5.fejezet

/Hulein szemszög/

Nem volt mit mondanom a falkának.Talán Embry-nek kellett volna szólni.De akkor mindenki megtudja ha farkas lesz.Nem,nem mondom el!Makacs vagyok,igen...Na és?Most törte össze egy olyan ember a szívemet akit az apámnak tekintettem.Hogy tehette?El sem hiszem.Ezután várhatják,hogy újból közéjük menjek.Tudom kötelesség meg minden,de akkor is.Most már nem lesz a régi...Nem,nem lesz.
Könnyeim csak úgy záporoztak a szememből.Alig láttam valamit,csak azt az irtózatos bűzt kerestem.Megtaláltam.

A Cullen ház fényekben pompázott.Minden villany fellehetett kapcsolva.Alice várt kint a verandán.Biztos tudta,hogy jövök.A nyakába borultam amikor odaértem.Szörnyen hideg volt,mit számít ez most?Szívem majd széthasadt a fájdalomtól,tök mellékes,hogy Alice-nek milyen hőmérsékletű a bőre.Most ebben a percben ő a legjobb barátnőm.

-Alice!-zokogtam.-Mit csináljak?-tettem fel a költői kérdést.Megsimogatta a hátamat és bevitt a nappaliba.

Senki nem volt ott.Csak én és Alice.Azt se tudom miért pont ide jöttem.Elmenekültem.Elmenekültem egy olyan helyre ahol még gondolni se mérték,hogy talán ide jöttem.Kár,hogy nem tudom megölni magam,mert most szívesen megtenném.Ledobtam magam a kanapéra ott zokogtam egy párnába.Ezért nem akartam bevésődni senkibe!Az ember sebezhetővé válik,ha van egy társa akit elveszíthet.Gyenge lesz,ártatlan.Könnyű falat.Eddig védőburkot húztam érzéseim eltakarása képp -egész életemben-,de Embry-nek sikerült áttörnie ezt a vastag burkot.Szerelemmel.Egy örökké tartó,legyőzhetetlen szerelemmel.Örökké fog tartani mert még egyelőre farkasok vagyunk,legyőzhetetlen mert bevésődtünk egymásba.Ennyi kellett és én az egész életemet az ő kezébe adtam.Ő is az ővét.

-Hulein!Ne sírj!Sam nem akart megbántani...-vigasztalt Alice.

-Nem?-ugrottam fel.-Oh,tényleg nem!Csak kijelentette,hogy ő evvel nem tudna élni meg ilyenek.Elegem van.Ez az örökös kavarás.Azt se tudom miért ide jöttem...-üvöltöztem.Kiakartam menni az ajtón de Alice utánam kapott.

-Azért jöttél ide,mert a falka után mi vagyunk a második családod!-nézett rám komolyan.Ez röhejes!Vérszopó család?Inkább kihagyom.

-Köszönöm,Alice.De ez nem igaz.Egyedül a falka a családom.De elveszítettem.Sajnos...-motyogtam magam elé.Alice kis manó arca,fájdalmas arcot vágott.

-Te biztos.De ők nem!-engedte el a kezemet.-Talán ha visszamennél,mintha mi sem történt volna...Átugorhatnátok a lelkizős részét.Tudom,hogy nem szeretsz az érzéseidről beszélni!-nézett rám kicsit hálásan.

-Lehet igazad...-kezdtem.-Hol van az iPod-om?Itt hagytam nálatok nem?-kérdeztem kikerülve Alice-t.

-Most a partra mész?Mindig odamentél amikor ember voltál,táncolni.Ott kiengedted a gőzt...-mosolygott.Alice beletrafált.Gyorsan megfogtam és zsebre raktam az iPod-omat.

-Mindent köszönöm,Alice.-suttogtam és kiszaladtam az ajtón.

Egyenesen a part felé futottam,ahova gyorsan odaértem.A sziklákat a víz verdeste,a szél hideg volt.Leültem az egyik köre és bedugtam a heccetett a fülembe.Először egy lágy érzelgős szám ment,amin majdnem elsírtam magam,utána egy jó pörgős amin már táncoltam.

Kitomboltam magam teljesen.Röhögtem a saját magam felvett favicceken.Gurultam a homokban,megbámultak a turisták,sziklát ugrottam.Most meg itt fekszem és száradok.

Valaki megkocogtatta a vállamat.Nem nyitottam ki a szemem csak az oldalamra feküdtem.Az sem érdekelne ha egy vérszopó lenne.Öljön meg azt kész.Talán belehalok.Most köhintésre lettem figyelmes.Akkor nem pióca.Elment a kedvem ránézni,bárki is legyen az.

-Hulein!Én vagyok az...-szólalt meg a szívem elrablója.Felálltam és Embry gyönyörű szemeivel találtam szembe magam.Lehajolt hozzám és megcsókolt.Beletúrtam a hajába és behunytam a szemem.Állati érzés volt újra a közelében lenni.Mintha minden egyes másodperc amit távol töltök tőle,elvenne egy darabot az életemből.Amikor meg együtt vagyunk,visszajönnek azok az elvesztett darabok.

Kezét a derekamra tapasztotta,mintha pillanatragasztó kötné oda.Másik kezemmel az arcát simogattam.Akkora mohó vágyat éreztem iránta,teljesen letepertem a homokba.Belemosolygott a csókba,nyelvét átdugta a számba.Minden pillanat öröm volt nekem.A legszebb öröm.Soha nem akarom,hogy ez az öröm eltűnjön az életemből.Vele akarok élni,örökre.Ajkaink hangos cuppanással váltak egy egymástól.Rám mosolygott,amitől én elolvadtam.Ki fog feltakarítani?A válasz egyértelmű:Ő.Nem csak feltakarít,még magával is visz az örökké valóság vonatára,ahol szerelmünk örök lehet.

-Hiányoztál!-mondtam,mohón nyomtam puszit ajkaira.

-Szörnyű nélküled...-suttogta a puszimba.Szorosan átöleltem a nyakát,örök láncot kötve rá.-Sajnálom.-kért bocsánatot.

-Mit?-kérdeztem és leszálltam róla.Leültem a földre törökülésben.

-Hogy hagytalak elmenni!Nem lett volna szabad.A fiuk mondták,hogy kell neked néhány nyugodt perc...-magyarázta.

-A fiuknak igazuk volt.Kitomboltam magam.Köszönöm.-hessegettem el a rossz hangulatot.

Ajkaink újból egymásé lettek.

Valami,vagy valaki megütötte a koponyámat.Szemeim lecsukódtak,csak annyit láttam ahogy,Embry átváltozik és három farkas jön ki az erdőből...

Tádám!Örülök,hogy olvastátok!Cserrybogyesz,ne légy türelmetlen.;)