3.fejezet

/Hulein szemszög/

Furcsa érzés járta át az egész testemet Jacob közelében.Ő olyan békés és nyugodt.Én meg maga vagyok a zűrzavar,a káosz,az őrület.A többiek nevetgéltek míg én csak ültem,térdeimet kezemmel karoltam magamhoz.Depressziósnak éreztem magam.Jake mellettem békésen horkolt-mellesleg jó hangosan-,néha-néha meglöktem,hogy halkabban.Sam érezhette a levegőben lévő feszültséget,folyton felém pillantott.Mindenkinek elkezdhettem volna mondani:-Figyeljetek,totál depis vagyok!De nem tudom miért?!Fogjátok?-mondhattam volna.Biztos tiszta hülyének néztek volna.Csak ültem,ültem,ültem és ültem.Már kezdett felkelni a Nap.Az én Napom.Néha úgy érzem a Nap csak miattam kel fel.Elhozza nekem a boldogságot,egy lehetőséget az nap kezdetéhez.

Embry Call ült oda mellém,a kis kétszemélyes kanapéra.Vállával oldalba bökött.csak egy halvány mosolyt voltam képes eltorzult arcomra erőltetni.Semmi érzelem,semmi!Embry szeme aggódó volt,de még is boldog.Irigyeltem,sőt féltékeny voltam amiért ilyen jól van.De nekem mi bajom lehet?Talán beszélni kéne valakivel erről...Á!Ugyan még is mit mondhatnék....Ők még is csak fiuk.Kivéve Leah-t.De ő is úgy viselkedett mint a fiuk,semmi sem emelte őt ki a tömegből.Jake és én mindig kitűnő láncszemek voltunk a falka sűrűjében.Én magamat inkább zárkózottnak mondanám,bár mindig mindent elviccelek evvel elvonva magamról a figyelmet.Amióta farkas lettem vigyáznom kell a gondolataimra.Ebben is hasonlítunk Jake-kel.Ő is folyton a gondolatait rejtegeti ahogy én.Mind a kettőnket vonz a veszély,a hülyeség és a fájdalomba vezető kapu.Ez egy olyan megmagyarázhatatlan dolog.Mármint az utóbbi.Talán az érzelmi kitöréseink robbanásának veszélye elől menekülünk ebbe a kapuba,mert akkor visszaránt minket az örök hallgatásba.

Nekem nem volt sok mindent titkolnom előttük.Mégsem akarom megosztani falka társaimmal életem minden egyes percét.Kezdtem rájönni,hogy mi lehet a bajom.A társaság.Nem vagyok hozzászokva a társasághoz.Régebben csak én voltam meg iPod-om.Anya nem törődik velem most sem,ez az egyetlen dolog ami nem változott.

-Mit erőlködsz,Huly?-mondta az ördögi felem.-Hagyd a társaidat és zúzz szét mindent idegességedben!Így legalább levezeted a dühöt és fájdalmat!-kuncogott.

-Ne!Ne tégy semmi őrültséget!-mondta az angyal felem.-Szerezz barátokat és beszéld meg velük a dolgot!-mosolygott.

Elhallgattak fejemben lévő hangok,magamra hagyva az ürességben.Nekem kell döntenem a két lehetőség között.Törjek zúzzak?Szerezzek haverokat?Hmm.Talán legyen mindkettő sorrendben.Felálltam Embry mellől és erdőbe indultam.Mindenki felém kapta a fejét.Sam állított meg parancsoló hangnemben.

-Hová mész Hulein Loong?-utáltam ha az egész nevemen szólít.Ilyenkor mindig olyan jelentőségteljes pillantással néz rám.

-Megyek szívok egy kis friss levegőt!-hazudtam könnyedén,nem fordultam felé.Még vártam egy másodpercet aztán kimentem.A hátam mögül még hallottam olyan:"hát ennek meg mi baja","eszement" meg,hogy "talán utána kéne menni".Nem éreztem,hogy bárki megakarna állítani.

Gyorsan beszaladtam az erdőbe.Ruháimat emberfeletti gyorsasággal kapkodtam le magamról és kötöttem a lábamra.Vigyázzatok fák,jövök!-gondoltam.Gyorsan átváltoztam.Nem futottam csak löktem jobbra-balra a fákat.Sikítva dőltek meg bosszúságom,fájdalmam előtt.Minden amihez csak hozzáértem,nem maradt épen.Sokáig irtottam az erdőt.Egy kis idő után meguntam.Agyamból teljes mértékben elpárolgott a düh.Helyette egy tök más érzés vette át a helyét.Szabadságérzet.Mint régen amikor még felhőtlenül éltem normális emberi életemet.Tökéletesen megbabonázott ez a régi de új érzés.Talán ez kellett ahhoz,hogy normális legyek mint régen?Ki tudja?Egyenlőre nem gondolkodok ezen,élvezem a pillantott.

Éreztem,hogy valami elkerülte a figyelmemet ott Emily-nél.Embry Call.Miért ült oda hozzám?Miért bökött vállba?Miért mosolygott olyan furán?Csak nem...?Nem Embry nem olyan srác!Vagy mégis?De lehet,hogy nem!Csak én fogom fel rosszul a jeleket.Mikor ezen gondolkoztam,észre sem vettem,hogy egy helyben állok ettől a kérdéstől.Mondjuk jóképű...Nem!Miket beszélek?Embry,hogy lenne már jóképű?Meg minek akarna velem járni?Én csak egy jelentéktelen lény vagyok az ő fiús kis életében.Egy senki...akit nem érdekelnek a fiuk.És a fiuk sem veszik őt észre.Ennyi vagyok...egy életcél nélküli ember.Embry egy kedves srác,tele jókedvvel ami nekem csak most tért vissza.Eddig csak a kárörömömet leltem Paul hülyeségeiben.De most tényleg boldog vagyok.De lehet,hogy csak félreértettem az egész Embry ügyet!Ne gondolkozz sokat!Talán meg kéne kérdezni tőle!

Mi van csajszi!Kitől kell megkérdezni mit?-kérdezte Quil.Francba...szóval még sem hagynak egyedül.

Törődj a magad dolgával,Quil!Engem meg hagy békén!-kiabáltam rá mielőtt visszaváltoztam.

Miért kell nekem ilyen istenverte hülyékkel együtt lennem.Furcsa...Embry-re eddig sosem panaszkodtam.Őt nem is ismerem igazán.Amint ezen gondolkoztam mellkasomból sírás tört utat magának.A parton voltam...ilyenkor már senki sincs itt.Zokogva rogytam a földre,a sírás teljesen leterített.De miért sírok?Magány...ez az egyetlen válasz jutott az eszembe.Ott feküdtem a földön,fejem a földnek de még így is hallani lehet szívszaggató kiáltásaimat.Utálom!Utálom az egész életemet!Miért nem ölt meg akkor az a vámpír a parton,szenvtelenségem miatt?Az a probléma most tollpihének tűnt életem szálain.Úgy különösebben nincsenek bajaim,csak ez magány és zárkózottság.

Valaki kifutott az erdőből.Hát persze,hogy Quil.Odajött mellém és a hátamat simogatta.

-Héj!Mi a baj,miért sírsz?-kérdezte ijedten.Nem néztem fel rá,tovább poshadtam a földön.

-Semmi,én nem sírok!-löktem arrébb.Quil teljesen lefagyott.Sosem hallott még sírni,szomorkodni,neki én csak egy bolond kis csaj vagyok aki hippi életet él.Ezt a gondolataiból szűrtem ki.Az üresség most még jobban nyomta mellkasomat.-Menj el,Quil!-visítottam.Nem mozdult.Nem akartam,hogy meglássa gyötrelmes arcomat ami most már koszos is.

-Rendben.Ha jobban leszel akkor gyere haza!-futott el.Amikor beért az erdőbe én csak felüvöltöttem.Hisztérikus üvöltés volt,annyi érzelemmel amit még egy lelki szemetes sem bírt volna el.Szerettem volna mondani valamit az ürességnek,de nem ment.

Talán órákig feküdtem ott kisírt szemekkel a földön.Arra lettem figyelmes,hogy teljesen felkelt a Nap.Megtöröltem az arcomat és felálltam.elindultam az igazi otthonomba.Vagy is abba a házban ahol már jó pár hete nem jártam.Anya már egy hónapja elutazott egy szó nélkül.Mondhatjuk úgy is,hogy itt hagyott.Néha küld SMS-t amit én nem válaszolok meg.Már telefont sem használok.Most jó volt hazamenni,egy kis külön lét a falkától majd rendbe hoz.Mikor beértem a nappaliba automatikusan nyomtam meg a hifit egy kis zenéért.
Adam Lambert-től ment az If I Had You.Nem is szerettem de nem is utáltam ezt a számot.Legalább buli hangulatot varázsolt az élettelen kis házba.

A konyhában matattam kaja után.A hűtő természetesen tele volt mindenféle csemegével.A felét ki is dobtam mert már megromlott.Összeszűkült szemmel néztem ahogy a konyhaablakban megláttam a falkát.Eg ykicsit hagy legyek már egyedül!Dühösen vágtam oda a szendvicsemet a földnek.A fiuk észrevették ezt a jelenetet.Még ez sem tántorította őket vissza.Lehúztam az összes rolót az egész házban az ajtót bezártam.Sötétség a farkasszemnek nem jelentett akadályt.Felkapartan a padlóról a szenyát.Kopogtak.

-Hulein,tudjuk,hogy bent vagy!Nyisd ki!-szólt Sam.Neki vágtam a söprűt,mint egy hisztis picsa,az ajtónak.

-Nem!-kiáltottam és hangosabbra vettem a zenét.Sam morgott és berúgta az ajtót.Amikor megláttam őket egyből a konyhaablak felé futottam.Kiütöttem az ablakot és kiugrottam rajta.

-Hulein!Gyere vissza!Most!Vagy nem állok jót magamért!-mondta Sam az alfa hangján.Egy vidám karácsonyi szám ment,ami meghazudtolta Sam szavait.-Halkítsátok már le azt a szart!-üvöltötte.A zene teljesen elhallgatott.

Összefontam a karomat melleim,úgy ballagtam vissza Sam-hez.A kirúgott bejárati ajtón át mentem be.Sam és a fiúk,meg Leah,kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám.Kivéve Quil-t és Emby-t.

-Most mi van?Quil azt mondta,ha jobban leszek jöjjek haza!-makacskodtam.Persze Quil,Emily és Sam házára gondolt.Embry fájdalmas arcot vágott.Észrevette,hogy őt nézem.Kicsit előrébb csusszantam,hogy Sam szemébe nézhessek.

-Bátor vagy!-morogta Sam.Erre csak prüszköltem.-Mi bajod van?-kérdezte most már lágyan.-Quil mondta,hogy sírtál.-magyarázta Sam.Áruló pillantást vetettem Quil felé aki mentem elfordult.Aztán akaratlanul is ránéztem Embry-re.

-Egyedül szeretnék lenni egy kicsit!-mutattam kezemmel az apró fogalmát.-Egy kicsit!-ismételtem magam.Persze Sam erre egyből kapcsolt.Szemei most megértők lettek.-Kösz!-mondtam és átvágtam a mögötte álló kis tömegen.Mikor megfordultam ők is velem szembe álltak.-Most elmennétek a házamból?!-kérdeztem érzelemmentesen,

-Persze!Majd hívj fel.-mondta Sam.Mindannyian kimentek az ajtón.

Miután elmentek én kb. még 10 percet ácsorogtam egy helyben.Gyorsan visszaszereltem az ajtót az őt megillető helyére.Sokáig nem csináltam semmit,csak régi filmeket néztem.Nem is sokáig,egészen estig néztem őket.Volt amelyiken elsírtam,volt amelyiken meg szétröhögtem az agyam.Miután felfaltam majdnem az összes filmünket,valaki kopogott az ajtón.

-Hulein,Embry vagyok!Bejöhetek?-kérdezte Embry.Összerezzentem.Mi?Ő?Mit keres itt?

-Nyitva van!-motyogtam.Benyitott így láttam,hogy kint már sötét van.Arrébb húzódtam a kanapén,hogy letudjon ülni mellém.Izmos felsőteste erőt és önbizalmat sugárzott.Időközben magamra húztam egy takarót,amit most védőburokként tekertem,a nyakamig.-Miért jöttél?Valami baj van?-kérdeztem még mindig a tv-t nézve.Embry csak a fejét rázta.

-Miattad jöttem.Jól vagy?-kérdezte aggódva.Egy pillanatra belenéztem mélybarna szemeibe.Nem lett volna szabad.Teljesen elvesztem tekintetében.Ő is engem nézett.Ugyan olyan sóvárgó szemekkel mint én őt.Nem tudtam felelni.Tátott szájjal bámultam arca érces fonásait.

-Ig-i-gen.-dadogtam és gyorsan elkaptam róla a szememet.Miért pont Embry-be kell beleesnem?Olyan hülye vagyok!Valamiért -nem tom miért- közelebb jött hozzám.Elállt a lélegzetem amikor ránéztem.Arca nagyon közel volt az enyémhez.

Pislogtam hátha csak álmodok,de nem.Még mindig ott volt.Miért most?Eddig miért vettem észre sosem Embry-t?Mi történhetett ami ezt megváltoztatta?Közelebb hajoltam hozzá amíg homlokunk össze nem ért.Egyenesen a szemébe néztem.-Mit csinálsz,Embry?-kérdeztem lihegve.Egy pillanatra lehunyta a szemeit.Mikor kinyitotta valami furcsa érzést pillantottam meg benne.Szerelmet.Ez mindent megmagyarázott.Kezeimet kihúztam a takaróból és arcát kezdtem el simogatni.Közelebb hajolt.Ajkainkat már csak fél centi választotta el.Behunytam a szemem átadva magam az érzésnek.

Megcsókolt.Olyan hévvel...Istenem!Arra nincsenek szavak!Mintha ezer éve vártam volna erre az egy csókra.Hajába fúrtam kezeimet úgy húzva közelebb meleg testét.Kezeit rácsúsztatta derekamra.Egész súlyommal ledöntöttem a kanapén.Rámásztam és lerúgtam magamról a takarót.Most már biztos!Nem csak szerelmes vagyok Embry Call-be.Bevésődtem Embry Call-be.Ennek biztos az érzelem zavar az oka.Lemerek fogadni,hogy a többiek is átestek rajta,mielőtt megtalálták életük szerelmét.Más nem létezett.Csak Embry és én.Véletlenül rákönyököltem a hifi távirányítójára ami bekapcsolt.Egy érzelmes szám ment,ami csak fokozta a köztünk lévő levegőt.Ajkaink lágyan becézgették egymást.Kezei most lejjebb csúsztak,a fenekemre.Felhúzott magához,hogy neki keljen  lehajolnia hozzám a nyakával.Csókunk hamar véget ért.Hogy miért?Levegőt kellett vennem és ahogy elnéztem Embry-nek is.

-Szeretlek!-mondta és letepert.Súlya teljesen rám nehezedett,persze semmi bajom nem volt tőle.

-Én is,SZERETLEK!-mondtam és tovább csókoltam azokat a gyönyörű ajkakat.

Komit pls!