve megkérdezte volna valaki:"Mi leszel ha nagy leszel?"Biztosan valami csípős választ adtam volna.Például felnőtt.Most már eldőlt az életem.A sulit már biztos nem végzem el,de még van esélyem egy boldog életre,talán.Ma azt válaszolnám:"Csak ne kelljen felnőnöm..."Örökké kislány se lennék,de inkább az mint ez.Egy farkas akinek romokban az élete.Ha az ember tényleg hétszer születik újjá,akkor nekem ez az utolsó.Nem szeretnék még egyszer elszenvedni idáig.Most vagy soha.Meg kell halnom.Lehet már halott vagyok és ilyen a halál...Nem pont így képzeltem el,de jobb mint a semmi.Eszemben van minden emlékem,ennek nem így kéne lennie.Felejteni akarok,mindent!Embry-t,a falkát,a csalódásaimat,a sok sírást éjjelenként.Szerintem ezt mindenki el akarná felejteni.
Szemeim hirtelen kipattantak,jelezve,hogy még nem haltam meg.Szörnyű bűz csavargatta az orromat,kezemet ahhoz kaptam.Öljenek meg!!!!Csak ne kelljen ezt éreznem!Hideg kezek érintése a bal karomon.Az én szemem a plafonon akadt,ahol latin írások voltak.Egyiket se értettem,mert nem vagyok olyan okos.Boltíves ablakok vették körül a szobát,elárasztva napfénnyel a termet.Fel sem akartam fogni hol vagyok.Hallottam róla,de nem vagyok benne biztos.Összeszorítottam a számat,és ránéztem a kéz tulajdonosára.Ismeretlen vámpír ült mellettem,szeme rubinvörös,haja halvány szőke és össze van kötve lófarokba.A szemében láttam valami sötétet,amit nem tudtam hova rakni.Annyit viszont leszűrtem,hogy nem valami kedves,és embervérrel táplálkozik.Ijedtemben összerezzentem.Ruhámba markoltam,ami nem az volt aminek kellett volna lennie.Egyszerű,fehér,lepel,szépen simulva az alakomhoz.Hajam kisimítva hullott a vállamra.Smink jelét nem éreztem.A háttérben lágy zene szólt.Segítség,mert megfulladok!Felugrottam a helyemről,de egy erős,hideg kéz visszanyomott.Rámorogtam.Viszonzáskép rám sziszegett.Egy nyitott ablakom akadt meg a szemem.Futás!-morogta a benső hangom.Közel volt az ágyhoz ahol feküdtem,pontosan mellette.Csak egy karnyújtás és már kint is voltam a meleg szellőben.Repültem,mint a madarak.A tenger vészesen közeledett az arcomhoz.Majd becsapódtam.Olyan érzésem sem volt,mint amikor Bella mesélte az ő sziklaugrását,emberként...borzalmas.Tüdőmet elöntötte a kaparó,sós víz.Én hülye,minek kellett levegőt vennem?Bőrömet mardosta a a hideg,jeges víz,szemeimet csípte.Erőtlenül ficánkoltam a tengerben,kitudja hol.Sikerült a felszínre törtem-nagy nehezen.Körülnéztem és csak egy hegyoldal szerűséget láttam,melynek tetején egy kastély állt.Szóval mégis ott vagyok,ahol egyáltalán nem akartam lenni....Volterra.Az elég messze van Vegástól...Szemeimmel a partot kémleltem,amit meg is találtam.Jó messze volt,úszva 20 perc.A fehér lepel,most mint a pióca úgy tapadt a testemhez.Sikerült kimásznom a partra.Ott nagy köhécselésbe kezdtem,elterültem a homokban.Mi a franc volt ez?-kérdeztem a magamtól.Bármi is volt,el kell innen menekülnöm,mert ezek gyorsak.Mondjuk a vízben nem ismerhetik fel a szagom,de keresni,kereshetnek.Feltápászkodtam a szilárd talajon,ekkor vettem észre,hogy a lepel csak a combom féléig ér.Valaki nagyon ki akar szúrni velem.De miért?Akár hogy is,ezekre a kérdésekre csak tőlük kapom a választ.Az viszont biztos,hogy én oda vissza nem megyek.Bevágtam a fák közé,a lepelt a lábam köré csavartam és csomóra kötöttem.Újból éreztem a jól megszokott remegést,majd ahogy a testem elkezd átalakulni.Jól éreztem magam farkasbőrben.Ugráltam egy sort,utána futni kezdtem ahol az otthont véltem.
-Hulein?-kérdezte Paul.Ajaj,lebuktam!-nyeltem nagyot.

Plíz komi!!!!!!!